Dobogós 28-as

Elérkezett az utolsó hosszú futás ideje a Maraton előtt. Augusztusban már nézegettem, hogy milyen lehetőségeim vannak. Szerettem volna egy 28-30 kilis versenyt találni magamnak, nem szerettem volna már tovább terhelni a családomat. Júniusban körbefutottam a Velencei tavat, Zoli kísért bringával, júliusban megtettem 6 kört a Margitszigeten, ahol az egyik futótársam kísért, augusztusban a bringás úton futottam 30-at bringás kísérőim Apu és Zoli voltak, szóval már eleget nyaggattam mindenkit. Találtam is egy helyes kis versenyt Dunaharasztin, remek a helyszín, közel van, és a futóklubból is neveztek páran, még egyedül sem leszek. Fantasztikus, ez lesz a nyerő. Gyorsan beneveztem és már csak vártam rá az edzéstervet az edzőmtől. Szerencsére a Wizzair Félmaraton után hamar rendbejöttem. Sajnos azon a versenyen nem tudtam a legjobbat kihozni magamból. Mostanában engem se kerülnek el a sérülések. Augusztusban a hátam fájt majdnem két hétig, emiatt az edzések intenzitásából vissza kellett vennem. A Wizzair előtt a combjaimmal küzdöttem, magam sem értem, hogyan tudtam még így is egyéni csúcsot futni rajta, valószínűleg nem tőrödtem azzal, hogy minden lépésnél nehezen működtek a lábaim. De most a 28 km előtt minden jól jött ki. Fájdalmak elmúltak, a sok nyújtás meg az új hobbim, az úszás, biztosan segítettek. Eljött a várva várt Haraszti Futóparty, napsütésre ébredtem, jól tudtam aludni és reggelizni, a futótársaimmal együtt indultunk el a versenyre. A futópartyn több versenyszám is indult, lassan kezdtek gyűlekezni a futók. A 21 és a 28 km-en induló versenyzők rajtja reggel 10-kor volt, azután még indítottak 7 és 14 km-en indulókat is, meg váltó csapatokat is. Azt hittem kevesen leszünk, de pont megfelelő volt a létszám. Szóval szépen beálltam a rajthoz 9:50 körül, utolsó simítások és már csak vártam a rajtot. Az útvonal 7 km-es volt, terveim szerint 3 kört lazábban fogok futni, és ha lesz erőm, akkor megindulok az utolsóban. Visszaszámlálás, rajt. Próbáltam felvenni a tervezett tempómat, olyan 5:20-30 körüli ezrekre, nagyon könnyedén ment a futás. Ragyogó idő, napsütés, sőt már inkább meleg. Megtettem néhány kilométert, és láttam, hogy egy futó pont olyan tempóban halad, mint én, láttam, hogy ő is 28-ra nevezett. Beszélgettünk, nekem amúgyis beszélgetős tempót kell most mennem. Elmesélte versenyélményeit, mindig lehet tanulni belőlük. Szeretem hallgatni a futással kapcsolatos élményeket. Előre már megbeszéltük, hogy az utolsó kört megnyomjuk, ha megy. Szépen haladtunk. Az útvonal egyébként nem volt teljesen sík. Felfelé elég sokat kellett menni, de szépen tudtok tartani a tervezett tempót. A 3. kör végén találkoztam a futótársaimmal, ők 21-et mentek, gyors pacsi és megindultam. A 4. körben éreztem, hogy átjárja az energia a testemet, könnyedén megy a futás. Egyedül maradtam az utolsó körre. Bennem élt a Wizzair csalódás, hogy nem ment könnyedén a futás. Bántott a dolog, hiszen nagyon szeretem azt a versenyt. De most annak örültem, hogy remek formában vagyok még 21 km után is. Rápillantottam az órámra és már simán félmaratoni tempóban, 5 percen belüli ezrekkel repültem a pályán. Megláttam egy lányt magam előtt, de még messze volt, hajtottam tovább, utolértem a következő frissítőnél. Láttam a rajtszámán, hogy ő is 28 km-en indult egyéniben. Gyorsan ittam, és a fejemre öntöttem egy pohár vizet, és gondoltam, hogy megindulok még jobban, már csak 3 km és cél, szóval meg kell próbálnom. Már kezdtem a 10 km-es verseny tempómat diktálni, amit simán bírtam. Közben az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne szép eredménnyel zárni ezt a versenyt, február óta minden edzést megcsináltam, hétvégén és nyaralás alatt is ébresztőre keltem. Rengeteget dolgoztam, meg kell csinálnom. Jelzett az órám 27 km. Hátrapillantottam, de nem láttam senkit, én csak repültem tovább, utolsó 500 méter és cél, jött egy sprint, nem fáj semmim, nincs holtpont semmi, csak haladok. Megláttam Szüleimet és kislányomat, Vikit, olyan boldogság töltött el, hogy várnak rám, de már láttam is a célt, bemondták a nevemet, és igen megcsináltam. A futótársaim mondták, hogy szerintük dobogós lettem, mert előttem csak egy lány futott be. Nagyon örültem, kimondhatatlanul. Vártuk az eredményhirdetést. Korcsoportban (15-40 év között) 1. helyen végeztem, ami nagy meglepetés volt számomra, női kategóriában 2. helyen végeztem. Kétszer is a dobogón lehettem Vikivel. Fantasztikus volt! :)

More blog posts

Spar Budapest Maraton 2019

Eljött végre a Maraton napja. Pár óra és újra egy álom teljesül negyedszerre. Izgalommal telt az éjjel, forgolódtam, de azért sikerült valamennyit pihenni. Apu jött értem, és kimentünk a rajthoz. Gyors ölelés és már a rajtzónában találtam magam. Gyönyörű, őszi idő volt. Találkoztam néhány ismerőssel, jó futást kívántunk egymásnak, és már hallottam a visszaszámlálást. Végre elindultunk, felvettem egy kényelmes tempót, és az első pár kilométer el is repült. Gyönyörködtem a tájban, élveztem minden egyes lépést. Szépen haladtunk a rakparton, majd jött a fordító, és már haladtunk is tovább az ...

Ultrabalaton

Egy álom, amely megvalósult. Láttam egy felhívást, hogy a Polar csapatába keresnek futókat az UB-ra. Megpróbáltam, elküldtem a jelentkezésemet, de még legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy bekerülök. Jött egy e-mail, hogy a Polar Vantage Csapat tagja vagyok. Szó szerint táncra perdültem az irodában, a kolléganőm furán tekintett rám, hogy mi is történt. Mondtam neki, hogy végre mehetek az UB-ra. Eddig nem sikerült sohasem bejutnom, ez egy szuper lehetőség, hiszen eddig inkább csak egyedül futottam a versenyeken, most végre próbára tehetem magam csapatban is. Nagyszerű érzés volt ...

Hőségben is

A Maratonig sok edzés van még. Nem hagyok ki egyet sem. Tudom mi a cél, tudom, hogy ez mivel jár. Ma sem volt kérdés, hogy lefutom az edzésadagomat. A vége 13 km lett. Annyira melegem volt, hogy 4 kútnál álltam meg inn,  és csak folyattam magamra a vizet, hogy ne kapjak napszúrást. Apu hősiesen bringázott mellettem, mondtam is neki, hogy a Maratont nem adják ingyen. :) De én soha, de soha nem adom fel, a sportolásommal szeretném felhívni a figyelmet nemcsak a sportos, egészséges életmódra, hanem a jótékonykodásra is. Ebben az évben is gyűjtök a Bátor Tábor részére, aki szeretné velem ...