2. nap esőnap:(

Az időjárás a mai edzést  már biztosan keresztül húzza, pedig óriási a motiváció, mert alig egy nap alatt elértük a 43%-ot!!! Most egyenlőre úgy állunk, hogy nincs annyi kilóméterem, mint amennyi örökbefogadni kívánó! Szóval bele kell húznom, holnap ezért korán fogok kelni, és egy nagyobb penzumot teljesítek! Közben azért szeretném megköszönni azoknak akik névvel jótékonykodtak, és a sok-sok XY nevű ismerősömnek hogy támogatjátok a Bátor Tábort, és így a gyerekeket, hiszen ez értük megy!!!!!!

A kezdet!

Bátoros felkészülés, a hivatalos kezdet! Azért a hivatalos, mert már néhány napja megkezdtem már a Spar maratoni felkészülésemet, viszont a Bátor Táboros kampány első napja ez, ezért lett a hivatalos! A maratoni célidő az 3:16 alatti idő lenne, ami az eddigi rekordom.De a legeslegfontosabb hogy gyűljön a gyerekeknek az adomány! Én ígérem aktív leszek ami a futásokat illeti, remélem ti is aktívak lesztek:)