Bringás és négylábú kísérővel szaladtam. Ők a rendszeres társaim a regeneráló futásaim során. Erősebb edzés(ek) előtt vagy után ill. kilométer gyűjtögetés miatt szoktam terepre menni, amikor egy kényelmes tempóban, alacsony pulzuson, lazán kell haladni. A kutyát persze nem kell motiválni az induláskor, kisfiamat annál inkább :) De vannak trükkök, ami miatt mégis vonzó tud lenni a bringázás. Pl. ha kincskeresésre indulunk vagy kalandtúrára. Útba ejtünk szalmabálákat, vadászlest; lehet hozni a távcsövet, elemózsiát. Vagy egy extra gombóc fagyit helyezünk kilátásba :) Kavicsos úton, fák között tudunk haladni, ami miatt szélvédett is a terep és árnyékot is kapunk. Bár szigetközi legényként a szél a barátom, felénk sosem áll a levegő, hiszen egy szélcsatorna vonalán lakunk (szélturbinákkal), jellemzően az északnyugati irányú szelek dominálnak. Nekem jó, ha szemből fúj, mert hűti a testet és van oxigén, de sokan inkább a hátszelet kedvelik. Ennek megfelelően lehet futásirányt választani, főleg télen fontos, amikor szembe széllel érdemes indulni, hogy a nedves ruha fordulás után se fagyjon ránk... :) Dombedzés nehezen kivitelezhető a környéken, mert a legnagyobb szintemelkedés a Mosoni-Duna-híd vagy az Öreg-Duna töltés... :)