Hudák János Blog posts

Megcsináltuk!!! :)

Egy kicsit megkésve, de azért csak írok már pár sort erről a híres-neves maratonról, amit múlt vasárnap sikerült lefutni. 🙂

De előbb kezdjük a még fontosabb dologgal, hiszen egészen fantasztikus módon már 263.000 Ft gyűlt össze a Bátor Tábor Alapítvány részére indított adománygyűjtő kampányomban! Nagyon-nagyon hálás vagyok mind az 51 támogatónak, aki hozzájárult ehhez a rendkívüli eredményhez! Képzeljétek, egy Anonymus nevű tag például már 9 alkalommal utalt támogatást! 😀

Emlékszem, annak idején kicsit félve hívtam fel Rácz Viki adományszervezőt, hogy mennyire nehéz dolog ezt a 150.000 Ft-ot elérni a tapasztalatok szerint. Álmomban nem gondoltam volna, hogy így túlteljesítitek a tervet! 🙂

 

Na de legyen szó egy “kicsit” magáról a futásról is. Hát tényleg megcsináltam! 4:20:30-as idővel értem célba és nagyon jó érzés volt! Előzetesen 4 óra és 4:15 közé lőttem be a célomat, ennél picit lassabban értem be, aminek az oka egy kis izomgörcs volt az utolsó km-eken, így muszáj volt megállnom nyújtani. Ennek ellenére egyáltalán nem vagyok elégedetlen, mert ami igazán lényeges volt számomra, hogy ne fogyjak ki az erőmből, ne kelljen belesétálnom a végén, azért mert nem bírom tovább. Hát bírtam, és amikor elmúltak a görcsök, utána nagyon könnyedén futottam, onnan már gyerekjáték volt beérni!

Igaz, ami igaz, a verseny előtti napokban már nagyon tudatosan készültem a mentális kihívásra. Tudtam, hogy az lesz a legnehezebb, amikor túl leszünk a 30-on. Folyamatosan programoztam magam, hogy meg tudom csinálni, állandóan szólt a don’t stop me now, az I’ll survive és hasonlók. 🙂

Kicsit fizikálisan is fel kellett hoznom magam, mert szeptember végén egy 30-as futást hamarabb be kellett fejeznem, éreztem, hogy nincs bennem több. Így a maradék 2 hetet inkább pihenősebbre vettem, illetve sokkal jobban figyeltem, hogy fel legyenek töltve az energiaraktáraim és közvetlenül a verseny előtt ne merítsem le munkával magam.

Vasárnap reggel tudtam, hogy a testem bírni fogja, csak két dologra kell figyelnem. Az egyik, hogy jó ütemben frissítsek a másik pedig, hogy tudjam kezelni a holtpontokat.

Az idő ugyan elég barátságtalan volt, de hamar rájöttem, hogy nekem ez még jól is jöhet, mert így nem fogok annyira izzadni és egyszerűbb dolgom lesz a frissítéssel. Az esőt meg amúgyis kifejezetten szeretem. Persze indulás előtt azért majd megfagytam, de a rajt után hamar elértem az “üzemi hőmérsékletet”.

Az első maratonom, illetve a felkészülés hosszabb futásai is megtanítottak már arra, hogy nem szabad bedőlni az érzésnek az elején, amikor azt hiszi az ember, “Ó, ez sima ügy lesz”! Persze, még szinte nem is érzed, hogy futsz, a szervezeted tele van erőforrásokkal, mindenki vidám körülötted, úgy tűnhet, hogy semmi sem állíthat meg Téged.

De az igazság az, hogy ezek az erőpróbák tulajdonképpen csak féltávnál, sőt még később (pl. 25-28 km-nél) kezdődnek el. Ha jól felkészültél, akkor van mögötted, 18 km, félmaraton, 25, 28 stb. Persze, hogy az elején magabiztos vagy, mit Neked a 42. De ahogy elhagyod a féltávot, közelítesz a 30-hoz és rádöbbensz, hogy még mindig iszonyú sok van hátra, akkor kezd el nagyon nehézzé válni. Amikor már lefutottál 30-at és fogynak a tartalékok és még mindig van 12. Pedig 12 km semmi, ha épp akkor kezdenéd.

Az egyik legerősebb élményem az a csend, ami szinte egyik pillanatról a másikra rátelepszik a mezőnyre valahol 25 km környékén. Nem mintha előtte túl sok bájcsevej folyna a futók között, mégis érzed, ahogy a nagy többség hirtelen befelé fordul és elkezdi vívni a csatáit önmagával. Próbálsz koncentrálni és közben a némaság mögött szinte hallod a többi futó gondolatainak hangzavarát. Megtudomcsinálni!Csakakövetkezőfrissítőpontigbírdki!Gyerünk!Gyerünk!Nemvagyokfáradt!I’llsurvive!Mártöbbminafelemegvan!Megtudodcsinálni!Nemfájalábam!Neaddfel!

Hátborzongató!

Az első nehéz pillanat 25 km után jött, amikor fel kellett futni az Árpád-hídon, hogy aztán a Margit-szigeten haladjunk. Ott éreztem először, hogy kezdek belassulni, fásulttá válni. Itt még viszonylag hamar kitörtem ebből, kicsit rágyorsítottam és ez erőt adott, egészen rendbe jöttem.

A szigetről kijőve a Margit-híd felé megint emelkedtünk, megint nem esett jól, de ott már tudtam, hogy 30 km-nél a feleségem vár a Jászain (Köszönöm!), így hát nem volt mese, menni kellett tovább! 🙂

Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy 31 után, épp egy frissítés után egyből újra támad a “szörny”. Úgy érzem, ez volt a legnehezebb szakasz, ekkor nagyon meg bírtam volna állni, de azért nagy nehezen tartottam magamban a lelket. Ahogy közeledtünk ismét az Árpád-híd felhajtójához, már kezdtem túllenni rajta, de úgy döntöttem, hogy az emelkedőn engedélyezek magamnak egy pici sétát, ha nagyon rosszul esik. Különös módon ez pont, hogy erőt adott, mire odaértünk már éreztem, hogy nem lesz gond és simán felfutottam. És ez nagyon jó érzés volt.

Sőt, aztán a hídon tört rám a felismerés, hogy mi a jó taktika nekem, amikor érzem, hogy kicsit elfogyok, lelassulok. Ahelyett, hogy arra koncentrálnék, hogy ne álljak meg, ne lassuljak tovább, azt kell csinálnom, hogy ritmust váltok és épp hogy be kell gyorsítanom. Ezzel megtöröm a fásultságot és néhány száz méter után sokkal energikusabbnak érzem magam, új lendületet, új erőt merítek belőle. Ezt is tettem és működött és az e felett érzett örömöm szépen átalakult és akkor rájöttem, hogy meg fogom csinálni. Hogy menni fog, most már nem lesz baj, lefutottam 34 km-t és a maradék 8 már nem fog ki rajtam. Na ez egy csodálatos érzés volt! 🙂

Persze, ettől még nem volt egy diadalmenet ez a 8 km. Azért az még háromnegyed óra, olyan hosszan nem lehet elnyújtani azt a néhány szót, hogy meg tudom csinálni. Így egy kicsivel később már megint nem volt olyan könnyű, de ilyenkor már támogat téged a korábbi felismerésed is, mármint, hogy meg tudod csinálni.

Kb. itt éreztem azt, hogy úgy megyek előre mint egy robot, gépiesen, csak rakom az egyik lábam a másik után, szinte nem látok, nem hallok. Na ezért is volt nagyon jó döntés, hogy belevágtam ebbe a Bátor Táboros kampányba, mert ebből a robotállapotból pont a lilapólós szurkolótábor szakított ki a Margit-híd budai lábánál, amikor elhaladtam mellettük és a 37-es km mellett. Nagyon köszönöm!

Úgy éreztem, innen most már akár fél lábon is kibírom a dolgot, de sajnos kiderült, hogy ennyire még nem vagyok menő. Először a bal combom görcsölt be és bár próbálkoztam ezzel a fél lábas dologgal,  de aztán csak meg kellett állnom kicsit nyújtani, pár lépést sétálni, hogy elmúljon. Mikor újra nekiindultam, nagyon jól ment, de aztán meg a jobb combom is beadta a kulcsot, megint jött egy kis kényszerpihenő.

Mire ezeken túljutottam, már majdnem 40-nél jártunk. Még egy kicsit izgultam, hogy mikor jön a következő görcs, de szerencsére nem jött, így hát csak futottam, futottam és egyszercsak beértem!

 

244999548_4320727321316285_3944180255141917726_n244933650_4320729501316067_2403897317129372635_n244999548_4320727321316285_3944180255141917726_n-1

Hudák János

(Magyar) 36. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál
Marathon (42,195 km)
Donate now!