Spar maraton 10,31 km + futópados csütörtök 5 km ;)

Elég hosszú hetem volt, amibe szerettem volna besűríteni egy rövidebb futást a Spar 10km előtt. :) Csütörtökön egy futópados 5 km fért bele. Egészen jó idővel , 32:08. ;) Tegnap pedig eljött a várva várt Spar maraton, Landliebe 10 km-es távja. Ez volt az első Spar maraton amin részt vettem, és reményeim szerint nem az utolsó. Nagyon jó a szervezés, őszintén egy hatalmas élmény volt részt venni. ^_^ Részben azért is jelentkeztem erre a versenyre, mert nagyon szép helyen futottunk végig. Szép a Dunaparton végighaladni, és ez számomra elég motiváció volt. ;) Nagyon sokan indultak a versenyen, így először is le a kalappal mindenki előtt, aki teljesítette a távot! :)) Gratulálok! Az időjárás meglepően csodaszép volt, és meleg. Nem gondoltam, hogy sortban, pólóban fogok futni októberben. :P  Na meg, hogy a slagos frisstést is kihasználom. :D 3 frissitőponttal lehetett találkozni út közben, amiket lelkesen kihasználtam. Nem szeretem a kulacsot cipelni futás közben.  Fárasztó volt, de nagyon élveztem. Előtte nem sokat ettem, ez azért beütött egy kicsit. Illetve most fordult elő velem először az, hogy az utolsó km-ben a vádlim enyhén begörcsölt. Először a bal, aztán a jobb. De szerencsére megemberelték magukat még arra a pár száz méterre. Pedig még a bemelegítésen is részt vettem. Aztán a végén egy kis nyújtás, hogy ne legyen baj. ;) Az előnevezés átvételekor rajt csomagot kaptunk, chippes időmérés volt, illetve egy nagyon kassz pólót. Befutáskor is éremmel illetve egy frissitő csomaggal vártak minket. A pólón illetve az érmen is a Gellért-hegy tetején lévő Szabadság-szobor főalakja volt. Nagyon jól néznek ki. ^_^ Nagyon boldog vagyok, mert a chippes időmérésem eredménye 1:09:09 lett. Pont így saccoltam. Van még hova fejlődni, de kezdetnek ez sem rossz. ;) A napom extrája pedig, hogy beérkezés után megkerestem az élménykülönítmény sátort is. ;) Most már nagy örömömre a lila pólóval is tudom terjeszteni ezt a szuper kezdeményezést. :D Mindezek után pedig nagyon NAGYON hálás vagyok, hogy elkísért a családom. Rettentően sokat jelentett, és jólesett, hogy szurkoltak nekem!!!! <3 Az ő támogatásukra tényleg mindig számíthatok. <3 Naa meg persze az én kedves kis saucony cipőmre. :P Végül pedig 141,4 km + 5km +  Spar 10,31 =  156,71 km. ;)  Ha teheted kérlek támogass egy kicsivel. ^_^ A blogomon keresztül folyamatosan végigkövethetitek, hogyan fejlődök én is és hogyan jutok el a kitűzött Balatonnyi 200 km-ig.  Tartsatok velem és segítsetek, hogy a Bátor Tábor minél több boldog mosolyt varázsolhasson. További nagyon szép hétvégét mindenkinek! :)

More blog posts

VÉGE ! 200 km :D Nagyon hálás köszönet érte! <3

A mai utolsó 3 km-rel elérkeztem a kitűzött 200 km-ig! :D :D  Pont időben. ;) Azt hiszem megint csak találtam egy kedvenc idézetet. Mindenki értse úgy ahogyan neki tetszik: "Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.”   (Les Brown) Számomra annyit jelent, hogy merni kell nagyobbat álmodni, mert már azzal is hatalmasat nyerünk. Nagyon nagyot álmodtam, mikor azt gondoltam ekkora támogatást össze sikerül gyűjtenem egy szép cél érdekében. :)) De azért a csillagok között landoltam én is ;) , hiszen akikre mindig számíthatok, azokra most is számíthattam, ...

+5 km vagyis holnap az utolsó 3 km ;)

„ Ha el merem képzelni azt, ahova el szeretnék jutni - akár fizikai, akár lelki értelemben -, az fél siker, mert csupán az valósulhat meg kívül, amit belül már képes voltam megteremteni. ”   /Kádár Annamária/ Hálásan köszönöm, azoknak akik végig követték a km-ek alakulását, szurkoltak és támogattak!!! <3 Végül pedig, holnap találkozunk. :D A blogomon keresztül folyamatosan végigkövethetitek, hogyan fejlődök én is és hogyan jutok el a kitűzött Balatonnyi 200 km-ig. Tartsatok velem és segítsetek, hogy a Bátor Tábor minél több boldog mosolyt varázsolhasson. Nagyon szép hetet ...

Már csak 8 km a 200-ból ;) És mindjárt Október 30.

„Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, amit az életben elérnek. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel felkelnek és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket!” (George Bernard Shaw) Nem olyan régen csak reménykedtem benne, hogy ejutok idáig, szinte hihetetlen. Csupán 8 km és megvan a kitűzött 200 km. Persze most a vége picit sűrűbb lett, sőt be kell vallanom kicsit tartottam tőle, hogy nem fogok beleférni az időbe. De ha egyszer valamit nagyon ...