Adományoddal súlyosan beteg gyerekek és családjaik életét segítesz megváltoztatni a Bátor Tábor ingyenes élményterápiás programjain.

Vállalt kihívás Egyéni maraton (42,195 km)
Hátralévő idő Lezárult
Lilapólós Hudák János
273 000 Ft Cél 150 000 Ft 182%
PR
HA
LM
+49
Ők már
támogatták
273 000 Ft Cél 150 000 Ft 182%
PR
HA
LM
+49
Ők már
támogatták

2017 után másodjára indulok maratonon. Még valamikor gyerekként döntöttem el, hogy egyszer majd lefutom a távot, aztán hosszú évekig (khm évtizedekig) nem tettem ez ügyben lépéseket. Mentségemre szól, hogy időközben eltöltöttem jópár évet a táncházmozgalomban amatőr néptáncegyüttesek tagjaként, ami a mozgási, sportolási igényemet bőven kielégítette. Többszöri nekibuzdulás után, aztán négy éve vettem a bátorságot, hogy jelentkezzek a távra. Elsőre sajnos "csak" teljesíteni sikerült, az utolsó kilométereken muszáj volt kicsit sétálnom, hogy végül célba érhessek. Természetesen így is felemelő érzés volt beérni a célba, de azért ott motoszkált a fejemben azóta is, hogy ezzel még van tennivalóm. Idén újra megpróbálkozom, 2021. október 10-én indulok a 36. SPAR Budapest Maratonon. Hogy ne legyen annyira egyszerű a dolog, rögtön kerestem hozzá még egy célt. Csatlakoztam a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány futócsapatához és adománygyűjtési kampányt is indítok, hogy minél több rászoruló beteg gyerek juthasson el a táborba. Adománygyűjtési célom 150 000 Forint. Kérlek, ha tehetitek, segítsetek nekem a cél elérésében: fogadjatok örökbe egy kilométert a futásomból! Bármilyen kis összeg is nagy segítség, amivel hozzájárulhattok a sikerhez! Előre is hálásan köszönöm az adományaitokat, akár neveteket felvállalva, akár névtelenül segítetek!

PR

Palotai Richárd

3 éve

10 000 HUF

támogatás

Gratulálok a szép teljesítményhez!

HA

Homoki Andrea

3 éve

3 000 HUF

támogatás

Köszi a megkeresést, hajrá!

LM

Lőrincz Magda

3 éve

10 000 HUF

támogatás

Bůszke vagyok rád,és sok sikert kívánok

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

szép volt, fiú! 🙂

KMM

Kulinyi Márton Márton

3 éve

6 000 HUF

támogatás

Szuper vagy Jani!

HKM

Halászné Kárpáti Magdolna

3 éve

5 000 HUF

támogatás

Gratulálunk!

NL

Nagy László

3 éve

10 000 HUF

támogatás

Hajrá!

TE

Tóth-Láng Eszter

3 éve

10 000 HUF

támogatás

Gratulálok, sok sikert!

DZ

Dragán Zsuzsanna

3 éve

6 000 HUF

támogatás

DZ

Dragán Zsuzsanna

3 éve

6 000 HUF

támogatás

Hajrá Jani bácsi

ZVK

Zsoldos Viktor Károlyné

3 éve

X HUF

támogatás

Példaértékű! Hajrá Hősök futnak a Hősökért!

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

Hajrá!

PR

Petik Réka

3 éve

6 000 HUF

támogatás

Szurkolunk, drukkolunk, szorítunk, hajrá!!!!!

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

KK

Koncz Katalin

3 éve

X HUF

támogatás

Minden tiszteletem a Tied. Hatalmas próbatétel és nemes cél. Szurkolok!

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

Ezt is megtudod csinálni!

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

XY

XY

3 éve

3 000 HUF

támogatás

“Sok sikert, hajrá! 🙂

SAH

Sólyomfi Andrea Hanna

3 éve

5 000 HUF

támogatás

Hajrá, Jani!

SM

Szabó Mária

3 éve

3 000 HUF

támogatás

RI

Ruszó Ildikó

3 éve

3 000 HUF

támogatás

Mindent bele Főnök.

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

RO

Ritter Ottó

3 éve

5 000 HUF

támogatás

Fuss a rászorulókért!

BB

BÁnhidi Brigitta

3 éve

10 000 HUF

támogatás

Emlékszem az elhatározásra pár évvel ezelőttről, hogy heti két hajnalban kimész majd futni, hogy legyen valami sport az életedben 🙂

SS

Szabó Szabolcs

3 éve

10 000 HUF

támogatás

Hajrá!

Gajárszki Áron

3 éve

6 000 HUF

támogatás

Csapassad táncos! Remélem felszívtad magad és most simán végigfutod. Drukkolunk! 😉

Izsvák Ágnes

3 éve

3 000 HUF

támogatás

Hajrá Jani! Remélem eléred a kitűzött célt!

SI

Soltész Ibolya

3 éve

3 000 HUF

támogatás

😊Szurkolok!

DKV

Deresné Kardos Veronika

3 éve

5 000 HUF

támogatás

MK

Martin Krisztián

3 éve

5 000 HUF

támogatás

A porontyok (poronty.se) is ott segítenek, ahol tudnak. Hajrá!

BG

Beck György

3 éve

5 000 HUF

támogatás

Hajrá Jankó!

Környei Ákos

3 éve

3 000 HUF

támogatás

MP

Mach Péter

3 éve

X HUF

támogatás

Hajrá Jani!

ED

Eörsi Dániel

3 éve

10 000 HUF

támogatás

remélem, 5 perc alatti kilométereket futsz majd 🙂

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

Kedves Jankó!

Hajrá 🙂

Mészáros Gergő

SZ

Sebestyén Zsuzsanna

3 éve

10 000 HUF

támogatás

Hajrá Jani!

TM

Tordai Miklós

3 éve

5 000 HUF

támogatás

Tisztelem az általad kiválasztott célt és a Te munkádat

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

Hajrá!

FI

Fazekas Ildikó

3 éve

X HUF

támogatás

FL

Farag Leila

3 éve

5 000 HUF

támogatás

Hajrá mindent bele😊büszke vagyok rád😘🤗 puszi Lili

MK

Merl Károlyné

3 éve

3 000 HUF

támogatás

VZ

Vörös Zsófia

3 éve

2 000 HUF

támogatás

Hajrá Főni!

NGK

Nagy Gabriella Krisztina

3 éve

X HUF

támogatás

TG

Takács Gábor

3 éve

3 000 HUF

támogatás

Hajrá, Jani!

AB

Antal Brigitta

3 éve

X HUF

támogatás

PT

Papp Tibor

3 éve

3 000 HUF

támogatás

Mindent bele!

GL

Gyebnár László

3 éve

5 000 HUF

támogatás

Hajrá! Meg tudod csinálni!!!

KR

Köstner Réka

3 éve

3 000 HUF

támogatás

Nagyon szurkolok! Büszke vagyok Rád! 😊

XY

XY

3 éve

3 000 HUF

támogatás

Hajrá Jankó!!!

GG

Greskovics-Dobra Gabriella

3 éve

1 000 HUF

támogatás

Sok sikert, remélem, hogy teljesülnek a ki tűzött célok!

MN

Magyar Nóra

3 éve

2 000 HUF

támogatás

Hajrá!!!

HJ

Hudák János

3 éve

3 000 HUF

támogatás

Legújabb támogatók

Nézd meg, mennyien támogatták a kampányt!

PR

Palotai Richárd

3 éve

10 000 HUF

támogatás

Gratulálok a szép teljesítményhez!

HA

Homoki Andrea

3 éve

3 000 HUF

támogatás

Köszi a megkeresést, hajrá!

LM

Lőrincz Magda

3 éve

10 000 HUF

támogatás

Bůszke vagyok rád,és sok sikert kívánok

Hírlevél

Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!

Hírlevél feliratkozás