Új bejegyzés

Tavaly még nem gondoltam volna, hogy a hosszútávú túrák és terepfutások szerelmese leszek, de valahogy rám talált a dolog, és magával ragadott. A tavalyi Gerecse 50 teljesítése után már tudtam, hogy nagyon cél kell, így választásom a Kinizsi százasra esett. Egy percét sem bántam meg! Barátommal, Jocóval már előző este megérkeztünk a budai szállásra, teljes menetfelszerelésben és ellátmánnyal, hogy másnap reggel már csak indulni kelljen. Előre megbeszéltünk minden olyan technikai részletet amit csak lehetett, igyekszünk egymást támogatni mindaddig, amíg lehet, de tisztában voltunk azzal is, hogy bekövetkezhet az a pont amikor mindenki a saját tempójában halad tovább. De ne rohanjunk előre! A túra reggelén országos esőket jósoltak, szerencsére inkább az ország délebbi részeire, így a nyártól szokatlan hideg inkább kedvező feltételeket teremtett számunkra. Már csak el kellett indulni! A rajtban mindenféle emberrel találkoztunk, fiataltól idősig, átlag fizikumtól extrém sportolóig. Már ha átlagosnak lehet azt nevezni, hogy valaki le fog gyalogolni 100 kilométert🙂. Ez is mutatja a Kinizsi mozgalom szépségét, hogy mindenki megtalálja magának benne a célt. Az első kilométerek rögtön kaptatókkal kezdődtek, volt belőle bőven az első ellenőrző pontig. Kedélyes beszélgetéssel nem túl feszes tempóban tudtuk le az első 14 kilométert, a lejtőkön laza kocogást megengedve hogy időt nyerjünk a későbbiekre. Nem sokkal ezután kellemes meglepetésben volt részem, egy nagyon kedves barátom, Kamilla, két hatalmas búrkiflivel és puszival várt, ami nagyon jól esett. Nekem van egy ilyen babonám, hogy a diós péksütemény jót tesz az erőnlétemnek. Az egyiket azonnal be is faltam, míg a másikat eltettem a táska mélyére, mint a szent grált! Folytattuk utunkat a Pilis szerpentinjein, amely lélegzetelállító látványt tárt elénk. Azt kell mondanom, amit eddig is tudtam: Magyarország nagyon szép, tele csodálatos helyekkel. Amíg a szánkat tátogattuk, észrevétlen meg is érkeztünk a második ellenőrzőpontra, a Pilis-Nyeregre (26 km), jócskán a tervezett időn belül, ami hosszabb pihenőre buzdított minket. Jól esett kicsit feltöltődni. Utunk ezután kissé keskenyebb, köves terepen vezetett, nyaktörően meredek lejtővel is meglepve, majd jórészt sík és nyitott terepen elérkeztünk Kesztölcre. Itt előkerült a kalap, tekintve hogy én egy fa árnyékában is képes vagyok lesülni 😊. Mivel az ellenőrzőponton feltöltöttük készleteinket, itt nem álltunk meg a slagos háznál, hanem folytattuk utunkat Dorogra, ahol viszont megjutalmaztuk magunkat egy kis étellel és itallal. Ezt nagyon jól is tettük, mert ismét hosszú emelkedők következtek, így érkezve meg a Nagy-Getére, a harmadik ellenőrző pontra (42 km). Bátran kijelenthetem, hogy a hosszú emelkedőnél csak a hirtelen, sziklás lejtő a rosszabb, és itt már találkoztunk pár olyan emberrel aki a teljes kimerültség határán volt. Ezután következett a túra egyik talán legszebb része, amikor is több a tájból kimagasló mészkőmaradvány-kúpon át vezetett utunk. Habár magasságuk csak 300 méter, mégis hihetetlen panoráma tárul a túrázó szeme elé, amiért persze keményen meg is kell dolgozni. Szinte észre sem vettük, úgy jutottunk el Mogyorósbányára, a negyedik ellenőrző pontra (51 km). Itt egy nagyobb szünetet tartva elvégeztem a zokni cserémet, és konstatáltam, hogy immár új útitársam is van, a sarkamon egy pici hólyag. Utólag tekintve a dologra hiba volt nem foglalkozni vele, mert sokszor óriási szenvedéssé tette az út hátralévő részét a fájdalommal való küzdelem. Felfrissülten, fitten indultunk tovább, tudva hogy néhány kilométeren belül egy barátunk, Gyuri vár ránk frissítőkkel. Persze előtte még fel kellett kaptatni az Öreg-Kőre. Mire Péliföldszentkeresztre érkeztünk a lábam már kissé tiltakozott a gyaloglás ellen, de megpillantottuk Gyurit, aki családjával együtt várt minket mindenféle finomsággal. Átvettem az életmentő szettet, két McDonaldsos sajtburgert és egy kólát. Illetve csak egy sajtburgert mert a másikat ott helyben elnyeltem. Mégiscsak megvan a létjogosultsága a gyorséttermi kajának 😂. Sokat itt már nem ácsorogtunk mert éreztem, hogy egyre nehezebb elindulni, és útközben felhízott útitársam minden lépésemre emlékeztetett. Olyan mértékű fájdalmat okozva, hogy immár Jocótól kicsit lemaradva egyedül haladtam tovább. Ez volt nekem a pokol 10 kilométere. Olyan holtpont jött rám, hogy kénytelen voltam Pusztamaróton egy pihenőt tartani, a cipőbe belenézni és orvosolni a helyzetet. Felfuvalkodott útitársam kiböktem és gondosan leragasztgattam mindkét lábam kényes pontjait, a további hólyagok képződését késleltetendő. Jocóval összefutva pár szót váltottunk, bár nem voltam túl asszertív abban a pillanatban úgy gondolom🙃. Ő elindult, folytatva útját, és némi medikáció után (Algoflex a fájdalomra, Bounty a morálra) én is útra keltem. Iszonyatos fájdalommal teltek az első lépések, de aztán valahogy 500 méter után sokkal jobb lett a dolog. Ekkor már fejlámpával esti öltözetben, mert ránk borult a sötétség és a hideg. Néhány kilométer elteltével realizáltam, hogy a pihenőn való pakolgatás során a sajtburgeres zacskót a padon felejtettem. Eleinte bosszankodva, majd beletörődve a megváltoztathatatlan ténybe, hogy az valaki másnak okoz majd örömet. Merthogy vissza nem fordulok érte, olyan isten nincs. Ahogy a fájdalomcsillapító elkezdett működni, úgy tért vissza a morálom, és estek egyre jobban a kilométerek, hamarosan megérkezve a Bánya-hegyi ellenőrző pontra (71 km), aminek a hangulata leginkább egy Kapolcsi fesztivál hajnali óráira emlékeztetett 😊. Nagy meglepetésemre Jocóval összefutottam, aki nemcsak hogy volt olyan kedves és eltette a sajtburimat, de a kísértésnek is ellenállt, hogy megegye. Ezért utólag is óriási köszönettel tartozom. Én itt már nem időztem, egy utolsó vízkészlet töltés után indultam is, tudtam ha ledőlök fel nem állok. Innentől kezdve nagyon sokat segített az is, hogy jórészt ismert terepen járok, hiszen volt bőven átfedés a Gerecse 50 útvonalával. Jóízűen tömtem magamba az elveszett kincset, ami aztán kisvártatva meg is bosszulta magát, jelezve, hogy az emésztésem kiválóan működik. Immár megkönnyebbült testtel és lélekkel érkeztem Kolduszállásra az ellenőrző pontra (82 km) ahol rövid, pár perces pihenőt tartottam a tábortűznél elfogyasztva Kamilla féltve őrzött búrkiflijét. Leírhatatlanul jó érzéssel töltött el. Kellett is ez a plusz, mert tudtam, hogy hátra van a túra utolsó emelkedős szakasza, ami ugyan szintben már nem sok, de lélekben az embert haza tudja vágni amikor tényleg fáradtan, sötétben egy hosszas emelkedőn kell kaptatni egyenetlen úton. Szerencsére én ekkor a morális holtponton túl voltam és könnyen vettem a szakaszt, ismerve a jellegzetességeit, illetve frissen töltve finomsággal. Itt már sok emberi drámát láttam, ahogy haladtam el emberek mellett, volt aki kiabált a heggyel hogy mikor lesz már vége. Vége lett. Az emelkedőnek mármint, és némi lassú kocogással időt nyerve leereszkedtem az utolsó ellenőrző pontra a Szent Péter Templom romjához (92 km). Mentem is azonnal tovább, mert éreztem hogy menthetetlenül utolért a teljes izomfáradtság. Itt már csak lejtő van, mi baj lehet? Pedig volt baj, Baj előtt ugyanis egy hihetetlenül meredek szurdokon kellett lejutni ahol végletesen kifáradt embereket kerülgettem, amint a sziklákon támaszkodtak. Szinte mintha egy zombis filmbe kerültem volna, szerencsére senki nem akart felfalni. A szurdokból kiérve végre aszfaltot érezhettem a talpam alatt de ekkor már annyira zsibbadt a talpam hogy mindegy volt 🙂. Életem leghosszabb 4,5 kilométere következett, pirkadatra megérkeztem a célba a tervezett időn belül, sikeresen teljesítve ezt a nagyon szép túrát. Hihetetlen magasságokban és mélységekben jártam, mind testileg, lelkileg és persze tengerszint felett értelmezve is. Ez pont így volt jó, ahogy jó volt, sok jó emberrel találkoztam, régiekkel, újakkal egyaránt. Segítettünk egymásnak, ahol kellett, ahol tudtunk. Hogy jövőre Indulok-e a Kinizsin azt még nem tudom, de akárcsak egyszer is teljesítve egy életre szóló élmény. 💜💜💜

More blog posts

Őrségi félmaraton

Elérkezett a nagy nap, a megmérettetés pillanata. Előző nap már felmértem a terepet, és lelkileg felkészültem arra, ami vár rám: sár, emelkedő, csúszós, göröngyös talaj és még egy kis sár :) Talán jobb is volt ezzel szembesülni már egy nappal korábban, így regel már csak azon kellett gondolkodni, mennyire is lesz majd hideg (nagyon).Tettem egy ígéretet: ezt a félmaratont 2 órán ...

Első 30

Maratonra készülésem első hosszabb távját futottam le. Életemben eddig soha nem futottam 30 kilométert egyben, szóval ideje volt megtapasztalni az érzést.Egy szó, mint száz, nagyon alaposan elfáradtam, a lassú tempó ellenére :)  Rendkívül tanulságos edzés volt a mai, és beépítem a tapasztalataimat a következő ilyen hosszabb távú futásomba. Addig is maradnak a rövidebb, pörgősebb futások :)

Gerecse 50 (eltévedéssel 51)

2020. április 22. Ekkor lett volna, de a járvány adta helyzet miatt végül 2021. augusztus 28.-án  rendezték meg a 39. Gerecse 50 teljesítménytúrát. Az égiek gondoskodtak a kiránduláshoz megfelelő időről és szerencsére nem volt nagy meleg, inkább kellemes őszies idő. Régóta kíváncsi voltam rá, hogy le tudok-e gyalogolni ekkora távot, és nagy meglepetésemre, sokkal jobban sikerült, mint amire ...