Debreceni Szeniorok

Lengyel Stella Andrea

Körbeússzuk a Balatont! / hosszú távú úszás

Lengyel Stella Andrea vagyok, a Debreceni Szenior Úszóklub tagja, immár ötödik éve.
Foglalkozásomat tekintve vegyész technikus vagyok a Ceva Phylaxia Zrt-nél.

Részt vettem már egy pár medencés rövid távú versenyen, de hamar rájöttem, hogy nekem a hosszú táv lesz a fő profilom.
Több 12, és 24 órás medencés rendezvényen, valamint számos nyílt vízi eseményen, köztük a 2017-es Masters Világbajnokságon is indultam már. Jelenleg a medencés ultra távok közül 52 kilométer a rekordom, melyet az idei Univer 24-en teljesítettem Kecskeméten.

Balaton körbe…

Az ötlet a 2016-os Szarvasi 24 órás verseny után fogalmazódott meg bennem, amikor a csapat tagjai összesen 219 km-t teljesítettek egy teljes nap leforgása alatt.
Ez több mint a Balaton kerülete.
Az agymenés innen indult. Elkezdtem tervezgetni, szervezgetni, melybe beszálltak a csapattársak is. Voltak jó és rossz gondolatok is, számolgattunk, ötleteltünk éjjel-nappal, hogyan is kéne kivitelezni…
Az elsődleges terv 4 nap lett volna 20 fővel, ennek vázolására engedélyeztettünk egy próbanapot is 2017 júniusában, mely az időjárás miatt sajnálatos módon kudarcba fulladt.
Aztán nekem jött egy csípőprotézis műtét, munkahely-városváltás, így a 2018-ra tervezett eseményt egy évvel el kellett halasztani.
Tény, hogy az időjárás miatti kiszámíthatatlanság több csapattársunk kedvét szegte, egyesek pedig inkább magánéleti céljaik, elfoglaltságaik felé fordultak. Mások pedig sérülés miatt nem tudnak velünk lenni sajnos.

Végül maradt egy 5 fős kemény mag: Dr. Rentka László klubvezetőnk, Danyi József, Tóth Béla, Póti Eszter és jómagam. Elhatároztuk, hogy véghez fogjuk vinni a tervet! Ennyivel tartozunk azon csapattársaknak is, akik nem tudnak velünk tartani, hogy megcsináljuk!

Kikötőről kikötőre haladva, parttól pár száz méter távolságra fogunk haladni először az északi, majd a déli parton. A rajt és a cél Balatonkenesén lesz.
A napi menü 15-22 km, tíz napon keresztül! Rossz idő esetén állás vagy csúszás lehetséges, ez bele van kalkulálva a tervbe, de maximum 3 hét erejéig.

A napi szakaszok:

1. Balatonkenese – Csopak: 21 km

2. Csopak – Örvényes: 21 km

3. Örvényes – Révfülöp:19 km

4. Révfülöp – Szigliget: 17.5 km

5. Szigliget – Keszthely: 18 km

6. Keszthely – Balatonmáriafürdő:15 km

7. Balatonmáriafürdő – Balatonboglár 22 km

8. Balatonboglár – Balatonföldvár: 20 km

9. Balatonföldvár – Siófok: 15 km

10. Siófok – Balatonkenese:19.5 km

Én 2018 szeptembere óta készülök heti 4 edzéssel. Versenytapasztalataim és úszóedzői tanulmányaim alapján összeállítottam magamnak egy éves edzéstervet, melynek része lett 2019 februárjától a tíz napos úszások.

Részletesen:
Február: munkanapon 3, pihenőnapon 5 km
Március: munkanapon 4, pihenőnapon 8 km
Április: munkanapon 5, pihenőnapon 12 km
Május: munkanapon 5, pihenőnapon 15 km
Június: munkanapon 5, pihenőnapon 20 km

A tíz napos úszásokkal a regeneráció hiányát szeretném modellezni,a növekvő távokkal pedig pszichésen is igyekszem felkészíteni magam a nagy eseményre.
Véleményem szerint az éves edzésterv teljesítése legalább akkora sportteljesítménnyel bír, mint a körbeúszás tervének kivitelezése, mivel a heti 4×10 órás munkabeosztásom mellé az edzésterv ezen részének teljesítése logisztikailag sem egyszerű feladat. Ezért már a felkészülési időszakban is szeretnék adományt gyűjteni.
Jelen adománygyűjtési tervemmel már negyedjére vállaltam zsinórban, hogy Élménykülönítményes sportoló leszek, ezzel támogatva a Bátor Tábor daganatos és krónikus beteg gyerekek gyógyulását segítő élményterápiás táboroztatását.

Adománygyűjtési cél:

300 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Csapat eddig gyűjtött: 306 900 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • Sze 03
  • Balaton körbeúszás beszámoló

    Kedves Érdeklődők! Mivel a tíz nap részlet gazdag elmeséléséhez egy blog bejegyzés kevés lenne (a helyszínen pedig nem volt időnk ilyesmire), az alábbi linken tudjátok elolvasni utólag az eseményeket. http://www.dszuk.hu/archiv/a19/19debbal.pdf   Fogadjátok szeretettel!

  • Sze 02
  • XY

    XY

    - támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Gratulálok a Balaton körbeúszásához! Fantasztikus, ahogy az álom megvalósult! Még nagyon sok örömöd legyen ehhez hasonló nagy úszásokban!! :)
  • aug 28
  • TB

    TÓTH BÉLA

    10 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Kedves Stella! Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a balatoni projectetekben. Az is egy élménykülönítmény volt számomra. Remélem még lesznek hasonló élményeink.
  • TKK

    Takácsné Kancsár Katalin

    5 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Szívből gratulálok a Balaton körbeúszáshoz! Az ötletéhez is...
  • aug 26
  • BC

    Balázs Család

    10 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Gratulálunk Rentka doktor úrnak és csapatának jótékony célú nagy úszásukhoz! A Balázs család
  • aug 16
  • Balázs Ödön

    5 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

  • aug 13
  • LS

    Lengyel Stella

    3 900 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Árpi a napokban lett volna 39 éves. Szeretett csapattársunk emléke örökké velünk marad.
  • DRL

    Dr. Rentka László

    4 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Stella! Köszönöm a nagykállói frissítést és a 4000 m-es örömúszást! Rentka László
  • aug 11
  • Bodrogi Éva

    10 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Sok szeretettel gratulálok!Remek ember,remek sportember vagy!
  • aug 10
  • DSJ

    dr. Szaszkó János

    10 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Nagy cél volt! Gratulálok minden résztvevőnek! Nagyon ügyesek voltatok!
  • aug 09
  • Legoza Éva

    15 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Elismerésem a fantasztikus teljesítményért és a nemes célkitűzésért.
  • aug 08
  • LS

    Lengyel Stella

    20 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Csapattársak! Tíz nap alatt körbeúsztuk a Balatont! "A" terv teljesítve. Gratulálok, szuperek voltatok! :)
  • aug 07
  • BBK

    Bankóné Bartók Katalin

    10 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Nagyon nagy gratuláció a teljesítményedhez! Minden szépet és jót kívánok!
  • BA

    Bartók Antal

    10 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Szívből gratulálunk a Balaton körbeúszásához, ami óriási teljesítmény volt és további sok sikert kívánunk!
  • DS

    Debreceni Szenior Úszó Klub

    5 640 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    10 nap alatt öten körbeúsztátok a Balatont. Szép teljesítmény! A Debreceni Szenior Úszó Klub tagjai gratulálnak!
  • DRL

    Dr. Rentka László

    34 360 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Másfél nap alatt 34 km-t és 360 métert sikerült úsznom a Balatonban a Csapatért. Métereimet meg is vásárolom a Bátor Táboros gyerekek támogatása céljából. Köszönöm, Stella, köszönöm, Csapattársak! Dr. Rentka László
  • aug 06
  • BA

    Balázs Anita

    5 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

  • aug 04
  • LT

    Lengyel Tiborné

    5 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    További sok erőt és kitartást kívánok ! Hajrá Stella, Hajrá Sporttársak !
  • aug 01
  • ZA

    Zimányi András

    2 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Hajrá Stella, hajrá Debrecen!
  • Júl 25
  • CL

    Cs Lajosné

    10 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Tisztelt Rentka doktor úr! Sok sikert kívánok Önnek a munkában, a családi életben és a sportban egyaránt! Betege, Cs. Lajosné
  • DS

    Debreceni Szenior Úszó Klub

    6 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Stella és Eszter! Jó időt és jó erőnlétet kívánunk a nagy úszás megkezdéséhez július 29-én, hétfőn!
  • Júl 18
  • SVN

    Sovákné Várkonyi Nikoletta

    3 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Sok sikert!
  • Júl 09
  • XY

    XY

    2 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Sok sikert!
  • XY

    XY

    3 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Jó szelet Nektek, tudom, hogy Árpi is szurkol Neked/Nektek Stella.
  • Júl 01
  • BB

    Bankó Béla

    30 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Kitartást és sok erőt a Balaton körbe úszásához.
  • jún 28
  • BB

    Bankó Béla

    5 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

  • jún 27
  • DRL

    Dr. Rentka László

    10 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Legbátrabb Bátor Barátom, Bihari Árpád emlékére Rentka László
  • jún 24
  • BBK

    Bankóné Bartók Katalin

    - támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Nagyon drukkolok, hogy jó időd legyen a nagy vállalkozás teljesítésére a Balatonon! Hajrá Stella!
  • jún 19
  • SK

    Szűcs Krisztina

    5 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Hajrá Stella! Szurkolunk Neked innen a Ceva Phylaxiából :)
  • jún 07
  • DS

    Debreceni Szenior Úszó Klub

    5 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Heti gyűjtésünket Lengyel Stellának és csapattársainak ajánljuk! A Debreceni Szenior Úszó Klub edzésre járó tagjai
  • Kormos Áron

    10 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Örömmel támogatom a Debreceni Szenior Úszó Klub újabb nagy teljesítményén keresztül a Bátor Tábort!  Kormos Áron 
  • máj 30
  • DS

    Debreceni Szenior Úszó Klub

    14 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Hajrá, Stella! Hajrá, Segítőtársak! A Debreceni Szenior Úszó Klub tagjaitól
  • RL

    Rentka László

    26 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Köszönöm balmazújvárosi és hajdúböszörményi betegeimnek, hogy támogatják adománygyűjtésünket! Dr. Rentka László
  • máj 01
  • LS

    Lengyel Stella

    5 000 Ft-tal támogatja Lengyel Stella Andrea kampányát

    Új kampányomat az áprilisi tíz napban teljesített 92 km-es úszással és egy kezdő adománnyal nyitom meg. Csapattársak! Közeleg a cél! Jó szelet mindenkinek!

Versenyek (4)

Körbeússzuk a Balatont!
306 900 HUF
Úszók a Bátor Táborért
203 500 HUF
Bátraké a medence
132 200 HUF

Támogatóim (33)

XY
TB
TKK
BC
LS
DRL
DSJ
LS
BBK
BA
DS
DRL
BA
LT
ZA
CL
DS
SVN
XY
XY
BB
BB
DRL
BBK
SK
DS
DS
RL
LS