Cégek a Bátrakért – futólépésben

„Első önkéntes futásom és a kihívás ellenére azt a rengeteg őszinte mosolyt őrzöm magamban, amit ez az élmény nyújtott. Köszönet minden pillanatáért Mindannyitoknak. És igen, a képek visszaadják azt,amiért érdemes tenni, újra és újra – a kicsikért,a nagyokért.” – Herta, Citi

 

Október 8-9-én lezajlott Magyarország legnagyobb sportrendezvénye, 31. SPAR Budapest Maraton®. Az esemény a Bátor Tábor életében is fontos volt: 275 futó állt rajthoz jótékonysági sportközösségünk, az Élménykülönítmény színeiben, akik futásuk kapcsán több mint 9 millió forint adományt gyűjtöttek a súlyosan beteg gyermekek gyógyulására. Ez az összeg a novemberben induló családi turnusok lebonyolítását fogja segíteni. 
 

A lila mezőnyben céges csapatok jótékony futói is szép számmal rajtoltak. Köszönjük a Béflex, a British Telecom, a Cargill Magyarország, a Cargill Takarmány, a Citi, a Csendes Consulting, a Fiege, a Kelly Services, a Koronás Cukor, a Market, a Masped, az NN, a Siemens és a Velux futóinak, hogy a munkahelyük önkénteseiként részt vettek ebben a kampányban!

 

A futáson készült képeket megnézhetitek ebben a Facebook albumban.

Ha kérdésetek, ötletetek van az Élménykülönítménnyel, a jótékony sporttal kapcsolatban, keressétek Osváth Györgyit a gy.osvath@batortabor.hu emailen vagy a +36 30/815 75 33 számon!

További blogbejegyzéseim

2017-ben rajtolj az Élménykülönítménnyel!

2017-ben fuss Magyarország legnagyobb jótékony sportközösségével! Az Élménykülönítmény tagjai kilométereik jelképes örökbeadásával gyűjtenek adományokat a Bátor Tábor súlyosan beteg gyerekeinek gyógyító élményeire.  Idén ezeken az eseményeken garantáltan hangos lesz a szurkolás, támogatás, mert mi ott leszünk!: 32. Telekom Vivicittá Félmaraton - 2017.04.09. 35. Balaton átúszás - 2017.07.01. 32. Spar Budapest Maraton Fesztivál - 2017.10.15. És Te jössz?   2016-ban, Szabó Balázs zenész és Juhász Roland futballista is az Élménykülönítmény ...

Egy igazán Bátor maraton

Vasárnap, október 9-én, 275 lilapólós jótékony futó mondott igent a 31. SPAR Budapest Maraton® kihívására és hódította meg Budapest utcáit az Élménykülönítmény színeiben. Futásukkal a súlyosan beteg gyermekek gyógyulását segítő Bátor Tábornak gyűjtenek adományokat. A 94-szeres magyar válogatott futballista, Juhász Roland és a híres zenész, Szabó Balázs is rajthoz álltak.   De kik a jótékony futók és mi motiválta őket? Van közöttük volt táborozó, aki harmadszorra indult hasonló versenyen és gyűjtött támogatást sorstársainak. Több lilapólós nemcsak a futópályán, hanem ...

Run, raise and help

275 runners, members of the Élménykülönítmény (Troop of Philanthropists), took to the start-line at the 27th SPAR Budapest Marathon in aid of the Bátor Tábor Foundation.  The runners not only completed the marathon, but also raised funds to assist Bátor Tábor in their work to support children with chronic illnesses.  These runners, as well as achieving their goal of completing the marathon, also managed to raise an incredible 16 745 700Ft for Bator Tabor.  This exceeded our fundraising goal by 25%! Thanks to the donations, starting in October Bátor Tábor will be able to provide autumn ...