Hello! Fanny vagyok és azt hiszem nem szeretek futni... de valamiért mégis ott fogok toporogni a többi induló között a Vivicittá futóversenyen áprilisban. Tudod miért? Mert cimbi vagyok a Bátor Táborban és részese vagyok annak ami ott történik és saját szememmel láthatom, hogy mi minden épül az adományokból. Eddig épült gyerekszállás, ebédlő, lovarda, bátorkodó pálya, pingvin titkosügynök kiképző bázis, űrállomás, a tópart néhol mintha tengerpart lenne és azt hiszem egyszer láttam egy időutazó gépet is. :) A táborban megtanultam, hogy a legjobb dolgok a komfortzónánkon kívül történnek, ott valahogy a mosolyok is szélesebbek. A gyerekek és a cimbik is a gondokat nevetésre cserélik és őszinte nyitottsággal fordulnak a kalandok felé földön, vízen, levegőben. Nem fogom azt mondani, hogy szeretném, hogy sok-sok gyerek jöhessen el még a táborba, mert az azt jelentené, hogy sok-sok gyereknek van még mivel küzdenie a mindennapokban. De szeretném, hogy ha valaki eljön közénk a táborba, akkor lehetősége legyen felidézni, hogyan is kell önfeledten nevetni és őszinte beleéléssel játszani. Köszönöm, hogy ezeket az emlékeket elővehettem és tisztázhattam magamban, hogy miért is fogunk futni a táboros barátnőimmel. Azt hiszem most már kezdem megszeretni a futást... Ugye te is támogatod a Power RUN Girls csapatát? :)