Nyámándi Piroska Blog posts

Bridgestone Budaörs

Saját eddigi legjobb eredményemet megdöntve a Bridgestone Budaörs 14 km futam volt az utolsó a Maratonman versenysorozatában számomra idén. Pont úgy, ahogyan a BSI félmaratonmániájában.

De ne szaladjunk előre 🙂

A filmekben szokott ilyen duma lenni, hogyaszondja:

…egy nappal előtte.

Szombaton lett volna a 33. SPAR Budapest Maraton 2. felkészítő futása, 35 km még utoljára, de jobbnak láttam nem megtartani, mielőtt mindenki kegyetlen tüdőgyulladást kap a verseny előtt. Így lemondtam a FB-eseményt és inkább látogatást tettem az Anatómia Múzeumban (ahol élvezettel hallgatom ezredszer is végig Veronikát) utána pedig családi szülinapozás keretein belül 5 db, unalmában visítózós-szülei ölében vergődős kiskorút próbáltam lekötni. A visítozást és kergetőzést meghagytam, de felügyelettel csinálták tovább. Például a legkisebb 10 perc alatt megértette, hogy nem rohanunk és szétromboljuk amit a nagyobb épít, hanem adogatjuk neki a fakockákat és ketten együtt sokkal jobb és szebb és magasabb lesz és mindenki tapsolni fog jutalomként és mosolyogni. Mert együtt minden könnyebben megy, együtt bátrabbak vagyunk és többet tudunk megtenni, mintha egyedül futnánk neki. Ez akár a Bátrak mondata is lehetne 🙂

De összefogtak és lenyugodtak. Ehhez szükséges volt 3 frissen kapott szülinapi cserepes növény ( amit védeni kellett ), egy jó nagy asztal a szoba sarkában (alá lapjával befér mind az öt kiskorú) , rengeteg lapos ülőpárna (így lettek teknősök és meg a teknősszervíz), 1 db izmos nagykorú (Nyünyükém 18), akinek a hátán minimum 3 kiskorú elfér,  szülinapi lufik-főleg piros színűek ( megkeresni és megérinteni, ha megszerezted valamelyik kicsi narancsszínűt), 1 narancssárga műanyag tekelabda, 1 narancssárga kindertojás és 1 narancssárga ping-pong labda. 1 zsák fakocka ( japán paboda és garázs építéshez), 1 GI Joe katona fej nélkül ( zombi), 1 hepehupás szőnyeg ( hogy ötvenszer újra kezdhesd a paboda építést), 1 terepjáró machbox (Zombi kocsi) , 1 jól eldugott és többször áthelyezett műanyag kalapács ( hogy a legkissebb ne tudja az egész lakást újra végigkalapálni vele légkalapács-stílusban), 3 fajta színes műanyag építőkocka-csendes állatok építéséhez (úgy mint hal, földigiliszta, pillangó), és valamilyen varázslatos módon eddig jól titkolt végtelen nyugalom (még dolgoznak az ösztönök és jót tesznek a kilométerek)

Az összes másodunokatesómat sikerült lecsendesíteni a fejhangon visítozásból, az izgatott zsibongás szintjére. Vita, veszekedés, sérülés, és sírás nélkül játszottak délután egytől este hétig. A tortaevésre elcsitultak 10 percre, de az újabb cukor-löketre extra energiával reagáltak. És ment tovább az igazi gyerek vagyok délután 🙂

Még én is gyerek voltam, békésen építgettem és semmire sem gondoltam. A szőnyegen hasalva semmi se járt a fejemben. Egy anyai receptorom ráállt automatán az öt kisgyerek frekvenciájára, folyamatos felügyeletre és amíg körülöttem randalíroztak, vagy éppen a hátamon keresztbe menekültek én építgettem.

Ha egy gyermek azt látja, hogy a nyüzsgés közepette te ott hasalsz és nyugodt vagy, oda fog jönni, mert érzi a belőled sugárzó számára még ismeretlen “valamit”. Oda fog jönni, mert kíváncsi rá, hogy mi az, ami ennyire le tud kötni. Mi az, ami csak úgy látható, hogy hasalva kell nézni. És már eleve az, hogy le lehet hasalni a földre ruhában, már az maga mekkora királyság! Odahasal melléd és nézi az óvatos mozdulatokat, figyeli a kockákat, lélegzet-visszafolytva várja egy-egy kocka lerakását és már nem rombolni akar, hanem vigyázni rá 🙂

Majd szépen lassan odagyűlik az összes gyerek és végre közösen kezdenek el építeni, miután megbeszélik a garázs részleteit. Például, hogy hol fog kihajtani az autó, mert nem építettek garázskaput. Fakockából.

Summázva a három virág is megmaradt, az öt gyerek is kifáradt, és még a felnőttek is lufit ütögettek egymásnak mind a nyolcan 🙂 öt lufit.

Ilyen hangulatban vártam a vasárnapi versenyt, teli hassal és álmosan.

Egyedül mentem Budaörsre, nem is bántam, hogy egyedül lehetek, hiszen a márciusban elkezdődött futónagykövetségem nem sok lehetőséget adott az egyedüllétre, egyedül futásra.

Nézegettem az embereket, mosolyogtam a gyermekfutam kipirult arcú futóin, és élveztem a magányt. Majd kötelező sorbanállás a ruhatár és a tojtoj előtt. Beálltam a rajthoz, bemelegítettem, figyeltem a testem jelzéseire. Mint amikor a NASA rakétát lő fel: “egyenként visszajelzést kérek; mehet-nem mehet!” Mindenki zöld utat adott, Pötyi egyenesen visított, hogy Mennyünkmáááá! Nem terveztem semmit, nem akartam csúcsot futni főleg, mert kissé emelkedős a terep és a héten csak hétfőn tudtam edzeni. De mentem, vitt a lábam-vagy a cipőm- meg az a bukósisakos füligmosolygós pasi a motorjával is ott bíztatgatott- és akart nekem 3 perces tempót diktálni, ráadásul folyton Gabizott (?!) -de imádtam érte és köszi Máté 🙂 A pálya jó volt, 7 km-s körökkel, aszfalton, sok frissítővel és bőséges BioTech finomságokkal tűzdelve. Volt sok speaker és zene, útvonalbiztosítás és iramfutók. És célbaérés után mindenféle finomság és bőkezűség. A befutó szakasz baromi jól volt felépítve ezzel a körbe kerülővel, de ezt szeretem is a Maratonman versenyein, hogy nagyon odafigyelnek a Célra és bizony sokat számít, hogy milyen a pont az i-n. Klassz érzés marad meg benned, nem csak egy teljesítés. Mint egy igazi világverseny befutója. Annyira elragadott, hogy még az órámat sem nyomtam le…viszont a negyedik teljesítésért külön kupát kaptam. Névreszólót 🙂

A hivatalos idő 1:18 lett.

Nekem pont jó 14 nappal a Maraton előtt 🙂

 

20180926_11294842448869_1831342103649777_926194639227060224_n42518933_1831342326983088_3179695706638123008_n

Nyámándi Piroska

13th Lake Balaton Supermarathon
Balaton Szupermaraton
Donate now!