IndiGo

(Magyar) Hiszünk benne, hogy nincs lehetetlen. Kicsit több, mint fél éve még nem ismertük egymást, most pedig közösen próbáljuk jobbá tenni olyan gyerekek életét, akik nap mint nap valamilyen komoly nehézséggel néznek szembe. Januárban úgy hozta a sors, hogy ez a 4 ember a világ másik felén találkozott egymással, aztán nagyon hamar kiderült, hogy van bennünk valami közös: szeretnénk jobb hellyé tenni a világot. Hogy miért lett a csapat neve Indigo? Nos, azon túl, hogy a „go” angolul a járás mellett a haladás és a működés megfelelője (márpedig hiszünk abban, hogy az efféle segítségnyújtás működik), ebben a rövid szóban több számunkra fontos elem is megjelenik. Mindannyian sokat utazunk, jövünk-megyünk a nagyvilágban, a tervek szerint többek között például Indiában. Nemrég közösen jártunk Marokkóban, ahol csodás épületek pompáztak indigóban, amelyről azt olvastuk valahol, hogy amellett, hogy „az éjszakai égbolt színe”, megszabadít minden félelmünktől és aggodalmunktól, márpedig a súlyos betegségek leküzdése a félelmek leküzdését is jelenti. Reméljük, hogy ezzel a kis segítséggel mi is hozzájárulunk ezen félelmek leküzdéséhez. Lehet, hogy felmerült benned a kérdés: vajon miért kis távokat futunk egy futófesztiválon, ha a csapatban gyakorlott maratonfutó és teljesítménytúrázó is van? Úgy gondoljuk, hogy amikor valaki olyan nehéz élethelyzetbe kerül, mint például egy súlyos vagy krónikus betegség leküzdése, a kis lépések is rengeteget számítanak. Ilyenkor nem feltétlenül azzal teszünk jót, ha a végcélt tartjuk szem előtt (mint jelen esetben akár egy teljes maraton lefutása), hanem ha meghatározzuk, mi a következő cél, és annak elérése érdekében teszünk valamit. A mi jelenlegi célunk 300 000 Forint összegyűjtése, amellyel a Bátor Tábor táborozóit szeretnénk támogatni. A Tábor víziója, hogy jobbá tegye a súlyos betegségben szenvedő gyerekek életét. Ebben szeretnénk mi is segíteni. Ehhez a csapatmunka és az összefogás mellett támogatásra van szükségünk. Köszönjük, ha teszel egy kis lépést velünk.

Money raised 536 944 Ft
Campaigns 4 db

Campaigns (4)

Newsletter

Sign up, don’t miss the latest news on Élménykülönítmény and Bátor Tábor! We won’t spam you, however, you can get to know everything about our community programs, trainings, races and learn how your fundraising can change the lives of severely ill children.

Subscribe newsletter