Aki másokat legyőz, erős. Aki önmagát legyőzi: hős.

"2021.07.21. Nos, megvolt a második edzésnap. Először sima ügynek tűnt, hiszen az átvonuló hidegfront után friss volt a hajnal. Azonban a hőmérséklet gyorsan kezdett növekedni, és a napsütés hatására, ripsz-ropsz 21 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála. Sajnos én is - mint sokan mások - nehezen bírom a meleget, így ennek nemigen örültem. Emellett fizikai nehézségekkel is meg kellett küzdenem, így például a bal bütyköm már induláskor nagyon sajgott ( minden fronthatást megérez), ezen kívül a  munkaalkalmasságimhoz szükséges, tegnapi vérvétel helye is alaposan bekékült, és - amivel nem számoltam - pont ezt a fájdalmas pontot kezdte el macerálni a karomra húzott telefontartóm futás közben. Ezek apró dolgok, de nagyon zavaróak tudnak lenni, amikor az ember amúgy is kedvetlenül vág neki az előtte álló kilométereknek. Azonban volt egy kellemes meglepetésben is részem. Az első fél órában úgy tűnt, nagyon nyögvenyelősen telnek a kilométerek. a sajgó bütykömnek és a fájó karomnak tudtam be a nehezen gyűlő a kilométereket. Aztán hirtelen rájöttem, hogy nem a megfelelő képernyőre van kapcsolva a runtastic alkalmazás, és a 2,81 az kilométer helyett kétszáznyolcvanegy kilokalória :-). Én pedig 4,47 kilométernél tartok már. Na, ez nagyon kellemes meglepetés volt, megörültem. Annyira, hogy végül a tervezett 8 kilométer helyett 9-et nyomtam le. Úgyhogy a mai edzés is pipa. Tegnap úgy döntöttem, hogy a Budapest WizzAir félmaraton helyett a Gödöllői Kastélyfutamra nevezek, amelynek szintén van félmaratoni távja. Ennek több előnye is van. Az első, hogy jó eséllyel kevésbé profi futók közt kell helytállnom így elsőre, mert Gödöllőn nagy valószínűség szerint inkább a helyi amatőrök indulnak majd. Másrészt nem augusztus végén, hanem szeptember első hetében van, azaz jó eséllyel az időjárás is nekem dolgozik majd. Harmadrészt a helyszín is ezerszer jobban megközelíthető, nem beszélve a helyismeretről, hiszen ebben a kisvárosban nőttem föl. Ettől függetlenül tartom a Budapest Félmaraton edzéstervét, mert számomra jónak tűnik."

További blogbejegyzéseim

Lefelé a lejtőn

Kis kihagyás után folytatom a naplórészletek közlését. Jó visszaolvasni, hogy a hullámvölgyek nem voltak újkeletűek akkor sem. "Nyolcadik edzésnap - lefelé a lejtőn Ma hosszút kellett (volna) futnom. A kora reggeli hűvösebb órákat sajnos sikerült elpasszolni, ez mint később kiderült, hagy hiba volt. Mivel egyik tönkrement Mp3-as lejátszómba sem sikerült életet lehelni, előástam egy újat, ami elég primitív szerkezet. Na, abba első nekifutásra nem sikerült mini SD kártyát találni, aztán mire hosszas keresgélés után mégis, avval sok idő elment. De ma nem akartam zene nélkül ...

Köszönet

Kedves Barátaim! Már csak bő 3 hét van a kihívás teljesítéséig, és segítségetekkel már 50 ezer forintot sikerült gyűjtenem a Bátor Tábor javára! Sokat gondolkoztam, mivel is köszönhetném meg a nagylelkűségeteket. Végül úgy döntöttem, hogy a támogatóim közül egyvalakit meghívok egy vitorlázó sétarepülésre (folyamatos SPL szakszó esetén 2 csörlésre). A repülésre az esztergomi Rubik Ernő Repülőtéren fog sor kerülni előre egyeztetett időpontban. A nyertest a kampányomat névvel támogatók közül fogom kisorsolni 2022. március 29-én 20:00 órakor! A sorsolás sikere miatt kérem, hogy a ...

Emlékfutás

A heti hosszú futásomat (amely eredetileg 16 km lett volna) - kicsit megtoldva - édesapám emlékének ajánlottam, aki pont ma 9 éve hagyott itt minket. Tudom ha élne, büszke lenne rám, hogy az élménykülönítmény tagja lettem és elsőként adakozna a bátor-táborozó gyermekek javára. Ő maga is egy súlyos betegséggel harcolt, nem törődve a gyengeséggel és a közelgő biztos véggel. Töretlenül optimista volt és imádott élni. A ma futott minden egyes kilométeremen Rá gondoltam.