We spend your donation to give back the childhood of seriously and chronically ill children with the help of our method, the therapeutic recreation.
Legutóbb több, mint 8 éve futottam maratont, a Budapest maratonon pedig 2015-ben vettem részt utoljára, akkor is jótékonysági futóként. Idén újra indulok, így természetes volt, hogy Élménykülönítmény kampányt is indítok. Életem első maratonját első kislányom, Lilla születésének évében teljesítettem, míg a másodikat második gyermekem, Emi születésekor. A mostani maraton futásomat a saját újjászületésem inspirálja, amin gyakorlatileg már 2 éve dolgozom viszonylag tudatosan, de még nem érzem a végét. Az idei év is egy szép nagy hullámvasútat hozott számomra, ugyanis az első felében egy csodásan felívelő nagyszerű időszakkal indult, ami végül viszonylag váratlanul kegyetlen zuhanásba torkollott. Ez a nehéz időszak ösztönzött arra, hogy újra a futáshoz (is) forduljak, méghozzá konkrét célokkal: Hosszú évek óta nem terveztem futócélt magamnak, gondtalan és felszabadító természetjáró örömfutásaimat véletlenül sem szándékoztam teljesítmény elvárásokkal terhelni. Most viszont félmaratoni és maratoni távon is célokat tűztem ki, szeretném e téren is újra megfeszegetni a határaimat. A végső lökést a júniusi budapesti Scorpions koncert adta meg számomra, amit egy nagyon jól eső és jó tempójú éjszakai félmaraton futással sikerült levezetnem. A kicsit hosszabbra nyúlt bevezető után a lényegre térve: Futásommal jótékony célt is szeretnék szolgálni, ezért csatlakozom újra a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány futócsapatához. Az adománygyűjtési célom 150 000 Forint. Kérlek, segíts Te is az elérésében. Fogadj örökbe egy kilométert a futásomból! Neked másfél percedbe sem kerül hogy támogass kitűzött célom elérésében, akár egy kávé árának felajánlásával, akár egy megosztással valamelyik közösségi oldalon!
(Magyar) Az előző hétvégén Visegrád-Pilisszentlászló környékén, a Spartacus ösvényt és számos egyéb bámulatosan csodálatos helyet érintő Garmin WTF Spartacus terepfutóversenyen nem vehettem részt, a következő forró péntek délutánra tudtam beütemezni ennek a mulasztásnak a pótlását: https://www.relive.cc/view/vevWm3RYdG6 https://www.youtube.com/watch?v=fKrk7Ct3QEU
2024. augusztus 10-én egy reggeli futásom (vasúti híd, római part, Lupa tó: https://www.relive.cc/view/v36ARgmmBGq, 1:36:19 ) során már nagyon közel kerültem a 15 évvel ezelőtti félmaratoni rekordom megdöntéséhez, így kérdésessé vált, hogy ki tudom e "bírni" szeptember végéig, hogy augusztusban, Esztergomban múljam felül az ott 2009-ben elért időeredményemet (edzesonline bejegyzése: https://edzesonline.hu/edzes/251282, videó róla: http://www.youtube.com/watch?v=LvRqBse9LFM ) Augusztus utolsó hétvégéje több lehetőséget is kínált erre, de a maratoni felkészülés jegyében már hosszabbakat ...
(Magyar) 2024.június 29-én kezdődött, vagy pontosabban akkor érett szilárd elhatározássá az addig csak érlelődő gondolat. Napközben még azon gondolkodtam, hogy a Scorpions koncerten vagy a Hősök terén megrendezésre kerülő Futóest félmaratoni futásán vegyek inkább részt. A koncertre borzasztóan vágytam, de mivel már egyáltalán nem lehetett olyan, mint amilyenre igazán vágytam a szívem legbelsőbb mélyén, így azt gondoltam, hogy el tudom engedni ... de a remény és a gyengeség legyőzőtt, így nem tudtam elengedni...DE közben rájöttem, hogy ettől még nem kell a futást sem elengednem...SŐT: ...
Nemes cél. Legyen élmény!
Hajrá Miki!!!! 💪😊
Hajrá!!!
A célod sokaknak segít! ❤️
Érj mihamarabb célba Te is Miki!
hajrá lilák 💜
Hajrá, Miki!
Hajrá Miklós, mindent bele!
Remélem összejön a várt összeg!!
Hajrá Krokodil Miki 🙂
Szurkolok!🙂😉
Hajrá!!! Ügyes vagy!!! 😊
Kívánom, hogy teljesüljön, amit szeretnél elérni. Tudom, hogy megdolgozol érte🤗
Minden elismerésem. ❤️
🐊🟣💪
Hajrá Miki!🙂🏃💜
See how many people supported the campaign!
Nemes cél. Legyen élmény!
Hajrá Miki!!!! 💪😊
Hajrá!!!
Sign up, don’t miss the latest news on Élménykülönítmény and Bátor Tábor! We won’t spam you, however, you can get to know everything about our community programs, trainings, races and learn how your fundraising can change the lives of severely ill children.