Our ÉK foundraisers wrote

Tavalyi első félmaratonom

Sziasztok! Gondoltam leírom, hogy éltem meg az első félmaratonom, amelyet tavaly májusban teljesítettem: A félmaraton teljesítésének gondolata a maximalista, és kíváncsi fejemből áradt. 3 távon nevezhettem: 7 km, 10 km, 21 km. Tekintve, hogy életem során már 7 és 10 kilómétert is volt szerencsém futni, úgy gondoltam csak a 21 km "éri meg" nekem. Semmit nem készültem, amolyan szintfelmérőnek szántam az egészet. A táv felét gond nélkül futottam le, teljesen meglepődtem magamon, úgy éreztem jó tempót is futok. Azt gondoltam: ,,nem is lesz ez olyan nagy kihívás". Elkiabáltam. ...

Első futás

Tegnap hivatalosan is megkezdtem a felkészülést. Általában nem kezdek neki ilyen korán, de áprilisban két nap alatt 38 kilómétert kell megtennem, ami eléggé nehéz lesz, ennyit ilyen kicsi időintervallumban még sosem futottam. Van egy bejáratott útvonalam, amely körülbelül 6,5 km hosszú. A helyzet komolyságára való tekintettel ezt meghosszabbítottam, így az év legelső futása 10 km-nél is hosszabbra sikerült. Sajnos a szél erősebben fújt, mint vártam, így pedig kifejezetten élménydúsnak számított az az egy óra, amit futással töltöttem. Jelentem, túléltem, bár hazudnék ha azt mondanám, ...

Énke

Úgy tűnik, annak érdekében, hogy a futással és pénzgyűjtéssel hatékonyan meg is tudjak küzdeni, ajándékba kaptam egy blogot, ami véleményem szerint terápiás oldalnak is tekinthető. :D Mert ugye itt meg tudom kérdezni magamtól, hogy akarok-e beszélni róla. És ha igen, elmondom. Ha meg nem, hallgatok és nincs blog. Illene valami frappáns vagy okos dolgot mesélni magamról, arról, hogy milyen fantasztikus teljesítményt tudok produkálni, bemutatni. De az a helyzet, hogy még az is nehezemre esik, hogy írjak. Azért erőt veszek magamon. Még nem tudom milyen formában, de talán segít a ...

Dragon Ice és egy kis feszültségmentesítés

Sziasztok! A tegnapra megrendelt jó idő meghozta az eredményt. A Nyírbátorban megrendezett Dragon Ice akadály terepfutó versenyen javítani tudtam a futási időmön és a teljesített akadályok számán. Természetesen a fejemben a stresszlevezetésen kívül a Bátor Tábor is az eszemben volt végig. Jó érzés ilyen gondolatokkal futni ?.

Ma reggeli edzés

Mátra alján, falu szélén..... Csak nem az öreg néném, hanem én lakom!

Visszatértem

Visszatértem a vízbe is. Egyelőre csak az uszodában. Illetve visszatértem az Élménykülönítménybe, hogy idén is adományt gyűjtsek a Bátor Táborosoknak. A célom idén is 150.000 forint. Meg persze a Balaton átúszása. Elkezdtem felkészülni. Csak lightosan, nyugdíjas tempóban, ahogy már megszokhattátok (már, aki követte a tavalyi eseményeket), heti egyszer 50-60-100 hossz. Attól függ, épp milyen kedvem van. Csatlakozzatok hozzám újra ? Gyertek velem átúszni (főleg, aki megígérte!), szurkoljatok, biztassatok, támogassatok lélekben, és támogassátok a Bátrakat, hogy ők is visszatérhessenek ...

Hosszú futás

Ma egy cipőbúcsúztató lassú, de biztos 16 km-t sikerült a felkészülésemhez hozzátenni. Hideg volt, de végig élveztem!

Az elsők

A mai nap az elsők napja! A hétvégi félmaraton után ma először húztam futócipőt. Az új hét első edzésnapja volt, és az első futás "különítményesként"! Ami pedig a hab a tortán, ma meglett az első támogatóm is! ? Ráadásul a Nap is süt! ? A mai 8 kilométer letudva!

Kezdet!

Nagy reménnyel, elszántsággal vágok bele ebbe a feladatba! Kiváncsi vagyok mire vagyok képes! Nem csak futás terén. ?‍♀️ Előre köszönöm ha bizalmat szavazol nekem!

Edzések haladnak

Tegnapra 10, mára 11 km volt a tervben. Sikeresen vettem az akadályt. A bizonytalan időjárás miatt csak padon, de ha nem lesz már ilyen hatalmas szél pénteken és a hétvégi hosszún kimerészkedek.   Köszönöm az eddigi támogatásokat!

Hatalmas erőt adott a mai versenyen a tudat, hogy segíthetek ❤️

Köszönöm szépen mindenkinek, aki eddig támogatta a Bátor Tábort! Remélem még sok-sok követi! ❤️ Édesapám tiszteletére az átúszásra regisztráltam, de igazán futni szeretek. Annyi erőt adott ma, hogy a Bátor Tábor élménykülönítményes sportolói közé léptem. Ma megvolt itt a városomban, Gödöllőn az évem első verseny félmaratonja. Már kedvtelésből mennek a 20km-es távok. Nagyon vártam a versenyt. Nehezebb időszaka van most az életemnek. Ez nyilván hatással van a sportteljesítményre is. Annyi plusz energiát adott, hogy tudom hogy minden kilométerem támogatást jelenthet. Főleg, hogy ...

Ha bezárva is, de az állóképesség fejlődik

A kislányom betegsége miatt nem tudok kimozdulni. Majd csütörtökön futok, de addig is itthon az ellipszisen fejlesztem az állóképességem. Tegnap 15, ma 20 km.

Edzések

A januári edzéseim jól kezdődtek, de sajnos két betegség is elért ebben a hónapban, így két hetet is ki kellett hagynom. És ha ez nem lenne elég, most a kislányom beteg, így nehezebb megoldani, de igyekszem, hiszen már csak két hónap, és itt lesz a félmaraton. Na de azért igyekszem! Hajrá mindenkinek!

Kutyust mentett az első élménykülönítményes edzésem :)

A héten csatlakoztam az élménykülönítményhez és alig vártam a szombati futást. 21 km volt betervezve Gödöllő és Domonyvölgy között. Hát tényleg máshogy dobbant a szív tegnapi edzésen. ❤️ Akadt egy tündéri négylábú társam útközben. Számára azt jelentette, hogy visszajuthat a gazdihoz. Számomra csuda élményt. Mindig jó érzés felhúzni az edzés reggelén a futó ruhát. A tudat, hogy a hobbim segíthet, még inkább felvillanyozott. Most, hogy a futásom ügyet szolgál, úgy éreztem az edzésekbe is még jobban bele kell tennem magam. Pedig a lényeg az élmény, a töltődés. Sosem mérni ...

Az ötödik <3

Új év, új küldetés. 2020-ban az ötödik alkalommal vállalok jótékonysági futást. Ezúttal a Prágai Volkswagen Maratonomat ajánlom szeretettel. Hihetetlen, hogy még egy hete sincs, hogy az új kampányomat nyilvánossá tettem, máris majdnem a negyede összegyűlt. És micsoda nagyszerű felajánlókkal a soraikban. Fantasztikusak vagytok, nagyon köszönöm mindenkinek! <3 Tudom, hogy még sokan csatlakozni fognak, hiszen hol van még a május. És már most érzem, hogy ezúttal sem leszek százas.....valamint továbbra is csak ajánlani tudom.....a jótékonykodást is .... és a futást is. Hihetetlen ...

2020

2020 első bejegyzése. Veszélyesen közeleg a kampányom vége,így itt az ideje nagyobb hangsúlyt fektetni a pénzgyűjtésre. Nagyon köszönöm az eddigi adományozóimnak,rendkívül hálás vagyok,hogy Ti is részese letettek eme szép tettnek.  Nos, az életem az elkövetkezendő időszakban 180 fokos fordulatot vesz,így a futást muszáj vagyok hanyagolni,legalább is addig,míg ki nem forrja magát a helyzet. A fent forgás oka,lakóhely váltás,amit nagyon várok,szeretem az új dolgokat,és a kihívásokat. 2020-ra elég sok célt tűztem ki magam elé,köztük azt is,hogy időt javítok a Vivicittá félmaratoni ...

A szombati edzésen már egészen máshogy fog dobbani a szív

Boldogan indítottam ma el a Bátor táboros oldalam. Ha bármilyen tevékenységet szeretnétek jótékonyan támogatni, legyen az a Bátor Tábor csapata! Megköszönöm, ha ezt úgy teszitek, hogy az én kilométereim fogadjátok örökbe, bármekkora összeggel is. Szeretem az erdőt járni. Két három éve már futva. Az erdő kikapcsolódást is jelent nekem és biztonságot is ad. Egyrészt minden évszakban, minden napszakban megvan a maga csodája, másrészt az állandósága. Bármekkora teher, vagy nehézség nyomja az ember vállát, bármekkora a zűrzavar odabent, az erdő ugyanazt adja, akárki lép be. Szeretek ...

21. Bartina Teljesítménytúra – Teljesítve

Végigcsúszkáltuk a Bartina túra 42km-es távját, fiammal és barátommal. :-) Hááát, a táv 75%-a fagyott sár/lecsapódott ködpárából képződött jég volt, hálásak voltunk, hogy baleset nélkül végig tudtunk menni.