Holnap

  Pénteken átvettem a rajtcsomagot és ezzel kicsit megtekintettem a futó expót is. Általában a 3-as zónát jelölöm meg magamnak, mint indulás. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy most is így cselekedtem. Napok óta azon gondolkodtam, hogy át is kéne magam rakatni eggyel hátrébb, hogy ne zavarjam a gyorsabb futókat, hisz jelenleg örülök, ha már az 5:30-as km-eket tudom produkálni és az se biztos, hogy tartható lesz 21 km-en keresztül. Órákkal később vettem észre, hogy a 4-es zóna szerepel a rajtszámomon. Már 2018 októberében tudtam, hogy le fogok sérülni és nem fogok tudni gyorsabban futni :D Kicsit félelmetes. Azóta is ezen gondolkodom :D A rajtszám átvétel után Vivicitta színekbe öltöztettem a térdem. Sosem használtam tape-eket, de most eljött az ideje a kipróbálásnak. A sors is úgy akarta, hogy pink színű legyen, így még össze is illek a versennyel :) Menő :) A héten elmerészkedtem jógára (már nagyon hiányzott) és még kétszer futottam egy-egy rövidebb távot. A csütörtöki és a pénteki alkalom is sokkal jobb volt a keddinél (éljen-éljen!). Hogy a borogatásnak, a szerencsesütinek, a több tornának, a biciklinek vagy csak az időnek köszönhető, nem tudom. Ugyanolyan, de tompább a fájdalom, aminek örülök :) Általában sokszor nem tudok dönteni és bizonytalan vagyok úgy mindennel kapcsolatban, de ha valamit a fejembe veszek, akkor nem tágítok. Mint ahogy ez látható :D A jelenlegi célom ez a kampány, ami bár már túlszárnyalta önmagát, még mindig él! Sőt, a verseny után még két hétig aktív! Itt nem én vagyok a bátor, itt Ők a bátrak: https://www.youtube.com/watch?v=vRFPFNuV6RY&fbclid=IwAR2ywL-mc4TUgyEzqe9I5IrVWNt7ANK6LTtbSDG4WazFYpsI8yHxQDXQlOc Ha megnézitek ezt a csodaszép videót, láthatjátok, hogy mihez járultatok hozzá már eddig is. Nagyon köszönöm! ? Most hogy minden adott, már csak a rajthoz kell állni vasárnap reggel 9-kor. Természetesen nem indulok teljesen egyedül. A szuper közösségünk összetart. Bence, Gábor és Marci is a félmaratont futja. Szurkoljatok. Utána igyekszem beszámolni az élményekről.   UI: a kép sehogy sem akart megfordulni. Mondanám, hogy nem én vagyok a béna, de még az is lehet, hogy mégis :)

További blogbejegyzéseim

Hiányozni fog

Többet akartam írni az utolsó két hétben, de nagyon beindult a tavaszi zsongás, így egy kicsit szét vagyok csúszva. Rengetek a program és a megélni való esemény. Egyik helyről a másikra esem. A Vivicitta óta is rendszeresen kocogok. Bár kicsit lassítottam a tempón és visszavettem a mennyiségből is. A biciklim múlthéten megünnepelte 2. születésnapját. Megleptem pár új alkatrésszel :) Kicsit jobb kedve lett és csendesebben tűri a mindennapi hajtást. Jelentkeztem egy halom futóversenyre, lassan jön a Balaton kör biciklivel és még nincs vége a kosárcsapatom szezonjának sem. Rengetek ...

Vivicittá félmaraton

Sajnálom, hogy tegnap nem számoltam be azonnal, de délután 5-kor lefeküdtem szundizni és kétszer fél órás felkelést leszámítva ma reggelig aludtam :D Teljesen kimerültem. A szombat estém borzasztó volt. Én vettem át pénteken a többek rajtcsomagját is. Ennek felelőssége oly annyira hatalmába kerített, hogy mindenféle rémálmom volt arról, hogy elkések és otthon hagyom a rajtszámokat. Vasárnap reggel korán keltem. Próbáltam betolni egy adag zabot, de ilyenkor nehezen megy az evés. Lenyomtam még egy gyógytornát és próbáltam megnyugodni. Kicsit túlstresszelem a versenyeket. A ...

No Pain No Gain

És ez most milyen igaz :) Ma ismét a sportkórházban kezdtem. Porcleválással fognak műteni pár héten belül. Kis mini dolog. 15 perc az egész és egy hónap a lábadozás. Hamar túl leszek rajta. Mondjuk apukámmal nem beszéltem ma és ha innen tudja meg, pláne kinyír... Már önmagában ezt is jó hírnek értékeltem, főleg azzal, hogy a doki engedélyezte a vasárnapi futást. Tényleg engedte!!! Sőt, a térdem is egész pici már. Langyos sós vízbe borogattam és meglepően jót tett neki. KisDónak mindig igaza van! Így el is indultam, hogy kicsit jobban agyból, mint testből, de visszacsatlakozzak ...