Hónapok...

Napra pontosan 2 hónap telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. Majdnem pontosan 3 hónap telt el, azóta, hogy egy Hármashatárhegyi terepfutáson meghúztam a vádlim. És ezek óta az ezdéseim teljesen káoszosak. Kb egy honapja ez egész életem egészen káoszos... (munkából kifolyólag) De most... a vádlim meggyógyultnak tűnik. Az év végi hajtás a végét járja. Újra van időm, vagyis inkább merszem megtervezni az edzéseim. Mindeközben persze nem állt meg a világ, nem hagytam el a sportot, csak lelassult, nagyon. Rengeteg videót megnéztem, rengeteg edzéstervet kielemeztem, végiggondoltam. Részt vettem 2 Félmaratonon (Egy Hegyi terepen, ahol sikerült a megtisztelő "majdnem" utolsó" helyet elérni 3:47-es idővel, illetve a Zúzmarán, ahol pontot tettem a 2018-as célom végére, megszereztem a Félmaratonmánia érmem) Feltuningoltam kicsit Scout-ot (már kicsit triatlonosabb) Megvettem a Tri mezem és belevágtam a végeláthatatlan heti 3x60p+-os bringás edzésbe. Tehát jön az új kezdet. Hihetetlen motivált vagyok. Végre szorító közelségbe került a verseny Azt hiszem most jön a tűzön-vízen át szakasz....(lehet szó szerint is lesz ilyen ;) ) Szóval aki eddig nem olvasta a blogom, nem követte az edzéseim, annak talán mostantól mindenképpen érdemes... Persze, csak ha kiváncsi vagy, esetleg szeretnél egy kis motivációt szerezni (remélem ebben is tudok segiteni), vagy csak unalmas perceidre kell egy kis olvasnivaló :) Addig is, mig ezt olvasod, és kiváncsian várod a továbbiakat, kérlek engem is motiválj azzal, hogy a kampányomon, és rajtam keresztül támogatod a Bátor tábor lakóit, és önkénteseit, mert ha én nem is feltétlenül, de Ők mindenképp megérdemlik a támogatást!  

More blog posts

Valami véget ért, közben pedig csak most kezdődik igazán

Vége! Nagyjából 7 hónap (a kampány kezdete óta) kemény, intenzív felkészülést követően Szombat 11óra 2 perckor véget ért egy elég jelentős szakasza az életemnek. Ez alatt Úsztam 54 Km-t (24:27ó) Kerékpároztam 2117,2 Km-t (89:36ó) és Futottam 726,5 Km-t (78:07ó) Szóval úgy érzem, hogy amit lehetett megtettem, hogy elérjem a kitűzött célt, azaz egy Rövidtávú Triatlont teljesítsek 3 órán belül. No, de mi is lett a valóság: Pénteken fél 4 körül érkeztünk a helyszínre, hogy felmérhessük a területet, ahol másnap a verseny fog zajlani, felvegyük a rajtcsomagot, meghallgassuk a ...

Visszavenni, hogy könnyebben elérd a célt

Szép estét mindenkinek! Ma, kereken 7 hónapja vágtam bele ebbe a kampányomba. Nagy izgalommal, lelkesedéssel, és egy óriási céllal indultam. Nem tudtam hogyan fogom elérni a célom, volt egy elképzelésem, és bíztam benne, hogy elég lesz. Több, mint 5 hónapig edzettem, keltem hajnalban, utaztam be a munkába sötétben, tekertem a szobabiciklin 1-másfél órákat, úsztam, mikor fáradt voltam, mikor semmi kedvem nem volt a hideg vízbe még a lábujjamat sem beletenni és futottam este, sötétben, néha nehéz szívvel itthon hagyva a páromat, de ő mindíg mondta, hogy menjek, tudta, hogy fontos a ...

A jó eredményhez nem mindig kell gyorsabbnak lenned

Úgy tűnik, hogy a Blog írása most nem megy olyan pörgősen, mint korábban, vagy a korábbi kampányomban... Szerettem volna írni, történtek is események, de nem tudtam mit is irjak, hogy is irjak, végül nem irtam. Nyilván így a kampánnyal sem történt sok minden. Elgondolkodtam azonban, hogy ... Érdekel egyáltalán ez valakit? Ha írok, több lesz a támogatás? Elolvassa egyáltalán ezeket valaki? És hogy jó-e, ha a sikereimről irok... Éngem a sikerek motiválnak, a célok, és a teljesítmény. Azonban azt látom, hogy hiába futok, uszok, vagy bringázok többet, vagy gyorsabban, nem ...