Mindig is szerettem futni, de számomra ez a kezdetektől magányos sport volt. Szeretem benne, hogy magam lehetek, nem kell másokhoz igazodni, csak önmagam kell legyőzni. Aztán a Bátor Tábor elkezdte szervezni az Élménykülönítményt és tavaly néhányunkban felmerült, hogy fussunk velük mi is. A Bátor Tábor fejlődését a kezdetektől végigkövettem, szinte minden barátom - köztük a legjobbak is - részt vett benne valamilyen formában, úgyhogy biztos voltam benne, hogy jó helyre megy a pénz. Amikor fölmerült a közös futás ötlete, úgy voltam vele, hogy miért is ne. Összegyűjtjük a pénzt, lefutjuk a távot, aztán hazamegyünk. És ezzel talán egészen a rajtig így voltam, de ott az egész megváltozott. Már maga a Maraton is olyan élmény volt, amilyen nem gondoltam volna, hogy a futás lehet: az, hogy több ezer ember egymással nem versenyezve, hanem egymást segítve közösen fut, teljesen új volt. Ehhez jött hozzá a csapattársak biztatása, a váltások izgalma, a Tábor önkéntes szurkolóinak bátorítása, a sok ismerős és ismeretlen adományai, támogatása és végül a bő 240 perc alatt megtett néhány tízezer lépésünk valami sokkal többé adódott össze. Őszintén tudom mondani, hogy ennek az élménynek megéri részesévé válni és ha futni nem is akarsz, egy kisebb adomány is megteszi, a nehezét majd mi elintézzük.