Nyúlcipő

Böszörményi Ferenc

27. Spar Budapest Maraton / Maraton váltó

Az Élménykülönítményhez döntően azért csatlakozom, mert fiaim példamutató módon támogatják a Bátor Tábor nemes küldetését. Péter váltóban már másodszor, Gábor pedig ugyan először, de az egész maratoni távot vállalva fut a Táborért. Nem szeretnék lemaradni tőlük, és remélem, hogy az Élménykülönítményhez való csatlakozásommal, a jótékonysági futásommal a barátaimat és a környezetemben élőket közös jótettre tudom inspirálni.

A Bátor Tábor Alapítvány tizenegy éve foglalkozik daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával. Évente 700 súlyos beteg gyereknek biztosít sikerélményekben és megerősítésben gazdag vidám programokat – olyan kalandokat, amiktől a gyerekek új erőre kapnak, erősödik az önbizalmuk és a gyógyulásukba vetett hitük. Márpedig a gyógyszerek mellett ezekre is nagyon nagy szükség van a felépüléshez. Ahogy egy táborozó mondta: „Az orvosok az életemet, a Bátor Táborosok az életkedvemet adták vissza.”

2012. október 7-én én is ezekért az élményekért állok majd rajthoz a 27. Spar Budapest Maratonon. Kérlek, állj mellém Te is, fogadd örökbe egy kilométeremet néhány ezer forint felajánlásával. Veled együtt messzebb jutunk.

Adománygyűjtési cél:

200 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Csapat eddig gyűjtött: 203 500 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • okt 05
  • MZ

    milyenferi zenekar

    1 000 Ft-tal támogatja Nyúlcipő csapatát

    a milyenferi zenekar nagyon sok sikert kíván az Élménykülönítmény Ferenc nevű futóinak!
  • okt 04
  • SP

    Söjtöry Piroska

    - támogatja Nyúlcipő csapatát

    a 100%-os teljesítményért, hajrá
  • Sze 28
  • KC

    Kiss Csaba

    5 000 Ft-tal támogatja Nyúlcipő csapatát

    Időeredményeddel minimum dobogóra várlak a családon belül !
  • Sze 17
  • GP

    Glattfelder Péter

    10 000 Ft-tal támogatja Nyúlcipő csapatát

    hajrá!
  • Sze 11
  • KA

    Komáromi-Gergely Anikó

    - támogatja Nyúlcipő csapatát

  • FM

    Faludi Magda

    - támogatja Nyúlcipő csapatát

  • Sze 10
  • SZ

    Szalóky Zoltán

    - támogatja Nyúlcipő csapatát

  • Sze 05
  • KZ

    Kálmán Zoltán

    - támogatja Nyúlcipő csapatát

  • ET

    Erhart Tibor

    5 000 Ft-tal támogatja Nyúlcipő csapatát

  • SI

    Szegvári Ivánné

    5 000 Ft-tal támogatja Nyúlcipő csapatát

  • Sze 04
  • BF

    Böszörményi Ferenc

    10 000 Ft-tal támogatja Nyúlcipő csapatát

Versenyek (1)

27. Spar Budapest Maraton
203 500 HUF

Támogatóim (11)

MZ
SP
KC
GP
KA
FM
SZ
KZ
ET
SI
BF