A gondoskodó emberek

A gondoskodó emberek nem a jutalom reményében segítenek másoknak, hanem azért, mert a jóindulat természetes dolog. #szaladaSasa #batortabor #elmenykulonitmeny #amegosztasisadomany Vasárnap egy kezdőrúgás elvégzése kapcsán egy csoda mutatkozott meg számomra. " A csodák azok számára mutatkoznak meg, akik hisznek benne, hogy láthatják őket.". A Besenyő SC Rábapatona-Téti Sokoró FC mérkőzésen volt alkalmam megtapasztalni. A hazai Csapat Elnöksége, edzője, elnökségi tagjainak köszönhetően a Bátor Tábor Alapítvány jótékony sportolójaként folytathattam az adománygyűjtésemet súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó futócsapatának tagjaként. Hálával köszönettel tartozom ezért a lehetőségért. Azért ahogy ezt Molnár Miki két írásával felvezette, ismertette a Besenyő SC Rábapatona oldalán megjelent cikkeiben. No de milyen cikkek is voltak ezek? Miki újságírói vénája számomra eddig is megmutatták (a beszámolói, mérkőzések felvezetései, értékelései)  a közösségért tett munkássága nagyságát, hozzáértését, önzetlenségét, éleslátását, elfogultság nélküli őszinte értékelését aki mindig azt keresi hol és hogyan tud segíteni. Több mint 10000 elérés a Facebookon, majd 100 megosztás ugyanitt   ( #amegosztasisadomany ). A mérkőzés előtt alatt kihelyezett gyűjtőedényekbe elhelyezhette adományát mindenki aki kilátogatott a mérkőzésre. Szeretném megköszönni mindnyájatoknak: Besenyő SC Rábapatona Molnár Ottó Molnár Miklós KECSKE ( Végh László) Kori ( Nagy Kornél) Duda ( Kertai Úr) Mind a Rábapatonai Besenyő SC egyesületének a 30000,- ft,  Tenk Balázsnak a 20000,-Ft, Hujber Tamásnak és feleségének a 10000,- Ft, a mérkőzésen adományként a két csapat játékosai,, szurkolói, hozzátartozói, résztvevői által gyűjtött 62260,-ft és Kecske javaslatára a hazai csapat által gyűjtött 13914,-ft-t .Így összesen 136174,- forinttal támogatva a Bátor Tábor Alapítványt. Mindkét település lakosságának. Köszönet Mindenkinek aki részt vett abban, hogy ez létrejöhessen, megvalósulhasson. Az adománygyűjtésem ilyen összegű támogatása még mindig, újra és újra könnyeket csal a szemembe. Példamutatást kaptam önzetlen segítségnyújtásból, jótékonyságból támogatásból, tiszteletből, szeretetből. Boldog vagyok , hogy ilyen Emberekkel vagyok körülvéve, a Családomban, a munkámban, a hobbimban a sportomban, egy ilyen adománygyűjtésben. Örömmel tölt el, hogy ilyen emberekkel vagyok körülvéve akik azért szeretnek aki vagyok. Hajrá Bátor Tábor! Köszönöm, köszönöm , köszönöm.

More blog posts

Új bejegyzés

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

A kampány véget ért a futó célba ért. #szaladaSasa

Köszönöm a 106 adományozónak, hogy támogatta a Bátor Tábor Alapítvány  Élménykülönítmény csapatának  jótékony sportolójaként végzett adománygyűjtési kampányomat. #szaladaSasa #batortabor #elmenykulonitmeny? #amegosztasisadomany

#eddigszalad(t)aSasa

Kedves Ismerőseim, adományozóim, támogatóim, megosztóim,akik  névvel és név nélkül önzetlenül támogattátok a jótékony adománygyűjtésemet!   Szeretném megköszönni a bizalmatokat, a kitartásotokat a gondoskodásotokat a Bátor Tábor Alapítvány  jótékony sportolójaként  a magam és az  Élménykülönítmény nevében. Nagyon szépen köszönöm, hogy támogattátok a kampányomat. Köszönöm a megosztásokat. Köszönöm az adományokat. Köszönöm, hogy a Kisalföld is lehetőséget biztosított az on-line és az írott oldalain az adománygyűjtés széles körben való megjelenéséhez. Köszönöm, ...