Your donation helps transform the lives of seriously ill children and their families through Bátor Tábor’s free therapeutic recreation programs.
(Magyar) Igazából sosem szerettem futni.
Épp ezért tűnt kellően nagy kihívásnak a két éve tett fogadalmam: lefutom a maratont.
Ezt a fogadalmat Samu fiam előtti tisztelgésnek szántam. Samu aznap halt meg, egy daganatos betegség miatt, 22 hónapos korában.
Elkezdtem hát futni, és egész gyorsan megszerettem ezt a sportot. A maratoni táv még kicsit odébb van, de a futás az életem része lett. Hála Samunak.
És Samunak köszönhetem azt is, hogy megismerkedtem a Bátor Táborral. Családunkkal részt vettünk a Lélekmadár táborban, amelyet gyermeküket vesztett családok számára szerveznek. Életre szóló élményt kaptunk mindannyian. Bizonyos szempontból egy új családot kaptunk, hiszen itt úgy beszélhettünk életünk legfájdalmasabb részéről, hogy tudtuk: a másik is végigcsinálta. És a közös fájdalmon túl most már összeköt bennünket a rengeteg közös kaland, játék, élmény, amit a Táborban megéltünk.
A tábori napokat mindig a Bátor Dal közös éneklésével zártuk (https://youtu.be/oHI5bGB2PWc). Ha meghallom ezt a dalt, mindig libabőrös leszek (ha senki nem lát, meg is könnyezem, de csitt!). Minden évben 800 olyan gyerkőc kapja útravalónak ezt a libabőrös érzést, akinek igazán szüksége van a bátorságra a hétköznapokon.
Az Élménykülönítményhez való csatlakozásommal a környezetem figyelmét szeretném felhívni a Bátor Tábor munkájára.
Bognár Rómeó és én is, nagyon sok erőt és kitartást kívánunk a kitűzött céljaid megvalósításához!! Remélem 1 picit, mi is hozzá tudunk járulni a sikereidhez.. 🙂
Kitartás!
Hajrá Atti, büszke vagyok Rád! Szép teljesítmény, áldjon meg az Úr 🙂
Schmidt Samu emlékére
Viki, Attila, büszke vagyok Rátok! 😉 Futás közben is gondoljatok a csodás tábori élményekre, amelyek majd biztosan átsegítenek a holtpontokon. Nagyölelééés! :-*
Hajrá “kisunokám”!
Hajrá Ati! Drukkolok Nektek! puszi: B. Mariann
respect!
Hajrá!
Viki, Attila! Nekem Ti vagytok a Hősök. Hajrá a hétvégén!
Viki és Attila hajrá 🙂 !
Hajrá tovább, nem megállni!! 😉
Drága Viki és Attila! Veletek van az egész csapat, bármerre futtok is 🙂 Köszönjük! Écó
Legyen egy közös élmény Nektek!
Büszkék vagyunk rátok!!!
See how many people supported the campaign!
Bognár Rómeó és én is, nagyon sok erőt és kitartást kívánunk a kitűzött céljaid megvalósításához!! Remélem 1 picit, mi is hozzá tudunk járulni a sikereidhez.. 🙂
Kitartás!
Hajrá Atti, büszke vagyok Rád! Szép teljesítmény, áldjon meg az Úr 🙂
Sign up, don’t miss the latest news on Élménykülönítmény and Bátor Tábor! We won’t spam you, however, you can get to know everything about our community programs, trainings, races and learn how your fundraising can change the lives of severely ill children.