2 hét múlva Vivicitta.) Mindjárt itt van.Nagyon várom, hogy végre felvehessem a lila pólót életemben először .Kampányom 84%-on áll...nagyon motivált vagyok, hogy meglesz a 100 % jövő  vasárnapig. Ahogy ezt minden támogatómnak megígértem, egy meglepetéssel fogok nekik kedveskedni a verseny napján!Vasárnap egy más jellegű versenyen tettem próbát. Fogadjátok szeretettel az élménybeszámolóm! Amikor jelentkeztem életem első Hurrican Heat versenyére, még nem tudtam, hogy pont aznap lesz a tavaszi óraátállítás. Az biztos volt, hogy hajnalban kezdünk a pontos idő volt még rejtély. Hogy nekünk ne kelljen az óraátállítással bajlódni, erről tettek a szervezők: a találkozó 1:45-kor volt egy előre megadott GPS koordináta szerint. (Talán nem véletlen, de pont egy szigetre esett a választás.) Így tulajdonképp a találkozó után negyed órával már hajnali 3 óra volt. A drillmasterek (szervezők) átnézték a kötelező felszereléseket (pl. mentőmellény, kötél) majd lemérték mindenkinek a vödröt amit maga hozott 15kg homokkal megtöltve s lezárva. (Lányoknak 10kg) Nem volt meleg, 3 fok körül lehetett. Volt aki poénkodva más pedig magába szállva várta a kezdést- ekkor még senki számára nem volt világos, hogy mivel ütjük el az elkövetkező 6 órát. Elkezdtük! Beleüvöltöttük a kanizsai éjszakába a We are the storm-ot,talán még most is ott visszhangzik..:). Hogy kik vagyunk, és miért jöttünk azt végig többször kellett hangoztatni. A harci kiáltások gyakorlása után egy kis jumping jack/burpee kombó következett, bemelegítés gyanánt. Majd közölték, hogy kezdünk-újabb 50 burpeevel gyarapodtunk. Megnyugtattak bennünket, ne aggódjunk: ma nem a burpeek számával akarnak minket megtörni. El is tűnt az álom a szemekből, s a korábbi didergést felváltotta az üde frissesség érzete! Sorba álltunk, majd irány a túlpart. Az irány viszont a vízen, s nem a hídon keresztül volt. 15-20 métert kellett megtenni úszva kézben a vödörrel, aki ekkor vált hűséges társunkká. Hűvösnek tűnt, de a fázás csak utána hágott tetőfokára: a parton párokba rendeződve újabb burpeekkel múlattuk az időt. Amíg az egyik 10burpeet csinált, a másik tartotta a két vödröt- ez 10 körön keresztül. Így újabb 100-al gyarapodott a négyüteműek száma. A fű tiszta víz és dér volt, ahogy a rajtunk lévő ruha is. Nálam így hamar eljött az első holtpont: ha ez így megy tovább, akkor nem fogom bírni. Már így is messze túlléptem ezzel a hirtelen lefolyàsú 170 burpeevel a saját határaim. Tiszta víz voltam, a kezem és a tenyerem fázott legjobban.Amerre néztem,didergő embereket láttam.....volt egy srác rövid gatyában.....kegyetlen volt...úgy remegett, mint a kocsonya. Ezután véletlenszerű csapatokba rendeződtünk. Nálunk 2-3 lány volt, 7-8 fiú. Az elkövetkező időszak (hogy pontosan mennyi, azt nem tudtam, mert sosincs nálam óra a versenyeken) a nappali Sprint verseny akadályai leküzdéseiről szólt.időnként megfejelve futással és burpeekkel. Természetesen végig minden akadályon a vödröt is hozni, nehogy az lemaradjon valamiről. Csapattá kovácsolódtunk. Ha túl sok volt a duma, akkor jött egy pár büntiburpee. Időnként azt arcunkra festett memoritert kellett bemondani-ha nem sikerült akkor szinten bünti. Fogalmam sincs mennyi ideig tartott, de ezt lényegesen jobban bírtam, mint anno a tóparti mutatványokat: ha csak átmenetileg is, de visszatért az önbizalmam. Még sötétben értünk a kötélmászáshoz. A feladat adott volt, annyi könnyítéssel hogy lerakhattuk barátunkat, Vödör Urat. Majd jött a vezényszó: csapatonként van mászás, aki nem megy fel: irány haza. Biztos voltam magamban, ment is. Volt nálunk olyan, akinek eddig sosem ment, de kapott pár gyors instrukciót, majd életében először felmászott a kötélre. Nagyon szurkolunk neki! A fagyos kezek meg a nedves kötél miatt korántsem volt könnyű menet. Viszont egy másik csapatban 3 embernek nem sikerült. Kaptak még egy lehetőséget, egyikük felmászott. Majd félrehívták kettejüket akiknek nem sikerült.....beszélgettek...s a két fejlámpás alak a tábor felé vette az irányt. Pár falatot itt tudtam enni, de rögtön indultunk tovább, különböző módon cipelve vödreinket. Néhányról már leesett a korábban rászerelt vállpánt, vagy akár az egész fül. Egy domb aljához értünk, aminek a tetején egy adótorony (kilátó.?)van. A feladat az volt, hogy rákjárásban, ölben a vödörrel jussunk fel a csúcsra 20 perc alatt. Elindultunk-én sajnos lemaradtam. Lassú voltam. Egy kínlódás volt, éreztem ,hogy ki fogok futni az időből és miattam a csapat is büntetve lesz. Igencsak szégyelltem magam, de nem tudtam mit tenni. Haladtam a saját tempómban, vánszorogtam. Volt aki szintúgy lemaradt -végül lejöttek értünk és felvonszoltak bennünket. Ekkor már hajnalodott és őrült hangversenybe kezdtek az erdei madarak. Ez nagyon tetszett. Ami beárnyékolta ezt a feelinget, hogy vagy 20x tenyereltem bele valamilyen szúrós növénybe(csalán..?). A késes miatti bünti elmaradt, viszont volt újból memoriter amivel ezt bepótoltuk, nehogy unatkozzunk. Újból útra keltünk, ekkor már világos volt. Egy büdös tóhoz értünk ahol farönkök vártak. Vödör Úr le, farönk fel, ami rettentő nehéz volt. Az első ötletük az volt, hogy a vállon tartott farönkökből csináljunk egy hidat a tó felett, majd egy csapattag átmegy rajta. De mivel az első ember már elcsúszott a sárban vállán a rönkkel, ezért kaptunk egy könnyítést: csak át kellett vinni a tavon vállon. Aztán sétálni vele, átvinni akadályokon. Lerakni, felvenni. Mivel a csapat testmagassága különböző volt, ezért nem volt könnyű menet ez sem. Volt, hogy egyik pillanatról a másikra kapott olyan terhelést a vállam, hogy éles fájdalom hasított bele. Már bőven világos volt, a parkoló fele sétáltunk. Versenyzők, érdeklődők érkeztek már a nappali versenyre. Jókat szórakoztak vagy épp megdöbbentek rajtunk. Egy újabb büdös vízhez értünk egy kanálishoz, mocsaras csatornához, vagy hogyan is nevezzem. Egy rövid látogatást tettünk benne, ekkor meg nem tudtam, hogy később ez teszi rojtossá a maradék idegszálam. Végre itt már kisütött a nap. Üdvözöltük is néhány tucat burpeevel, csak hogy meg ne fázzunk. Elővettünk a kötelet és a rönköt ennek segítségével hoztuk tovább....fenomenális volt. Visszavittük a büdös tóhoz, ahol a vödreink vártak ránk türelemmel. Ekkora már az enyémnek is letört a füle. Ez a tény nem könnyítette meg a cipelést, plusz 2 percenként jött a figyelmeztetés hogy fej felett vigyük. Visszaértünk a csatornához-igen a büdöshöz. Irány bele, majd séta. Fejünk felett fűzfàk, két oldalt nádas .Na ,itt jött az újabb holtpont. Térdig merülés az iszapban és minden lépésnél beleakadt valami víz alatti tuskóba a lábam. Nehezen tudtam magamba fojtani dühöm, de némileg muszáj volt, mert már rengeteg nézőt és videózót odavonzottunk. A fül nélküli átázott homokos vödör cipelése egy büdös kanálisban ahol 10 méterenként elesek, ez hát finoman fogalmazva feszültté tett. Minden lépés egy süllyedés volt az iszapban, s egy kérdés hogy kijön-e a cipőm vagy ott ragad. De aztán véget ért. Közel volt már a vége sejtettük, a fesztiválterület szélén voltunk. Be is mutattunk pár fekvőt és felülést a nézőknek. A drillmasterek bejelentettek, hogy a színpad felé vesszük az irányt, álljunk sorokba. Mosolyogjunk az emberekre és legyünk büszkék a teljesítményünkre. Így tapsviharban vonultunk be: a koránkelő, mentőmellényes, vödrös fekete sereg. Már csak egy feladat maradt hátra: visszaúszni a szigetre ahonnan indultunk. Itt egy érdekes élményem volt, valószínűleg nyitva maradt a hátizsákom egyik zsebe, mert úszás közben mellém került egy zacskó benne az összes iratommal. Rendkívül mókás volt. Csak reméltem, hogy a kocsikulcsom nem távozott. Szerencsére, mint aztán kiderült: nem. Már csak a zárás maradt: betakaróztunk hővédő fóliával, majd kört alkotva megkaptuk a teljesítéséért járt ereklyéket. Összegezve egy nagy élmény volt számomra. Sosem gondoltam volna, hogy erre képes vagyok. Az elmúlt évek kitartó és ésszerű, céltudatos munkájának meglett a gyümölcse. Megúsztam komolyabb sérülés nélkül, csak a sípcsontom van tele karcolással (a kanálisban szereztem), illetve valószínűleg a sok cipeléstől a jobb vállcsontom még érzékeny. Többször kerültem komfortzónán kívülre. Sőt igazából szinte végig ott voltam. Meggyőződésem, hogy akkor tudjuk igazán értékelni a komfortos állapotot, ha időnként kívül vagyunk. A Hurricane Heat után lefutottam egy Spint versenyt is, ha már ott voltam. Jó élmény volt látni, átmenni az akadályokon, melyeken már éjjel áthaladtunk. A végére elfogyott az erőm. Volt egy kőgolyó, amit mozdítani sem tudtam...ez van. Sikerem részesei mindazok, akik velem voltak a versenyen, a felkészülésben:   Edzőim, masszőröm Akitől a vödröt kaptam Aki a vödör fülét segített elkészíteni Akik elviselték a verseny előtti napokat mellettem A piros csapat valamennyi tagja   Egyenlőre nem szeretném tovább feszegetni a határaim.