Huszonegy kilométer

Az utolsó élménybeszámoló hosszú lesz, legalább annyira, mint a tegnapi félmaraton, de szeretném, ha mindenki egy kicsit a részese lehetne a boldogságomnak, amit az elmúlt pár hónapnak, de leginkább a tegnapi napnak köszönhetek és megtudják, hogy kik azok, akik emögött a 21 kilométer mögött állnak. A FELKÉSZÜLÉS Ami úgy indult, hogy az utolsó zh-k közepette, május végén, már úgy éreztem, nem tudok többet a fenekem ülni, valamit muszáj csinálnom a tanulás mellett (vagy helyett?), ezért felpattantam a futópadra, majd 23 perc és 2 km után kiszakadó tüdővel ájultam le onnan... aztán ...

HOLNAP

Holnap félmaratont futok.  Ezt mondogatom magamnak, amióta felkeltem, hogy végre tényleg felfogjam, mert még mindig nem sikerült. Talán majd ott... amikor ott állok majd a rajtban és eldördül a pisztoly és... rettenetesen izgulok!!! Az utolsó napok elég eseménydúsan teltek. A betegeskedés után még futottam pár kilométert a héten, az utolsó levezető edzés pedig a Margitszigeten volt, ahová a testvérem is elkísért, így amíg én futkároztam, ő hősiesen várt, vigyázott a cuccaimra, ugyanis elég hideg volt és jó rétegesen kellett felöltöznöm, nehogy visszatérjen a köhögés meg a nátha. A a ...

Visszaszámlálás

Nos, így augusztus utolsó napján kicsit visszagondoltam a mögöttem álló hónapra és arra gondoltam, megírom az élményeimet. Igaz a nagy összegzést a félmaraton utánra tartogatom, de azért pár dolgot szeretnék megosztani erről a pár hétről. Hosszú utak Az előzőekben arról írtam, hogy augusztusra már hosszabb távokat tervezek, és ez így is történt. Meglepő módon rettenetesen élvezem a 8 km-nél hosszabb futást. Először is, mert az időérzékem valahogy elveszik közben és csak azt érzem, hogy most - abban a pillanatban - mennyire jól érzem magam, ami hihetetlenül felszabadító érzés. Közben ...

Hol is kezdjem?

Már jó pár hét eltelt azóta, hogy elstartolt a kampányom, rengeteg minden történt közben, egy kicsit el is tűntem, ezért most szeretnék egy kis összefoglalót írni az eddigi eseményekről. Vizsgaidőszak - mert hogy még jócskán a közepén jártam, amikor elindult az adománygyűjtés, és amúgy hihetetlen erőt, energiát és motivációt adott a futáshoz is és a tanuláshoz is. Bár a vége nem volt zökkenőmentes, ugyanis infóból mentem még egy kört, így csak júliusban kezdődhetett a nyár, de a legszebb az egészben mégis az, hogy tényleg az infó fogott csak ki rajtam, hiszen az anatómia, élettan, ...