Megvan az az érzés...

Megvan az az érzés, amikor némi kihagyás után a versenyen elhazngzik a "mi csak 8 km-t futunk" mondat? És a totál bepiupult válasz? Na, így mentünk neki a Szufla futásnak. Nagyon meleg volt, a pálya - mire mi rajtoltunk - teljesen poros. Nem mondom, hogy a legjobb visszatérő terep. Nagyon megszenvedtem, a melegtől a pulzusom az egekben volt az első perctől. Gyakorlatilag totyogtunk végig, nem is futottunk szinte - legalábbis a szintidő ezt mutatta, én persze úgy éreztem, mint aki lohol és lohol. Egyébként a verseny maga zseniális volt. A szervezés profi, 2 frissítőpont a körön, olyan alaposan felszerelve, hogy leesett az állam. Nyilván az 52km-es táv miatt, de hát mégis! A melegre való tekintettel kivonultak a helyi önkéntes tűzoltók is, még a polgárőrség is vizet osztott. A célnál dinnye, víz, szörp, vitaminok, meleg étel és palacsinta. A futásomat Máté órájával mértük, hogy az eredményeket oda tudjuk adni Barbinak egy rapid felkészítő elkészítéséhez... Megvan az az érzés, amikor azt mondják, hogy ezt most nem javasoljuk? Nem azért, mert ne lennél rá képes, hanem mert féltünk. A lesérüléstől, a kudarctól. Magas a pulzusom. Nem biztos, hogy fizikailag kész vagyok. És az az érzés megvan, amikor megmondod, hogy DE! Rajthoz fogok állni. Ez nem dac, hanem lelkiismereti kérdés. Sokkal nagyobb kudarc lenne, ha meg sem próbálnám. aztán amikor az a válasz jön, hogy oké Vera, akkor azt fogjuk csinálni, hogy... A legjobb érzés. Amikor hiába kételkednek, hiába aggódnak, megtesznek mindent, hogy segítsenek. Felemel. Úgyhogy most a rapid edzéstervem alapján csinálom a felkészülést a maradék időben. Szépen gyűjtögetem a kilométereket, edzem magam a meleghez, a reggeli evéshez, az alapos nyújtáshoz. Megfogadtam, hogy mindent meg fogok tenni, és ehhez tartom is magam. Az a cél, hogy nyugodt lelkiismerettel álljak rajthoz. Azzal a tudattal, hogy a körülményekhez képest megtettem mindent, ami tőlem telt. Hálával azoknak, akik nem kételkednek, hanem mellettem állnak, támogatnak, segítenek. Bárhogy lesz is majd. #segítsünkegyüttéleteketváltoztatni

More blog posts

Epilógus

Nem tudom pontosan meghatározni, mikor fordult meg először a fejemben, hogy maaajd egyszer lefutok egy félmaratont. Talán akkor, amikor megvettem az első – kimondottan futó – cipőmet. Vagy amikor Barbi a borvidéken határozottan állította, hogy ha az a táv megy, akkor síkon simán le tudok futni egy félmaratont. Egy dolog biztos, március elején megtörtént a nevezés. Emlékszem, táborban (Bátor Tábor) voltam, amikor Máté benevezett mindkettőnket. Úgyhogy futottam továbbra is szépen, versenyeken is voltunk, aztán vettem egy komolyabb cipőt is. Iszonyú nagy mázli volt ez így, imádom a ...

Visszaszámlálás

Nos, a múlt hét ismét mozgalmas volt. Hét közben a "szokásos" két futás, összekötve a kellemest a hasznossal. Átvettem a szuper új Élménykülönítményes pólómat, amit le is teszteltem csütörtökön. Kényelmes, szép, nem csúszkál. Amúgy ugyanez a helyzet a nadrággal is, szenvedtem sokat, mire megtaláltam az igazit. 2-án vasárnap futottam Pakson az atomfutásom 16 km-t. Rettentően izgultam, nagyon szerettem volna, ha minden rendben megy. Az elmúlt időszakban pulzuskontrollal futottam, igyekeztem 160 alatt tartani menet közben. Ez azt jelentette, hogy szüttyögtünk folyamatosan, borzasztóan ...

Pitstop.

Kedves barátaim, támogatóim! Az elmúlt néhány hétben nem jelentkeztem, nem adtam hírt. Ennek az a nagyon egyszerű oka volt, hogy akadt némi egészségügyi problémám, ami miatt parkolópályára tettek, nem edzhettem. Nem mondom, hogy könnyű volt, sőt, kifejezetten nagyon nehéz, de az ember lányának az egészsége az első, hát hagytam. Ez a 6. hét, hogy nem volt a lábamon futócipő, és még 10 napig nem is lesz. Mindazonáltal azt gondolom, hogy őrületesen nagy bullshit lenne, ha nem állnék rajthoz. Vagy ha feladnám a kampányomat. Igen, kevés az idő. Igen, benne van a pakliban, hogy nem jön ...