Az idei elsők

Ma gyönyörű idő volt, így itt volt az ideje az idei első nyílt vízi edzésnek. Kellemes vízhőmérséklet, gyönyörű környezet és a (majdnem) végtelen víztükör. És persze habos gofri :) És ma elkészültek az idei első lekvárok. Fenséges eperből, a tesztelők egybehangzó véleménye szerint remekül sikerült. A kitűzött célom elérésében mindkét ’elsőnek’ szerepe van. Az edzés szerepe, azt gondolom egyértelmű, a lekvárok pedig a kampányban kapnak majd szerepet. És hogy mit? Az hamarosan kiderül! Figyeljétek a blogot :)

More blog posts

Csendes napok

Csendes napok, amelyek nem voltak eseménytelenek: ’megérett’ a legnagyobb gyermek , körbeért a kampány, sőt :)  És kisorsoltuk a harmadik üveg lekvárt. Büszkeség és hála van szívemben. KÖSZÖNÖM  a családomnak, a barátaimnak, az ismerőseimnek és az ismeretleneknek, hogy a kampány, és így a Bátor Tábor mellé állt. Nekem már csak úsznom kell…

Eperlekvár, edzés : on

Intenzív volt az elmúlt pár nap. Edzésben és támogatásban is :) A hétvégét kihasználva, tartottam egy-egy hosszabb edzést. Már kevesebb mint két hét az átúszásig, bele kell húzni :) És ti sem tétlenkedtetek, kedves támogatók! Nem telt el egy hét és máris sorsolhattunk. Gazdára talált a második üveg lekvár is. Gratulálunk a nyertesnek. Jó étvágyat hozzá :) KÖSZÖNÖM MINDENKINEK :)

Egy hétköznapi 13

Kedves Támogatók, egyszerűen szuperek vagytok:) Nagyon köszönöm az önzetlen segítségeteket, amivel a Tábor (és) mellé(m) álltatok. Szeretném viszonozni a kedvességeteket.  Itt az ideje, hogy az előző posztban bemutatott eperlekvárok is szerephez jussanak. A támogatók között egy-egy üveg  finom eperlekvárt sorsolunk ki (gyermekeim segítségével), 50. 000 Ft –ként egyet. És mivel ma, 13-án elértük (sőt meghaladtuk) az 50.000 Ft-t, már sorsolunk/sorsoltunk is. Gratulálunk a nyertesnek :) (kap tőlem hamarosan egy emailt :)). Még két üveg eperlekvár vár gazdára. Lehet, hogy a Tiéd ...