Szabó Balázs jótékonysági futása

Sport

Szabó Balázs jótékonysági futása

Sport

Adományoddal súlyosan beteg gyerekek és családjaik életét segítesz megváltoztatni a Bátor Tábor ingyenes élményterápiás programjain.

Vállalt kihívás Egyéni maraton (42,195 km)
Hátralévő idő Lezárult
Lilapólós Szabó Balázs
492 486 Ft Cél 420 000 Ft 117%
XY
KA
NI
+124
Ők már
támogatták
492 486 Ft Cél 420 000 Ft 117%
XY
KA
NI
+124
Ők már
támogatták

Különös dolog, ha az embernek össze kell foglalnia néhány sorban a saját történetét, szóval ez csak egy kis kísérlet arra vonatkozóan, hogy elmeséljem, honnan is jöttem és hova is megyek. 1978-ban születtem, édesapám után kaptam a nevem és Tetétlen nevű faluban készültem elő kalandos életemre. Sokáig éltem Debrecenben, ahol a Csokonai Színház után a Vojtina Bábszínház színésze lettem, majd Kecskemét következett és Pécs. Tizenhárom évig voltam hivatásos bábszínész, esténként pedig saját dalaimat muzsikáltam, szerte az országban. Gólyalábasként és bábosként esélyem lett bejárni a világot, és ha nem is minden szegletét sikerült megismerni, de nagyon sok fesztivál és cirkusz vendége voltam. Így aztán sokat láttam és még többet tanultam más kultúrákról, emberségről, művészetről és magamról, de persze ez az út még mindig tart, reményem és vágyam az, hogy ne is érjen véget egyhamar. Napjainkban már Budapesten élek és az időközben felnőtté vált zenekarommal, a Szabó Balázs Bandájával járjuk a világot, minden jó kedvünkkel. A Bátor Tábor története, gondolatisága, célja, küzdelme, munkája már régóta nagyon kedves számomra. Először csak távolról szorítottam nekik, aztán egyre több erőt gyűjtöttem, hogy közelebb lépjek feléjük, és megpróbáljak jómagam is tenni valamit az ügyért. Sok módon és sok dologban segíthetünk embertársainkon és környezetünkön, én most ezt a formáját ragadnám meg ennek a harcnak, hogy valóban valódi és hasznos segítséget tudjak nyújtani. Már gyerekkorom óta dédelgetett álom a maraton lefutása, úgy érzem itt az idő, hogy sok-sok lépést tegyek ezért az álomért és még inkább ezen keresztül a Bátor Táborért, hogy jó kezekbe ajánlhassam kilómétereim, hogy az a sok-sok álmodozó, csillogó szempár szintén célba érhessen ebben az életben. Ehhez kérem mindannyiótok segítségét és támogatását. Maradok örök barátsággal és tisztelettel: Szabó Balázs

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

KA

Kőröshegyi Adrienn

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Kedves Balázs! Remélem örökké meg tudod őrizni a jóságodat! Sok sikert! 🙂

NI

Nagy Ildikó

8 éve

1 000 HUF

támogatás

OJ

Orosz János

8 éve

X HUF

támogatás

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

Büszke vagyok rád! Még szép, hogy támogatlak! 🙂 _x000D_
Ölellek: Judit

BBV

Bitteráné Bocskai Valéria

8 éve

2 000 HUF

támogatás

OB

Odor Borbála

8 éve

1 000 HUF

támogatás

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

ÓB

Ódor Borbála

8 éve

X HUF

támogatás

Hajrá!

DR

Dravetz Réka

8 éve

X HUF

támogatás

JA

Juhász Anna

8 éve

X HUF

támogatás

Köszönet példamutatásodért!

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

Tyűha 🙂 ! Ez megint egy követendő példa lehet másoknak, mint ahogy az eddigi életed és tetteid. A legjobb az, hogy a személyes találkozásunk alkalmával is kiderült, hogy pont olyan vagy, mint amilyen kép kialakult Rólad bennünk és nem csak illúzió az egész 🙂 Kívánunk a futáshoz kitartást, erőt, kellemes időt és még jó sok támogatót, hogy minél több gyermeket lehessen támogatni :)!

PA

Patai Andrea

8 éve

2 500 HUF

támogatás

AA

Afra Andrea

8 éve

1 000 HUF

támogatás

GI

Gévai Imre

8 éve

2 000 HUF

támogatás

NKA

Novákné Kardos Anikó

8 éve

X HUF

támogatás

RE

Roth Enikö

8 éve

4 511 HUF

támogatás

Azt kívánjuk, hogy végig lobogjon a hajad és ragyogjon a szemed! :D_x000D_
Köszönjük az inspirációt….

NE

Nagy Eleonóra

8 éve

X HUF

támogatás

Szívmelengető érzés részese lenni a jónak,építőnek.Hálás vagyok,hogy ötletet adtál egy_x000D_
módjához.Hajrá!

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

GZ

Gárdonyi Zsuzsa

8 éve

2 000 HUF

támogatás

THS

Topáné Hudák Szilvia

8 éve

X HUF

támogatás

Köszönöm Balázs, hogy támogatod ezt a nemes célt!

SSV

Sárköziné Szabó Vivien

8 éve

1 000 HUF

támogatás

Hajrá! Hajrá! Mindent bele!

ÁC

Árvai Csilla

8 éve

1 000 HUF

támogatás

LH

Lévai Hajnalka

8 éve

1 000 HUF

támogatás

FI

Földiné Ilona

8 éve

1 000 HUF

támogatás

Nagyszerű célok! Örömmel támogatom! Hajrá!

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

RKK

Ráczné Kövesi Klára

8 éve

2 000 HUF

támogatás

Sok sikert, Balázs! Nagyon büszkék vagyunk rád a szülővárosodból!

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

Hajrá Balázs!!!! 🙂

BG

Baksa Gábor

8 éve

5 000 HUF

támogatás

BM

Beszédes Melinda

8 éve

X HUF

támogatás

NZ

Németh Zsuzsanna

8 éve

X HUF

támogatás

PG

Pum Günter

8 éve

X HUF

támogatás

HK

Heksch Krisztina

8 éve

X HUF

támogatás

TS

Tóth Szilvia

8 éve

X HUF

támogatás

DD

Dudás Dóra

8 éve

1 000 HUF

támogatás

🙂 🙂

SG

Székely Gabriella

8 éve

2 000 HUF

támogatás

Míg futod a kilómétereket, mi gondolunk Rád!

NP

Németh Panka

8 éve

4 242 HUF

támogatás

Szia Balázs!_x000D_
_x000D_
Drukkolok neked, hogy sikeresen és csodás élményekkel megpakolva teljesítsd a balancslistás álmod!_x000D_
_x000D_
Egy szösszenetnyi gondlat Neked:_x000D_
_x000D_
„Úttá válik minden lépés talpad alatt, mit megteszel! Erővé a súly, az a súly, amit felemelsz!_x000D_
Karjaidban messzeség van, bátor íve te leszel.”_x000D_
_x000D_
S a Gyerkőcöknek:_x000D_
_x000D_
A Világba nézek én

HJ

Hajnal Judit

8 éve

X HUF

támogatás

A kedvenc bandáim között vagytok! S miért? Kiváló zene, tartalom, emberek. Példaértékű! Hajrá Balázs!

KA

Kiss Attila

8 éve

X HUF

támogatás

SG

Somoskövi Gergely

8 éve

10 000 HUF

támogatás

Ahogy megismertelek, bármi, amit csinálsz, szívből és lélekből csinálod. Szóval majd 30 km körül is adj bele mindent, amikor a láb már kevésbé lesz lelkes! 🙂 Sok sikert!

KI

Kőszegi Ildikó

8 éve

X HUF

támogatás

FR

Fábián Rita

8 éve

X HUF

támogatás

Hajrá! Sok sikert a futáshoz! 🙂

XY

XY

8 éve

2 000 HUF

támogatás

Hajrá, Balázs! 🙂

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

VS

Virág Szilvia

8 éve

2 000 HUF

támogatás

Hálásan köszönöm, hogy ilyen jó cél érdekében használod fel az ismertséged. Kívánom, hogy sokan vegyenek példát Tőled! Hajrá!!!

HK

Hutóczki Katalin

8 éve

1 000 HUF

támogatás

ZI

Zoric Ildikó

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Kitartást a futáshoz és köszönet,hogy nemes cél mellé állítod a teljesítményedet!

LJ

Lakatos József

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Fuss, hogy ŐK futhassanak!

SB

Stark Bernadett

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Kívánom Balázs, hogy legalább akkora élményt adjon neked mindegy egyes lefutott kilométer, mint amekkora flow-t kapunk tőletek a koncerteken! 🙂 Hajrá Balázs, hajrá Bátor Táborozók! 🙂

MF

Máté Fanni

8 éve

X HUF

támogatás

GB

Gősi Barbara

8 éve

X HUF

támogatás

FK

F. K.

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Célba ér a végén, aki küzd és tűr!”

KH

Kiss Henriett

8 éve

2 000 HUF

támogatás

Örömfutást kívánok!_x000D_
Olyan legyen az utad, amilyennek megálmodtad!_x000D_
Hajrá!!!

GV

Gyergyák Veronika

8 éve

2 000 HUF

támogatás

Fuss Balázs! Fuss! : )

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

DB

Dancs Barbara

8 éve

X HUF

támogatás

Csupaszív ember vagy 🙂 Sok sikert és kitartást!

FTM

Fodoené Thomka Márta

8 éve

X HUF

támogatás

Sok szeretettel és köszönettel Neked drukkolunk!! 🙂

MM

Mogyorósi Márk

8 éve

X HUF

támogatás

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

Szép kezdemenyezés. Szurkolok neked. Mi is futunk csak váltóban. Hajrá!!!

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

Sikeres futást kívánok!

UR

Ujszászi Róza

8 éve

5 000 HUF

támogatás

ÁL

Ábrahám Lia

8 éve

1 000 HUF

támogatás

Sok sikert kívánok!

HV

Hársfalvi Vivien

8 éve

1 000 HUF

támogatás

SO

Szenes Orsolya

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Tudod… 😉

PPM

Patakyné Papp Mónika

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Hajrá Balázs, ez is sikerülni fog, főleg, mert nagyon nemes a cél!

LP

Lakatos Pista

8 éve

2 000 HUF

támogatás

Erősödjön az a kecskeméti szál… Hajrá Balázs, hajrá Bátrak!

BN

Bankó Nóra

8 éve

X HUF

támogatás

Kedves Balázs! Drukkolok, hogy sikerüljön lehúzni a listáról még egy – ezúttal nem zenei – álmot. Szeretném örökbe fogadni az utolsó, legnehezebb kilométered: kitartást, oxigéndús levegőt és egy nagyszerű élményt kívánok: egy büszke SzabóBalázsista. 🙂

SK

Susztákné Krémer Éva

8 éve

X HUF

támogatás

Hajrá!!

BB

Barkóczy Barbara

8 éve

1 000 HUF

támogatás

Mindenkiét! 🙂

SA

Szatmári Andrea

8 éve

10 000 HUF

támogatás

Hajrá a Maratonhoz! _x000D_
Puszil és ölel a Szatmári család_x000D_
<3

SR

Sörös Renáta

8 éve

X HUF

támogatás

Nagyon büszke vagyok rád Balázs, hogy ilyen dolgokra használod az ismertséged!! Sok sikert kívánok, lélekben veled futok!!!

SMK

Skucziné Mány Katalin

8 éve

X HUF

támogatás

Az álmaid váljanak valóra. Ha csak ennyivel is hozzá tudtam járulni, már visszaadhattam valmit abból, amit Tőled, Tőletek kaptam.

KN

Kárpáti Nikoletta

8 éve

1 000 HUF

támogatás

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

Köszönöm a lehetőséget! 🙂 Sok sikert és kitartást a futáshoz! 😉 Szeretem a dalaidat, Balázs. 🙂

VG

Varga Gabriella

8 éve

2 222 HUF

támogatás

Kedves Balázs! Hajrá! Bízom az elkötelezettségedben! Sikerülni fog! A rajongók szeretete kíséri lépteidet és segít át a nehézségeken! Az utolsó pár métert fogadom örökbe”, úgyhogy csipkedd magad! :-)”

Janó-Nagy Ágnes

8 éve

1 000 HUF

támogatás

Kedves Balázs! Most sem okoztál csalódást! Hajrá!

GO

G Orsi

8 éve

X HUF

támogatás

Mesetárs, a nyúlcipőjének bogának fonalát kétszer (hanem hétszer) kösse meg, mert az jót tesz a kusza szinuszgörbének.

CA

Csizmazia Anita

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Köszönet és büszkeség!!_x000D_
Nyugalom, én csak utazom”. :)”

KB

KOZÁK BEATRIX

8 éve

X HUF

támogatás

Hajrá!

GA

G. A.

8 éve

4 200 HUF

támogatás

Szívből drukkolok neked Balázs! MINDENBEN!

CK

Czvitkovics Krisztina

8 éve

5 000 HUF

támogatás

..szaladjunk, amíg itt vagyunk..””

JS

Juhász Sára

8 éve

X HUF

támogatás

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

ÉK

Éder Katalin

8 éve

2 000 HUF

támogatás

Kitartást vasárnap, valósítsd meg, amit elterveztél 🙂

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

Kedves Balázs! _x000D_
_x000D_
Nem csak nagyszerű zenész, de nagyszerű ember is vagy! Sok sikert és kitartást! 🙂

HE

Hodula Edina

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Sok sikert és kitartást Balázs, Veled vagyunk és nagyon büszkék Rád!

HA

Hatala András

8 éve

X HUF

támogatás

Sok erőt, széles utat, gumi betont, és azért próbáld meg élvezni is! 😉

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

DA

Dudás Anett

8 éve

11 000 HUF

támogatás

Nagyon büszke vagyok rád 🙂 kitartást :*

ÁA

Áfra Andrea

8 éve

1 000 HUF

támogatás

Hajrá Balázs!

JR

Jakab Rita

8 éve

1 000 HUF

támogatás

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

MI

Mester István

8 éve

3 000 HUF

támogatás

Drága ÖrökBarát!_x000D_
Kívánom, hogy sikerüljön! 9-én (is) veled vagyok!_x000D_
Hajrá!

VS

Vince Szabina

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Nemes célért, nemes szívvel, hajrá Balázs!

Vass Éva Tünde

8 éve

X HUF

támogatás

Kedves Balázs!_x000D_
Csodás dolog, amire vállalkoztál. Sok erőt és lelkesedést kívánok ehhez a futáshoz, és minden további célod eléréséhez. 🙂

SE

Szigeti Erika

8 éve

5 000 HUF

támogatás

A színpadon is sugárzik rólad az alázat, és amikor ilyeneket tesznek emberek, mint amire te most készülsz, akkor lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz”.”

SE

Soós-Kovács Evelin

8 éve

X HUF

támogatás

Fantasztikus ember és művész vagy! Nagy öröm számomra, hogy általad támogathatom ezt a szívemnek kedves ügyet! _x000D_
Sok sikert kívánok az álmaid megvalósításához vezető úton!

DA

Dudás Anett

8 éve

10 000 HUF

támogatás

Nagyon büszke vagyok rád 🙂 kitartást :*

FE

Füzesi Eszter

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Fájó szívvel vettem tudomásul, hogy októberben nem kell koncertjegyre költenem a párommal, így ennek összegével szeretettel támogatom a tábort, és a kampányodat! 🙂 Kívánok erőt, kitartást, és még sok ilyen csodás csodabogarat a világnak, mint amilyen Te is vagy! Hiszem hogy megcsinálod! A következő találkozásig (ami remélem nem lesz túl soká) ölellek, és küldöm az energiát!

PT

Pataki Tekla

8 éve

X HUF

támogatás

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

Szilágyi Éva

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Drága Balázs! _x000D_
Eddig azt tudtam, hogy Te Magad vagy a muzsika! Most már azt is tudom, hogy futsz és ráadásul jótékonykodsz is. Számomra teljesen egyértelmű, hogy támogatlak a célod elérésében, pláne, hogy én is Bátor Táboros futó vagyok és nagy rajongód! Sok sikert kívánok a maratonhoz! Tudom, hogy lefutod! 🙂 <3

OO

Oláh Orsolya Ágnes

8 éve

2 500 HUF

támogatás

SB

Szabó Balázsné

8 éve

10 000 HUF

támogatás

Támogatunk itthonról is a célod elérésében, veled vagyunk, kitartást!

BL

Biró László

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Hajrá, mindent bele, Balázs! A család apraja-nagyja veled van!

KJ

Kálmán Júlia

8 éve

2 000 HUF

támogatás

Bábozik, zenél, mesél…nah és természetesen fut is. 🙂 Zseniális. 🙂 🙂 Sok sok sikert és kitartást! 🙂

PZ

Pfeifer Zsófia

8 éve

20 000 HUF

támogatás

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

BB

Barta Boglárkaa

8 éve

X HUF

támogatás

Kedves Balázs!_x000D_
Büszke vagyok arra, hogy ismerhetlek (még így is, hogy ez az ismeretség csak zenész-rajongó szinten van). Nagy öröm volt olvasni, hogy egy ilyen szép cél érdekében állsz rajthoz. Sok sikert és kitartást kívánok a futáshoz!_x000D_
Barta Bogi

PB

Patkós Beáta

8 éve

10 000 HUF

támogatás

Kívánom, hogy teljesüljön régi álmod :)!

PD

Páti Dóra

8 éve

X HUF

támogatás

Egy örökbefogadott kilométer boldog tulajdonosaként kívánok neked sok sikert és kitartást 🙂

NI

Nagy Ilona

8 éve

1 000 HUF

támogatás

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

DM

Dohi Melinda

8 éve

X HUF

támogatás

JG

Jerebák Gábor

8 éve

1 500 HUF

támogatás

Keményen! 🙂

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

szaladjunk, amíg itt vagyunk

CA

Csákberényi-Nagy Anna

8 éve

X HUF

támogatás

CE

Cserepes Erika

8 éve

X HUF

támogatás

Hatalmas KÖSZÖNET, hogy ennyire aktívan, idődet és energiádat nem sajnálva támogatod a gyerekeket, a Tábort és az ügyet, amit képvisel! Már a nyári turnusban is látszott, hogy több ez puszta szimpátiánál – lelkesedésed alapján akár a Cimbik csapatát is erősíthetted volna. 😉 Sok-sok kitartást, lelkesedést, energiát és derűt kívánok a testi-lelki felkészüléshez és futáshoz egyaránt!

SP

Szabó Péter

8 éve

4 219 HUF

támogatás

ÁA

Ábrahám Angéla

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Köszönöm, hogy helyettem is futsz!

TK

Tóth Krisztina

8 éve

X HUF

támogatás

Aki álmot lát, sose feledje,

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

RM

Ráckevei Mirtill

8 éve

1 000 HUF

támogatás

<3

PD

Pati Diana

8 éve

X HUF

támogatás

Balazs, egy csoda vagy, remenysugar mindannyiunk szamara, hogy jo akaratu, tiszta lelku emberek marpedig leteznek! Maradj meg ilyennek, ahogy oly’ sokan szeretunk. Sok-sok sikert kivanok! Dia

DDT

Deliné Dobó Tünde

8 éve

X HUF

támogatás

Sok erőt a mostani futáshoz. Kívánom, hogy a bakancslistádról minél több mindent kipipálhass és hogy még nagyon sok minden jó dolog kerüljön rá. A szívpezsdítő koncerteket pedig önző módon nagyon várom. 🙂

Legújabb támogatók

Nézd meg, mennyien támogatták a kampányt!

XY

XY

8 éve

X HUF

támogatás

KA

Kőröshegyi Adrienn

8 éve

5 000 HUF

támogatás

Kedves Balázs! Remélem örökké meg tudod őrizni a jóságodat! Sok sikert! 🙂

NI

Nagy Ildikó

8 éve

1 000 HUF

támogatás

Hírlevél

Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!

Hírlevél feliratkozás