Udvardi Dorottya Blog posts

MEGCSINÁLTUUUK!

Sziasztok!

Ma egy hete, hogy célbaértünk. Együtt, egy jó ügyért. Én futottam, ahogy csak bírtam, Ti pedig támogattatok lelkileg és fizikailag engem, adományotokkal pedig a Bátor Tábort. Biztos sokan kíváncsiak vagytok, hogy sikerült a verseny napja, milyen érzések kísértek be a célba, ezért egy hét után leülök és elmesélem. Olvassátok szeretettel! (Teát, kekszet készítsetek, mert hosszú lesz..:) )

Egy rövid és nem túl pihentető éjszaka után óriási izgalommal ébredtem – vagyis emiatt nem is nagyon aludtam. Szerencsére még este megterveztük a családdal a reggeli rutint, így nem volt az a tipikus Udvardi-stresszel egybekötött elindulás. Reggelizni nem igazán tudtam, nem kívántam semmit. Én, aki amúgy bármit, kb. bármikor megeszik, mindentől émelyegtem. Nem volt egy jó jel, tudván, hogy a következő 4-5 órában folyamatosan futni fogok, s valószínű nem lesz időm ebédelni, de szerencsére ilyen esetre is készültünk. Bár nálam is volt zselé, energiakocka, a család táskáiban pogácsa, croissant és gumicukor is lapult, biztos, ami tuti alapon. (Végül a kroászooooon lett a győztes) 7:30 körül értünk ki a versenyközpontba, ahol a sok lilapóló láttán kezdtem megnyugodni. A Bátor Tábor egy külön sátorral volt jelen a helyszínen, ahol még a verseny előtt egyesülhetett a valódi lila energia! Annyira jó volt látni, ahogy versenyzők és szurkolók együtt készülődnek a „nagy” bevetésre. Bár a lila szín eddig nem tartozott a kedvenceim közé, a verseny alatt csak ezt a színt kereste mindenhol a szemem, s őszintén megvallva nagy csalódás volt, ha nem Bátor Táboros futóhoz-szurkolóhoz tartozott. Egy nagy közös Mazingázás (Bátor Táboros csatakiáltás) után indult a bemelegítés. Ekkor kicsit elvonultam a tömegtől, kerestem egy csendesebb helyet, ahol futóiskoláztam és átgondoltam, hogy mi a fenét keresek ma éppen itt. Nem mondom, hogy nyugtató volt egy izgatott és félelmekkel teli Dórival diskurálni, de sikerült magamnak megígérni, hogy bármi is fog a futáson történni, az úgy lesz jó. Ha küzdős lesz, küzdeni fogok, ha könnyed, élvezni, de a célt sosem felejtem szem elől. Én már győztem. Persze futóként ez kicsit röhejesnek gondolható a rajt előtt pár perccel,de én ezt nagyon komolyan gondoltam. A felkészülést, mely teli volt buktatókkal, sikerült szorgalmasan végigcsinálnom. Pipa. Az adománygyűjtésem, minden elképzelésemet meghaladta, így ide egy óriási pipa kerülhet. Itt vagyok a versenyen, mosolygósan, egészségesen. Újabb pipa. S itt van a családom, barátaim, akik eljöttek nekem szurkolni, s végig támogatták az utamat. Pipa. Mi ez, ha nem győzelem? Most már csak élvezni kell… Ilyen gondolatokkal rohantam (kissé megkésve) a rajthoz. Én a várható befutási idő alapján a mezőny második felébe tartoztam, így a rajtpisztoly eldördülése után volt még 15 percem, míg valójában át is léptem a rajtvonalat. Szerencsére a rajtban várakozást Böbével oszthattam meg, akivel a Bátor Táborban ismerkedtem meg. Böbe maga az energia-bomba, aki számára nincs lehetetlen. Hatalmas mélységekből állt újra talpra, ezért nagy példakép számomra. Ennél jobb társaságom nem is lehetett volna, de Böbe idén párba futotta a maratont, így pár lépés után már el is hagyott engem, hogy üldözőbe vegye az álmát: 2 órán belüli félmaraton. …és hát akkor elindultam én is. A rajtnál még mindenkivel tudtam pacsizni, így megvolt a kezdeti motiváció. Sajnos a futóórám azt mutatta, hogy 2 perc alatt futom az ezreket, így kellett neki, egy reset (tuti ő is nagyon izgult), ezért az első 1 km-en ezzel foglalatoskodtam. Bár úgy éreztem jól sikerült a bemelegítés, sajnos a tempó nem ezt bizonyította. Nagyon lassan kezdtem és a flow-t sem találtam sehol. Kb. 5-6 km-ig teljesen tiszta tudattal „szenvedtem” és próbáltam gyorsulni, felvenni a versenytempót, de nem igazán sikerült. A verseny kb. 15 km-ig abból állt számomra, hogy számolgattam a km-eket. Nem jött a boogie, azaz érzés, amiért szeretek futni. Én csak úgy hívom, szerényen: halhatatlanság. Amikor jó a tempó, dobog a szív és mindemellett mosoly ül az arcomon – ez az az érzés, amiért megéri csinálni. Ezt kerestem és ezt nem találtam sehol. Volt egy szakasz, amitől nagyon féltem: 20-30km között, amikor a budai rakparton elfutunk Óbudára: monoton, meleg és lelkileg is megterhelő, mert elfele futsz a céltól. Erre a helyzetre az volt a stratégiám, hogy Piróéktól megkapom a zenét erre az időszakra, majd kb 32 km-nél visszaadom nekik. Ez azért volt fontos, mert nagyon sok zenész és szurkoló volt az útvonalon, akiket szerettem volna hallani, de a saját zenéimre is vágytam, hiszen ők motiváltak egy-egy fázósabb reggelen a felkészülés során. A terv szerint meg is kaptam a zenét, ami olyan energiát adott, hogy megérkezett a várva várt booogiiieeee!! Begyújtottam a rakétákat és a nyögvenyelős km-eket magam mögött hagyva elkezdődött a repülés időszaka. Nagyon féltem, hogy el fogom futni, fogalmam sem volt mit bírok. De úgy voltam vele, hogy fog még ez fájni, előtte legalább hadd élvezzem egy kicsit. A budai rakpartot ezzel az élménnyel a szívembe zártam, de mindemellett alig vártam, hogy elinduljak visszafele, ami azt jelentette, hogy akkor már csak 12 km van hátra. A tempó nagyon jól ment, élveztem, mosolyogtam, mindenkivel pacsiztam. Az Árpád hídi emelkedő sem tudott rajtam kifogni, pedig nagyon próbálkozott. Végig hálával futottam: örültem, hogy itt lehetek, hogy van két lábam, amivel futhatok és hogy mindezt lila pólóban tehetem a Bátrakért. Amúgy a lila póló nem csak azért különleges, mert egy szuper csapat tagja vagy, hanem azért is, mert így vadidegenek is utánad tudják kiabálni, hogy „Aki itt fut az Bátor, hajrá Bátor Tábor!!!” ..és amikor ezt hallod nincs fájdalom, nincs kétely csak erő és mosolygás! A tervezettel ellentétben annyira jól esett a zene, hogy nem volt kedvem leadni, így jött velem tovább. Velem volt Rúzsa Magdi Bátor dala (ez a Bátor Tábornak íródott dala) …”Félelemnek szürke réme hatalmába kerítene, mi számítunk rád, soha ne add fel!” és velem futottak a Pál utcai fiúk is, a Mi vagyunk a Grund! című számukkal: „Mért félnénk, mért élnénk, ha nem egy álomért.” Átfutva a Margitszigeten értük el a pesti oldalt, ahol már nagyon vártam a Falat. De mi az a Fal? (nem szeretnék itt nagy szakszavakkal dobálózni, mert a felkészülés előtt még sosem hallottam erről a kifejezésről) De, hogy mindenki értse: „Általánosságban elmondható, hogy a fal azt jelenti, hogy kimerül a szervezet glikogén tartalma, és úrrá lesz rajtunk a fáradtság és a negatív gondolatok.” (forrás:runnersworld.hu) Én úgy 35 km körül vártam,de akkor, ott nem érkezett meg. Így hát lendületesen, motiváltan, boldogan suhantam tovább. Nagyon élveztem a futást! Szép időnk volt, mindenki bíztatott, ismerősök-idegenek egyaránt, nem lehetett nem teljes szívvel átélni ezt a pillanatot (khm több, mint 4 órát). A holtpont, ami 6 percig tartott a 40. km körül érkezett. Egy rosszul sikerült frissítés miatt (amatőr módon a frissítőpont után nyitottam ki egy zselét, amitől totál összeragadt a szám) csak a következő frissítőpontra tudtam koncentrálni. Vizeeeet, vizeeet! – csak ez ment a fejemben. Aztán odaértem a vízhez és minden visszaállt a régi kerékvágásba, boldogan szaladtam tovább. Az utolsó km-nél egy meglepetés is várt rám, DJ Dominique, aki zenéjével segítette célba futókat, személyesen is bíztatott: „Dorcikám, megcsinálod csillagom!” (ezt a tesók intézték el, s azóta a családi szállóigévé vált) ez a mondat, akkor ott nagyon kellett. Itt már nem annyira emlékszem a külvilágra. Az edzőmmel azt beszéltük meg, hogy az utolsó kilométerbe minden megmaradt energiámat beleteszem, s tolom, ahogy csak tudom. A légzésem hangosodott, a zajok csökkentek, a szívem egyre hevesebben vert és csak a célvonal lebegett a szemem előtt. Jajj, várjatok csak, nem is! Hanem a zászlóm!!! Szombat este festettem egy zászlót, melyre felírtalak Titeket, minden támogatómat. Szerettem volna, hogyha valóban együtt lépjük át a célvonalat. S ezt a zászlót a rajt előtt az utolsó Bátor Táboros szurkolótábornak adtam, hogy a célba adják majd oda. S bár bíztam bennük, azért izgultam, hogy ott lesz-e. De ott volt!!!!!!!! S, akkor ott, büszkén kifeszítve, mint egy valódi bajnok léptem át a célvonalat. Ott már semmire nem emlékszem, csak arra, hogy zokogok, hogy boldog vagyok, hogy te jóó éggg, megcsináltuk! Ezután egy fotós nyakába ugrottam, hogy valakit megölelhessek ebben a boldog állapotban. S sírtam tovább. Percekig. Boldog voltam. Nagyon boldog. Egy hihetetlen kampány után, jött egy még hihetetlenebb futás, aminek m.i.n.d.e.n egyes percét élveztem. Látjátok, én megmondtam. Ez a lila póló valóban csodákra képes. Aki nem hiszi, járjon utána…! Ez volt az én sztorim, az én maratonom. De a legjobb hír ebben, hogy neked is lehet ilyen szuper élményed! Az Élménykülönítmény tárt karokkal vár mindenkit, kortól, távtól, bátorságtól függetlenül! Maratont egyedül is lehet futni, de Élménykülönítményesként érdemes csak igazán!

…köszönöm, ha eddig eljutottál, s most akkor következzen a hála-listám, akik nélkül nem sikerülhetett volna a 42 195 méter:

Apa: köszi a példát, köszi a rövidnaci tippet!

Anya: köszi, hogy mindig kihúzol lentről és legaktívabb tagja voltál a kampányomnak!

Piró: köszi a mindenféle lelki támogatást és a legjobb badacsonyi futásokat!

Saci: köszi, hogy miattad muszáj új és új határokat találnom és a közös szombati festést!

Robi: köszi, hogy akkor is elvittél futni, amikor én nem akartam menni és a görgőzéseket!

M. Zsuzsi: köszi, hogy először le akartál beszélni a Maratonról, aztán összetettél egy olyan edzéstervet, ami végigrepített a pályán!

Niki: köszi, hogy mutattad az utat és megmutattad a kedvenc körödet!

Zsófi: köszi, hogy bevezettél a Bátrak világába és a telefonos lelkisegély-szolgálatot!

Böbe:köszi, hogy a Bátor Tábort Te mutattad meg nekem és hogy életünk apró bukásain is mindig jókat nevetünk!

Kriszti: köszi, hogy megtanítottál küzdeni és megmutattad, hogy szorgalommal bármi elérhető!

Adorján: köszi, hogy versenytapasztalatoddal és sportolói hozzáállásoddal segítetted a verseny előtti napokat és, hogy ekkora adománnyal tisztelegtél a Bátrak előtt!

Janka, Máté: köszi, hogy megleptetek, hogy jelen voltatok, hogy értem kiabáltatok és a Zebráááát!

Zsú, Lizi: köszi az összes pacsit, a dicsérő szavakat és az olajok erejét!

Ida, Panki, Dénes: köszi, hogy kijöttetek személyesen is és a gyönyörű szurkolói táblát!

Helén, Márk: köszi, hogy olyan helyre áltatok, ahol nagyon kellett a bíztatás és, hogy ennyire örültetek, amikor megláttatok!

Sítanoda-csapata: köszi, hogy napi szinten kaptam tőletek a bíztató üziket, kérdéseket és a sok-sok pinginverőt!

Élménykülönítmény csapata –személyesen: Köszi Réka, Anita, Györgyi, Laci, Máté, Peti, Saci – a kedves szavakat, az élménybeszámolókat, a biztatást!

Élménykülönítményes szurkolók: köszi, az összes pacsit, köszi, hogy ti voltatok a leghangosabbak, köszi, hogy kint voltatok és értünk kiabáltatok!

S végül, de nem utolsó sorban minden egyes támogatómnak, mind a 73 rokonnak, ismerősnek és barátnak, aki hitt bennem és hisz a Bátor Tábor munkájában! Hatalmasak vagytok! KÖSZÖNÖM!!!

Itt és most ez a fejezet lezáródik. Fájó szívvel hagyom hátra ezt az időszakot, mert nagyon szép volt. Köszönöm, hogy velem tartottatok, remélem valamilyen formában még találkozunk….sziasztok!

 

U.I.: 4 óra 9 perc 55 másodperc lett a vége. De ez már másodlagos.

maraton1-2maraton3maraton5

Udvardi Dorottya

34th SPAR Budapest Marathon
Marathon (42,195 km)
Donate now!