#amegosztasisadomany3

Egy nap híján 3 hét és itt a várva várt III. Panorámafutás Dunakanyar Félmaraton verseny ahol rajthoz àllok a Bátor Tàbor Alapítvány futócsapatának tagjaként a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatását tàmogatva. Adomànygyűjtèsi célomat, folyamatosan emelve célom 600000.- Ft kérlek segíts Te is az elérésében. Mindnyájatoknak köszönöm az eddigi adományt, megosztást, anyagi támogatást Fogadj örökbe egy kilométert a futàsomból! Hidd el egy szál virág, egy kávé egy mozijegy ára is nagy támogatás ahogy a megosztás is segít, segített rengeteg önzetlen segítőkesz Emberhez eljuttatni ezt az információt. Az adománygyüjtés sikeressège napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra olyan erős szeretet, megbecsülés, tisztelet jele ami a mindennapjaimat “bearanyozza” és határtalan boldogsággal tölt el. Jó érzés, hogy többen azt mondták, mondtátok, hogy Sasa ezt köszönheted magadnak amit és ahogy teszel.?. Hálás köszönetem érte a magam és a Bátor Tábor nevében. Tudom, hiszem , hogy ez csakis így közösen veletek általatok tud ilyen erős támogatottságú, segítségnyújtát biztosítani a Bátor Tàbor Alapítvány gyerekei számára.? Szeretném külön megköszönni Murza Csilla masszőrnek az anyagi tàmogatásán kívül azt a felajánlását, hogy munkájával masszírozásával is támogat. Teszi ezt önzetlenül azért, hogy a tavalyi sérülésemből felgyógyulva ( egy fránya talpi bőnye gyulladás hónapokra pihenőre szólított) a vállalt versenyre olyan állapotban legyek lehessek, hogy teljesen egészségesen állhassak a rajthoz. Heteken keresztül megajándékoz újabb és újabb masszázsokkal, ami a testemnek lelkemnek gyógyítása, lazítàsa, regeneràlódása harmóniája soha nem tapasztalt magasságokba kerül(t). Az edzéseim szépen haladnak, fokozatosan növelve a terhelést , hogy a várva várt  04.07-i napon Öröm legyen a futás és közösen csináljunk sportot a jótékonykodásból. #szaladaSasa #batortabor #elmenykulonitmeny #amegosztasisadomany Hajrá BÁTOR ? TÁBOR!

More blog posts

Új bejegyzés

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

A kampány véget ért a futó célba ért. #szaladaSasa

Köszönöm a 106 adományozónak, hogy támogatta a Bátor Tábor Alapítvány  Élménykülönítmény csapatának  jótékony sportolójaként végzett adománygyűjtési kampányomat. #szaladaSasa #batortabor #elmenykulonitmeny? #amegosztasisadomany

#eddigszalad(t)aSasa

Kedves Ismerőseim, adományozóim, támogatóim, megosztóim,akik  névvel és név nélkül önzetlenül támogattátok a jótékony adománygyűjtésemet!   Szeretném megköszönni a bizalmatokat, a kitartásotokat a gondoskodásotokat a Bátor Tábor Alapítvány  jótékony sportolójaként  a magam és az  Élménykülönítmény nevében. Nagyon szépen köszönöm, hogy támogattátok a kampányomat. Köszönöm a megosztásokat. Köszönöm az adományokat. Köszönöm, hogy a Kisalföld is lehetőséget biztosított az on-line és az írott oldalain az adománygyűjtés széles körben való megjelenéséhez. Köszönöm, ...