Happy End

Gáti Gerda

27. Spar Budapest Maraton / Maraton váltó

“Every day is a good day when you run.” (Kevin Nelson)

Gyermekkorom óta a mindennapjaim része a SPORT.
Versenyszerűen atletizáltam Veszprémben, ahol a hosszútávfutás szeretete mellett sok-sok baráttal is gazdagodtam az eltöltött majd 10 év alatt. Azóta is nagyon büszkén figyelem a (volt) futótársaim sikereit a hazai és nemzetközi versenyeken :-).
A sport az életem minden területén rengeteget adott nekem; küzdeni tanított, hinni az elvégzett munkában, kitartásra nevelt és persze rákényszerített, hogy egy-egy kisebb-nagyobb kudarc után talpra álljak.

Hiszem, hogy a sport és a futás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt olyan élményeket és értékeket adhat, mint kevés más dolog az életben.
Orvos családból származom és talán ezért is tartom olyan fontosnak a már közhelyszerű kijelentést, hogy “az egészség a legnagyobb kincs”.
Világéletemben a gyógyítást tartottam a legszebb, de egyben legnehezebb hivatásnak, ezért is örülök, hogy laikusként segíthetek beteg gyerekeken Élménykülönítményhez való csatlakozásommal.

Külön öröm, hogy négy, számomra nagyon kedves barátnőmmel alkotunk egy csapatot 🙂
Jótékonysági futásunkkal a barátainkat, hozzátartozóinkat és a környezetünkben élőket szeretnénk közös jótettre inspirálni.

A Bátor Tábor Alapítvány tizenegy éve foglalkozik daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával. Évente 700 súlyos beteg gyereknek biztosít sikerélményekben és megerősítésben gazdag vidám programokat – olyan kalandokat, amiktől a gyerekek új erőre kapnak, erősödik az önbizalmuk és a gyógyulásukba vetett hitük. Márpedig a gyógyszerek mellett ezekre is nagyon nagy szükség van a felépüléshez. Ahogy egy táborozó mondta: „Az orvosok az életemet, a Bátor Táborosok az életkedvemet adták vissza.”

2012. október 7-én én is ezekért az élményekért állok majd rajthoz a 27. Spar Budapest Maratonon. Kérlek, állj mellém Te is, fogadd örökbe egy kilométeremet egy-két ezer forint felajánlásával. Veled együtt messzebb jutunk.

Adománygyűjtési cél:

200 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Csapat eddig gyűjtött: 276 500 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • okt 01
  • GI

    Gáti István

    - támogatja Gáti Gerda kampányát

    Hajrá Gerda :-)
  • Sze 17
  • CC

    Csűry Csaba

    - támogatja Gáti Gerda kampányát

    Go Gerda!! :)
  • Sze 16
  • KJ

    Király Júlia

    - támogatja Gáti Gerda kampányát

    Hajrá lányok! :-)
  • Sze 13
  • DRP

    dr. Rajczy Péter

    10 000 Ft-tal támogatja Gáti Gerda kampányát

  • ÁS

    Ádámné Szűcs Mária

    - támogatja Gáti Gerda kampányát

    Szép kezdeményezés, graulálok és persze HAJRÁ LÁNYOK!
  • Sze 11
  • LG

    Lancz Gabriella

    - támogatja Gáti Gerda kampányát

  • VJ

    Vincze József

    - támogatja Gáti Gerda kampányát

  • AK

    Andreas Kuharszky

    - támogatja Gáti Gerda kampányát

  • Kereskényi Éva

    - támogatja Gáti Gerda kampányát

  • MK

    Mátyásfalvi Kristóf

    - támogatja Gáti Gerda kampányát

Versenyek (1)

27. Spar Budapest Maraton
58 500 HUF

Támogatóim (10)

GI
CC
KJ
DRP
ÁS
LG
VJ
AK
MK