#csakelőre

Sziasztok. Nagyon régen jelentkeztem, de a blogolás sosem volt az erősségem ebből is látszik. Legutolsó bejegyzésem óta nagyon sok minden történt, megpróbálom röviden összefoglalni ? Nyáron az éjszakás műszak miatt nem nagyon sikerült futkorászni, éppen ezért a célversenyem is módosítani kellett. De azért augusztus 4.-én Pápán indultam 14km-en, ahol hatalmas meglepetésemre sikerült elcsípnem egy korosztályos első helyezést, sosem álltam még futóversenyen dobogón ? Szeptemberben végre visszatértem nappalba, így nekiálltam komolyabban edzeni. Utolsó pillanatban megfűztek, és 7.-én elindultam a Szőlőskörön. Nagyon jó hangulatú, családias verseny, nagyon szeretem az ilyeneket. Az időjárás ideális volt, volt egy kis eső is, nagyon élveztem, és sikerült 10.5km-en két egyéni rekordot is megdönteni: 5k 24:30, 10k 51:50. Szeptember 14.-én következett a szigligeti félmaraton, amit már nagyon vártam, mert csak jót hallottam róla. Itt a célom az volt, h javítsak a legjobb FM időmön, és ha két órán belülre is sikerül behúzni, akkor nagyon boldog leszek. Végül annyira élveztem a futást, hogy 14 percet javítva, 1:52:11 alatt sikerült teljesíteni a félmaratont. Ez hatalmas plusz motivációt adott, hogy jó úton járok a céljaim felé. Több verseny nem volt a hónapban, viszont megfutottam edzésként életem eddigi leghosszabb távját is (30km). Október első hétvégéjén a kazincbarcikai Spartan hétvégén vettünk részt, Beasten sikerült a mezőny első negyedében végeznem, Sprinten pedig csacsogósan teljesítettük a pályát, ezzel bezsebelve 2019-ben a dupla trifectát ? kis csapatommal ismét egy nagyon jó hangulatú hétvégét töltöttünk együtt. Most hétvégén pedig ismét egy várva várt versenyen indultam, végre újra terepen: Burger King UB Trail Koloska 21k távján indultam. Utolsó pillanatban lett futótársam is, aki gyorsabb tempóra képes mint én, hát nagyon jól is húzott végig a versenyen. Életemben nem voltam még ilyen nehéz futamon, a 21kilométerben több mint 600 méter szint volt, az is inkább a második felében. Végül egymást támogatva, egész jó idővel értünk célba, 127 induló közül abszolút 17.helyezést értem el ? Vasárnap pedig belevágok egy őrültségbe, ebből is látszik, hogy sose voltam normális, de szeretem feszegetni a határokat. Balatonfüred Ultramaraton 6 órás versenyén indulok. Sose futottam ennyit egyben, sőt még maratont sem. Nyilván nem az a cél, hogy lesérüljek, figyelni fogok testem minden egyes jelzésére, de szeretném becsülettel végigtolni ha már ottleszek. Remélem nem voltam túl hosszú, verseny után ismét jelentkezni fogok. Vegyél tőlem pár kilométert, ezzel támogatva a gyerkőcöket. Szép napot ?

More blog posts

UB 2019

Sziasztok. Több, mint egy hónapja jelentkeztem utoljára, mint az elején is írtam, nem igazán erősségem a blogolás, de megpróbálom röviden összefoglalni, hogy mi történt azóta. Áprilisban újra visszatértem a Velencei-tóhoz másodmagammal, viszont futócipő helyett most görkorival sikerült teljesíteni a kört. Húsvét vasárnapján egy régi vágyamat sikerült beteljesíteni, két órán belüli félmaraton is kipipálva ? Továbbá jó sok futás, és elérkeztünk a várva várt hétvégéhez. Öten vágtunk neki a Balaton megkerülésének. Az első szakaszomat ( Zánka - Salföld) déli napsütésben futottam, ...

Beteljesült álom

Vasárnap a Böllhoff Tóparti Futópartyn vettünk részt 3 barátommal. Régóta piszkálta a fantáziámat, hogy körbefussam a velencei tavat. Ilyen hosszút még sosem futottam, félmaraton volt a maximum, azt is tavaly Ultrabalatonon futottam legutoljára. Viszont jobb állapotban érzem magam, jobban sikerült az alapozás is, mint tavaly, érzem az úszás jótékony hatását is ? Szombat éjszaka nem aludtam valami jól, de reggel úgy keltem fel, hogy már csak azért is megcsinálom, ha törik, ha szakad. Nagyon jó futóidőt fogtunk ki, úgyhogy az elemek is velem voltak ? Rajt után kb 4 kilométerrel ketten ...

Háromszor is első

Első, mert még sose volt saját blogom, úgyhogy ez teljesen új dolog számomra, de igyekszem belőle kihozni a maximumot ? Első, mert a hétvégi Spartan óta nem volt időm futni, ma is nagy nehezen sikerült megindulni, de a jó zeneválasztás megindította lomha testemet, és sikerült összehozni egy nagyon kellemes futást ? Első, mert ez volt az első futásom az Élménykülönítmény csapatának tagjaként. Remélem még jó sok kilométert sikerül összehoznom szeptemberig, és kívánom, hogy mindegyik duplán is gazdára találjon ?