Futureal1

Földi Tibor

20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó / 6 fős maraton váltó

Mint látjátok vállamon hordom az ifjúság ügyét. Ne légy lusta, se szűkmarkú! Gyere futni vagy támogasd adományoddal a programot!

A Bátor Tábor Alapítvány tizenkét éve foglalkozik daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával. Évente 750 súlyos beteg gyereknek biztosít sikerélményekben és megerősítésben gazdag vidám programokat – olyan kalandokat, amiktől a gyerekek új erőre kapnak, erősödik az önbizalmuk és a gyógyulásukba vetett hitük. Márpedig a gyógyszerek mellett ezekre is nagyon nagy szükség van a felépüléshez. Ahogy egy táborozó mondta: „Az orvosok az életemet, a Bátor Táborosok az életkedvemet adták vissza.”

2013. június 9-én én is ezekért az élményekért állok majd rajthoz a K&H Maratonon. Kérlek, állj mellém Te is, fogadd örökbe egy kilométeremet egy-két ezer forint felajánlásával.

Veled együtt messzebb jutunk.

Adománygyűjtési cél:

200 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Csapat eddig gyűjtött: 352 000 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • jún 03
  • F

    Földi Tibor

    35 000 Ft-tal támogatja Futureal1 csapatát

  • máj 17
  • VE

    Várfalvy Emőke

    2 500 Ft-tal támogatja Futureal1 csapatát

    Aki jó célért küzd, mindig győz, akár pénzt gyűjt, akár főz, s ki gyermekeket támogat, a jövőért tesz jó sokat! Hajrá Srácok! :)

Versenyek (1)

20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó
352 000 HUF

Támogatóim (2)

F
VE