Csalló Miklós

Krokodilfutás 2018 - Élmények a krokodilkörön: verseny önmagaddal! /

Jótékony céllal állok rajthoz a Krokodilfutás 2018 kihívás keretén belül a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány futócsapatának tagjaként.
Kérlek, segíts Te is az elérésében: fogadj örökbe jelképesen egy kilométert a futásamból! Ezúttal nem egy konkrét versenyen történő részvételemet használom jótékony célra, hanem egy állandó versenysorozaton való szereplésemet kapcsolom össze a jótékonysággal. A Krokodil körön történő edzéssel és futással napról napra, hónapról hónapra tűzhetek ki magamnak célokat, mérhetem fejlődésemet és versenyezhetek önmagammal és futótársaimmal – és nem utolsó sorban minden hónapban egy remek hangulatú hendikep rendszerű miniverseny keretében hozhatom ki a maximumot magamból időről – időre. Saját egészségem és fejlődésem mellett jótékony célja is van “krokodilfutásaimnak”: kérlek lehetőségedhez képest támogasd jótékonysági akciómat a kampány ideje alatt minél többször, bármilyen kicsinek tűnő összeg is rettentően sokat érhet! (az adományozás soran azt is megtudod, hogy pontos mennyire sokat) Támogass akár egy csoki vagy fagyi árával (legyen az egyetlen alkalom vagy rendszeres – heti/havi adomány).
Segíts, hogy segíthessünk! Segíts, hogy “élmények” biztosításával járulhassunk hozzá nagyon beteg gyermekek gyógyulásához, felépüléséhez. Magamra húzom tehát újra a lila pólót, hogy minél többen felhívhassuk az emberek figyelmét arra a csodavilágra, ahol a nehézségektől meggyötört arcokra újra mosoly kerül!Évente közel 1000 táborozónak és családjaiknak nyújt reményt a gyógyulásra az élményterápia a Bátor Táborban. A Bátor Tábor és az Élménykülönítmény tevékenységéről sok tájékoztató és videó elérhető, én itt most egy másik remek példát emelnék ki a sporthoz kötödő élményterápia gyógyító erejéről:
http://www.nemzetisport.hu/amerikai_sportok/ncaa-csodalatos-kotelek-a-gyerekkorhaz-es-a-stadion-kozott-2610095

Céljaim a 2018-as szezonra következők:
– egy makacsnak tűnő térdsérülésnek köszönhetően bizonytalan, hogy mikortól fogok teljes értékű edzésmunkát végezni, de futócélom egyértelmű:hónapról hónapró javítani az idei Krokodil-kör időmön, majd megjavítani a tavalyi (és egyben mindenkori) legjobb eredményemet (18:22)
-célom továbbá a Krokodil-kör népszerűsítése, megismertetése minnél több futóval. 2017-ben 115 futó regisztrált a Krokodilfutásra, ebből 69-en teljesítették legalább egyszer a kört.Konkrét célom, hogy 100 fölé emelkedjén a rendszeres Krokodil-futók száma az év végére
-célom továbbá, hogy minél több futót megismertessek az Élménykülönítménnyel és az adományozás mellett adománygyűjtésre is ösztönözhessem a Krokodilfutókat.Első lépésben 5 Élménykülönítmény kampányt szeretnék látni a Krokodil-körön!

Kérlek állj mellénk, támogasd a kampányt, fogadj örökbe egy Krokodil-kört!

Adománygyűjtési cél:

120 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Eddig gyűjtött: 102 018 HUF
Támogass!

Hírfolyam szűrése:

  • aug 16
  • XY

    XY

    - támogatja Csalló Miklós kampányát

  • Júl 31
  • XY

    XY

    2 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

  • Júl 12
  • JA

    Jakus Andrea

    2 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

    Kedves Miklós, köszönjük a Krokodil - futást, az inspirációt !
  • jún 16
  • SP

    Szabó Péter

    2 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

  • máj 02
  • PK

    Pleszkán Krisztina

    5 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

    Hajrá!
  • ápr 15
  • XY

    XY

    - támogatja Csalló Miklós kampányát

  • ápr 12
  • JA

    Jakus Andrea

    2 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

    Kedves Miklós, köszönjük a Krokodil - futást, az inspirációt !
  • ápr 09
  • CA

    Csurka Anikó

    2 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

    A krokodilfutsokért! Nagyon megszerettem! Hajrá!
  • feb 13
  • MM

    Molnar Marcsi

    10 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

    Hajra, hajra!
  • feb 03
  • XY

    XY

    - támogatja Csalló Miklós kampányát

    Hajrá, Miki. Nagyon szimpatikus a kezdeményezésed
  • jan 19
  • RZ

    Robotka Zsolt

    5 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

  • jan 15
  • XY

    XY

    - támogatja Csalló Miklós kampányát

  • jan 14
  • KM

    Komornik Miklós

    5 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

    Hajrá Miki és mielőbbi gyógyulást!
  • jan 12
  • Mágedli Ákos

    10 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

    Hajrá Miki! Szuper dolgot csináltok, csak így tovább!
  • jan 10
  • DC

    Denes Csuka

    5 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

    Hajrá Miki! Ha jobb idő lesz, akkor én is lenyomok egy krokodilkört! :)
  • jan 08
  • GM

    Glavaski Milan

    5 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

    Miklos, what you are doing is great, I wish your campaign all the best!
  • jan 07
  • SJ

    Semegi János

    - támogatja Csalló Miklós kampányát

  • SM

    Szegő Miklós

    10 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

    Hajrá Miki!
  • jan 03
  • SC

    Szirják Csaba

    10 000 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

    Hajrá! Minél több kilométert!
  • jan 02
  • CM

    Csalló Miklós

    2 018 Ft-tal támogatja Csalló Miklós kampányát

    Ezennel ünnepélyesen megnyitom a kampányt egy kis saját adománnyal :)
Támogass!

Versenyek (3)

31. Vivicitta Városvédő Futás
803 414 HUF
30. SPAR Budapest Maraton
257 467 HUF

Támogatóim (20)

XY
XY
JA
SP
PK
XY
JA
CA
MM
XY
RZ
XY
KM
DC
GM
SJ
SM
SC
CM