Az új futótársam :)

Eltelt egy újabb hét. Az edzéstervemben újabb hét lett kipipálva. Hasonlóan a múlt héthez, volt alap állóképesség fejlesztés, futóiskola, fartlek edzés és a szokásos vasárnapi hosszú futás. Csak az idő és a távolságok nőttek. Őszinte leszek...ez a hét nem esett annyira jól. Sajnos az időjárás nem kedvezett, volt eső, szél, pára. De nem panaszkodom, hiszen az edzőm szerint a nehéz edzések építenek igazán. Viszont rengeteg erőt és motivációt adott, hogy napról napra egyre több támogatóm lett. Nagyon köszönöm Nektek az eddigi támogatásokat, tíz nap alatt az adománygyűjtési célom felét teljesítettük. Izgatottan vártam a hét második felét, ugyanis végre megérkezett az új futótársam, egy Polar M200-as futóóra személyében. :) Nagy segítség lesz számomra a felkészülésben, hiszen így már pulzusra is tudok edzeni...és nem utolsó sorban csodaszép! :) Nektek köszönhetően nagy lendülettel kezdem a következő hetemet, bízom benne, hogy továbbra is számíthatok Rátok!

More blog posts

Új bejegyzés

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

Köszönöm!

Hol is kezdjem? Annyi minden jár most a fejemben, annyi mindent szeretnék Nektek elmesélni. Az elmúlt egy hét olyan volt számomra, mintha egy hónap lett volna. Nagyon lassan teltek a napok és én napról napra egyre jobban izgultam. A torkom megint próbára tett, de nem engedtem, hogy az utamba álljon. Így a tervezett keddi futásom elmaradt, de szerdán kimentem kicsit futóiskolázni. Akkor még azon aggódtam, vajon elmúlik-e torokgyulladásom, képes leszek-e a tervezett formát hozni. Tudom, tudom mindig mindent túlaggódok :) Extra nagy volt a készülődés, hiszen a párom szombaton teljesítette ...

Visszaszámlálás

Lassan a végéhez közeledünk a kampányomnak. Jövő héten ilyenkor már az utolsó blogbejegyzésemet fogom írni a verseny után. Ez volt az utolsó keményebb hét edzés szempontjából. Sajnos a keddi futásomnál közbeszólt az időjárás, így nem tudtam kimenni. Csütörtökön nagyon pörgős résztávos edzésem volt: 10x100 méter, valamint 4x200 méter, közte rövid pihenőkkel. Ma pedig egy laza, átmozgató 6 km-t futottam. Azt hittem, hogy laza lesz, de majdnem versenytempót mentem! :) Jövő héten csak kedden lesz egy edzésem, valamint egy laza futóiskola vár még rám a verseny előtt. A jövő hét a pihenésről, ...