Mosolyművek

Balogh Emese

27. Spar Budapest Maraton / Maraton váltó

Két éve, egy céges rendezvény kapcsán kerültem először kapcsolatba a Bátor Táborral. A gondolatot, hogy az éves csapatépítő tréninget egy jó üggyel kössük össze gyors tett követte, januárban két napot töltöttünk Hatvanban. Egy olyan lelkes, elhivatott csapatot ismertem itt meg, akik igazán kivételesek.

Kisfiunk a közelmúltban egy szemműtéten esett át, többgyerekes anyukaként nem nehéz belegondolni, hogy mit él át egy krónikusan beteg kisgyerek és családja. A Bátor Tábor több, mint egy jó ügy. Amit a gyerekek itt kapnak sokkal több, mint egy örömteli hét!

A kollégáim is nagyon lelkesek: tavaly karácsonykor már nem egymást, hanem a Bátor Tábor gyerkőceit ajándékoztuk meg a Magas Kötélpálya egy részének felújítására összegyűjtött adományokkal. http://www.facebook.com/photo.php?fbid=335715699772536

Idén már csapatban futunk VitalEurope Mosolyművek néven, ki tudja mi jön ezután 🙂 A gyerekekért futok, segíts Te is admományaiddal!

Adománygyűjtési cél:

200 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Csapat eddig gyűjtött: 214 400 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • okt 24
  • FA

    Frieday Anita

    5 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

  • okt 03
  • RO

    Ritter Orsolya

    2 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

  • okt 02
  • PT

    Pecsovszky Tímea

    4 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

  • okt 01
  • KN

    Komáromi Noémi

    5 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

  • VZ

    Varga Zoltán

    1 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

  • Sze 21
  • GK

    Gelencsér Katalin

    3 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

  • KA

    Kaczur András

    6 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

    Minden kis lépéssel közelebb a cél! Én is veletek futok! Hajrá!
  • Sze 18
  • XY

    XY

    - támogatja Mosolyművek csapatát

  • Sze 17
  • KA

    Kovács Annamária

    1 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

  • Sze 15
  • PR

    Pethő Richárd

    50 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

  • Sze 14
  • WG

    Wavrik Gábor

    - támogatja Mosolyművek csapatát

    Run Basi, run!
  • Sze 13
  • GK

    Gelencsér Katalin

    5 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

  • BO

    Balogh Orsolya

    5 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

  • Sze 11
  • HO

    Hikisch-Keresztes Orsolya

    5 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

    Hajrá, Emese! Büszkék vagyunk Rád!!!
  • Sze 07
  • KP

    Kocsis Péter

    - támogatja Mosolyművek csapatát

  • BER

    Balogh Emese Réka

    4 000 Ft-tal támogatja Mosolyművek csapatát

Versenyek (1)

27. Spar Budapest Maraton
214 400 HUF

Támogatóim (16)

FA
RO
PT
KN
VZ
GK
KA
XY
KA
PR
WG
GK
BO
HO
KP
BER