Vigyikán György

38. Lidl Balaton-átúszás / hosszú távú úszás

Jótékony céllal állok rajthoz 2020. 08. 1-jén a 38. Lidl Balaton-átúszáson a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány csapatának tagjaként.

2010-ben kezdtem önkénteskedni a Bátor Tábornál, néhány éve pedig már itt is dolgozom. Több mint 30 turnusban vettem már részt, sok száz másik önkéntessel dolgoztam már együtt, több ezer felejthetetlen élménynek voltam már szemtanúja, így testközelből tudom, hogy azok a forintok, amik a támogatóktól érkeznek az Alapítványhoz, tényleg életeket változtatnak.
Évek óta tervezem, hogy átúszom a Balatont, de ilyen-olyan okok miatt ez eddig nem jött össze. Terveim szerint idén viszont ez megtörténik! Az pedig nem volt kérdés, hogy ezt a számomra különleges alkalmat össze szeretném kötni valamivel, ami másoknak is segítség lehet.

Adománygyűjtési célom 150 000 Forint.
Kérlek, segíts Te is az elérésében: fogadj örökbe egy karcsapást, én pedig mindent bele fogok adni a vízben!

Adománygyűjtési cél:

150 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Összesen gyűjtött: 128 000 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • Júl 31
  • GZ

    Gubicza-Brezsán Zsuzsa

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá Gyuri!
  • VA

    Vizi Andrea

    3 000 Ft-tal támogatja Vigyikán György kampányát

  • TE

    Tóth Eszter

    2 000 Ft-tal támogatja Vigyikán György kampányát

  • KS

    Kocsor Sára

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Olyan büszke vagyok rád, hogy belevágtál, hihetetlen vagy! Remélem, hogy csoda élmény lesz holnap, ilyeeeen sok ölelést és energiát küldök hozzá<3
  • Júl 29
  • VZ

    Varga Zsófi

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá Gyuri!
  • Júl 28
  • RD

    Repisky Daniel

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá Gyuri!
  • TD

    Terjék Dóra

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    ^^
  • Júl 21
  • MN

    Molnár Nikolett

    - támogatja Vigyikán György kampányát

  • Júl 19
  • XY

    XY

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá Gyuriii:))))
  • Júl 18
  • GI

    Gulyás Ildikó

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hasíts Gyuriii!!!! <3
  • Júl 17
  • DA

    Dítě Adél

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá Gyuri!!! :)
  • Júl 10
  • SA

    Szabó Adrienn

    3 000 Ft-tal támogatja Vigyikán György kampányát

    Mindent bele!!
  • SA

    Sturm Andrea

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá Gyuri!
  • Júl 07
  • JT

    Juhász Tünde

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá Gyuri! Büszke vagyok Rád! Tünde óvónéni
  • Júl 06
  • JTO

    Jankóné Tóth Olga

    2 000 Ft-tal támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá :)
  • KF

    Kara Fruzsina

    2 000 Ft-tal támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá Gy! Te vagy a beszt!
  • JZ

    Janos Zelenak

    - támogatja Vigyikán György kampányát

  • BL

    Brahmi Lynda

    6 000 Ft-tal támogatja Vigyikán György kampányát

    Gyurciiiii! Mindent is, úgy látom. Nem is te lennél. Hajrá, de vigyázz addig is és ott is nagyon magadra! Pusszancs
  • XY

    XY

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá Gyuriiii! :) Nagyon szeretünk! <3 A szaunát a nagy csobbanás előtt/után ne felejtsd el! :*
  • Júl 05
  • KKA

    Krobothné Karcos Andrea

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Szurkolok
  • SE

    Szászhalmi Edit

    10 000 Ft-tal támogatja Vigyikán György kampányát

  • Júl 02
  • XY

    XY

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá! :)
  • XY

    XY

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá, Gyuri! :)
  • BK

    Brandt Katalin

    - támogatja Vigyikán György kampányát

  • Júl 01
  • VK

    Vidó Kata

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Ússz Gyuri, ússz :)
  • CL

    Cseh Linda

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá Gyuri! :)
  • HB

    Hahn Beata

    3 516 Ft-tal támogatja Vigyikán György kampányát

  • PL

    Poluk Lukáš

    20 euróval támogatja Vigyikán György kampányát

    You have such a beautiful energy ... just keep it. World need more people like you. Good luck in everything you do ;)
  • NL

    Neusinger Lászlóné

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá!
  • LR

    László Riedl

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá Gyuri! :)
  • TA

    Tapolcai Anikó

    - támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá Gyuriii! :)
  • HDK

    Horváthné Dorogi Krisztina

    5 000 Ft-tal támogatja Vigyikán György kampányát

    Hajrá !! ;)

Versenyek (1)

38. Lidl Balaton-átúszás
128 000 HUF

Támogatóim (32)

GZ
VA
TE
KS
VZ
RD
TD
MN
XY
GI
DA
SA
SA
JT
JTO
KF
JZ
BL
XY
KKA
SE
XY
XY
BK
VK
CL
HB
PL
NL
LR
TA
HDK