Majd holnap, majd elsején, majd jövőre... majd ... majd ... majd. Azt hiszem ez különösen az életmódváltásokra igaz. Én is számtalanszor fogadtam meg, hogy na majd most aztán tééényleg hude nagyon megváltoztatom a szokásaimat, de hosszú éveken át kudarcba fulladtak a fellángolások. Aztán, amikor a fiam születését követően nem csak egy tündéri babával, hanem bő tíz kilóval is gazdagabb lettem, tényleg lépnem kellett. Hosszasan...hónapokig néztem a közeli edzőtermet, de nem mertem lemenni... Aztán egy nap végre elszántam magam és írtam egy ottani edzőnek, remélve, tudunk majd együtt dolgozni és segít nekem "jó" útra térni. Életem egyik legjobb döntése volt, ennek lassan 4 éve. Azóta megszerettem a sportot, mindennapjaim részét képezi és képezte második várandósságom alatt is. Mindig elkezdeni nehéz... Aztán utóbb mindig elégedettséggel tölt el, ha felkelek hajnalban és lemegyek edzeni. Ha munka előtt még "letudok" egy spinninget... Ha vacsi után tudom le... Ha a gyerekek altatása után... vagy ha éppen velük együtt :) Ha plusz 30 fokban, vagy ha a mínuszokhoz közel merészkedek ki futni. Mindig, mindig, mindig csak elkezdeni nehéz :) A futást is csak elkezdeni volt nehéz alig egy éve. Előtte már futkostam, de kimaradt bő egy év a babavárás miatt. Tavaly márciusban húztam fel először a futócipőt, akkor 1-2 perceket mentem a futópadon meg-megállva... 2-3 km jött össze, aminek a fele séta volt. De elkezdtem! Akkor még álmomban nem gondoltam, hogy kilenc hónappal később félmaratont fogok futni... Azon a decemberi napon hóesésre ébredtünk :D Bevallom ott álltam az ablak előtt, és gondolkodtam. Olyan könnyű lett volna hagyni az egészet, de ez fel sem merült bennem. Felhúztam a futócipőt, óvatosan, nehézkesen kiléptem az ajtón. Elkezdeni volt nehéz... Mint ahogy a távot is aznap. Félve, nehogy hóba lépjek, sasolva, hogy kerüljem ki a latyakot. Aztán pár perc múlva már jeges víztől ázott a lábam, arcomba fújta a havat a szél és rájöttem, mindez nem számít, mert így is le fogom futni azt a 21 kilométert. És lefutottam, csak elkezdeni volt nehéz... Szóval mindent csak elkezdeni nehéz... Decemberben szusszantam kicsit, így idén nehezen vettem rá magam újra a rendszeres mozgásra. Január elsején szikrázó napsütésre ébredve egy darabig gondolkodtam, lemenjek-e futni. Végül az igen mellett döntöttem és rövid idő múlva már a közeli utcákon koptattam a cipőt és a futóbabakocsi kerekeig... Csak elkezdeni volt nehéz :) Mostanra már ugyanúgy mindennapjaim részét képezik a futások, az edzések, heti 3-4 alkalommal. Nem tudom még, mik a céljaim, hova, meddig fogok eljutni decemberig. Azt viszont tudom, hogy a régi álmomat szeretném valóra váltani: félmaratont futni a főváros utcáin a Wizz Air Budapest Félmaratonon. Futásom ezúttal nem csak saját örömömet fogja szolgálni, hiszen célom, hogy addig összegyűjtsek az Élménykülönítmény tagjaként 150.000, - Ft-ot. Hiszem, hogy a gyűjtést is csak elkezdeni lesz nehéz... :) Köszönöm, ha segítesz átlendülni a kezdeni nehézségen! ;) UPDATE: Ezt a blogolást és a bejegyzést is csak elkezdeni volt nehéz... de annyira, hogy mire megfogalmaztam már érkezett is támogatás ;) Köszönöm <3