Életem első félmaratonjára készülök. Mert futni nagyon jó. Mindannyian futunk valami elől, valamiért. Legfőképpen magunkért. Nemrég arra gondoltam, hogy mennyivel jobb érzés lenne, ha futásommal másokon is segíthenék. És éppen ekkor hallottam a Bátor Táborról. Arról a fantaszikus helyről, ahol súlyosan beteg gyermekeknek nyújtanak élményt, azért, hogy megerősödjön az önbizalmuk, a gyógyulásba vetett hitük. Futásommal, most nekik szeretnék pénzt gyűjteni. Nekem két egészséges gyermekem van. Néhány évvel ezelőtt kisebbik lányom egyik reggel megkérdezte tőlem: Anya, mit álmodtam? Neked azt is tudnod kell - mondta. A gyerekek azt hiszik rólunk, felnőttekről, hogy mindentudók vagyunk, és hatalmunkban áll befolyásolni a sorsot is. Hogy képesek vagyunk megvédeni, vagy adott esetben meggyógyítani őket. Erősnek kell lennünk és tévedhetetlennek. Pedig éppen mi, felnőttek vagyunk gyengék, türelmetlenek. Mi nem tartjuk be az ígéreteinket. A gyerekek a bátrak! És van amikor tehetetlenül kell végignéznünk a szenvedésüket. Te most velem együtt tehetsz értük! Élményt adhatsz sok fájdalmas kórházi nap után azoknak a gyerkeknek, akikre újabb és újabb gyötrő kezelések várnak. Amikor kislányom meghallotta, hogy futásommal a beteg gyermekeknek gyűjtök pénzt összetörte a malacperselyét és a kezembe nyomta a benne lévő 2135 forintot: "Anya, az első kilométeredet én fogadom örökbe!" Még van 20 kilométerem, amit fel szeretnék ajánlani. Egyet Neked is! Én most a futásomat adományozom a beteg, de bátor gyerekeknek. Ugye Te is tudsz segíteni? Amennyiben megteheted, kérlek támogasd a félmaratonomat egy mozijegy árával. Hidd el, ez is lesz akkora élmény számodra!