Az Élménykülönítmény a Bátor Tábor adománygyűjtő közössége.
A
csapat tagjaival amellett, hogy a szenvedélyünknek hódolunk – sportolunk, sütünk-főzünk,
zenélünk, ünneplünk - súlyosan beteg gyerekeknek adunk bátorságot. “Lilapólósként” a
versenyeken megtett kilométereinket, szeretettel fűszerezett finomságainkat, régóta
dédelgetett lakáskoncertünk akkordjait akár egy kávé vagy egy mozijegy áráért barátainknak,
ismerőseinknek örökbe adjuk, az összegyűjtött adományokkal pedig mosolyt csalunk a kis hősök
arcára. Életeket változtatunk.
„Többet kaptam puszta motivációnál: támogató szavakat, szeretetet, biztatást. Hitet.”
„A Bátor Tábortól szárnyakat, a lila pólótól varázserőt kaptam.”
„Úgy érzem, akkor hoztam életem legjobb döntését, mikor hozzátok csatlakoztam…”
„Nem vagyok profi futó és sportoló, nem én leszek az, aki elsőként fog célba érni. Az viszont egészen biztos, hogy a Bátor Táborért és rajtuk keresztül a súlyosan beteg gyerekekért nincs az a görcs, fáradtság vagy nehézség, amin nem fogok átmenni, mert most az Ő boldogságuk és támogatásuk a tét!”
„A Jászai Mari térnél botlottam bele a lilapólósok csapatába. Hamar ráeszméltem, hogy mellettük sípolhatok, kiabálhatok, fejre is állhatok, ezt a csapatot felülmúlni nem tudom, a legjobb értelemben. Szurkoltak mindenkinek, olyan erővel és szeretettel, hogy majdnem futásnak indultam én is, szandálban, farmerban és táskával a hátamon.”
„Verseny közben a hullámvölgyeken sokszor csak az segített át, hogy jött egy lila pólós csapat és kiabált, drukkolt, pacsizott.”
„Hihetetlen volt látni, hogy mennyi ismerősöm támogatta a süti vásáromat. Imádok sütni és azt is, ha ízlik valakinek a süteményem, de arra nem számítottam, hogy ez ekkora élmény lesz! Méghozzá mindenkinek!”
„Elképesztő az erő, ami a közösségben elkezdi tenni a dolgát, együtt egy jó ügyért! Meggyőződésem, hogy együtt válthatunk világot és nem a véleményünk formál, hanem amit teszünk!”
„Maroknyi ember nagy szívvel, segítő szándékkal, tenni akarással. Így tudnám összefoglalni a jótékonysági évadnyitó íjászversenyt, aminek bevételét a Bátor Tábornak ajánlottunk fel. Minden pillanatát imádtuk!”
„Elképesztő önbizalombomba! Amikor évek óta nem látott ismerősök üzenik meg, mennyire szuper, amit csinálsz és milyen büszkék rád…Receptre írnám fel mindenkinek az adománygyűjtést!”
Hi! Thank you for visiting my page and taking the time to read it! Let me briefly explain why this campaign is so important to me and why I am taking part in it for the third time. I am a father of three wonderful children, and I am incredibly grateful for them. They are all perfectly healthy, but unfortunately, not everyone is dealt the same hand. Those who face greater challenges in life, such as a serious illness, must cope with difficulties that healthy people often take for granted and rarely even think about. While I believe that everything happens for a reason, I still ...
Van az az érzés, amikor valamit még el sem kezdtél, de valahol mélyen már tudod, hogy sikerülni fog. Még nincs ott a célvonal, még rengeteg van hátra, még nem tudod, mennyire lesz nehéz, és azt sem, mi minden történhet közben. De valami azt súgja: ez most meglesz. Valahogy most is ezt érzem. Amikor belevágtam a Bátor Tábor javára indított 4. adománygyűjtésbe, természetesen volt egy kitűzött célunk. Reméltem, hogy sikerül elérni, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan és ilyen sokan állnak majd mellénk. Azóta pedig történt valami egészen különleges. Elértük a ...
A táboroztatás annyira magával ragadott, hogy keresni kezdtem mivel tudnék még hozzájárulni a Bátor Táborhoz. Szerencsére egy alapítvány munkáját rengetegféleképpen lehet segíteni és én rögtön találtam kettőt is. Az egyik, hogy jelentkeztem a suliprogramjukba, a másik pedig és itt most erről lesz szó, egy gyalogló teljesítmény túra amit adománygyűjtéssel kötöttem össze. A napi sétákat kicsit kiterjesztettem és mivel pécsi vagyok, ezt a várost pedig a gyönyörű Mecsek hegység öleli, többet járok túrázni is. A képen Anyukámmal Püspökszentlászlón gyalogoltunk 10 km-t, ezzel is készülve a ...
Gyorsan ment az idő és végre indulhattam táboroztatni. Tele voltam kíváncsisággal, tettvággyal, izgalommal, félelemmel. Két nappal előbb érkeztünk mint a gyerekek, volt még mit tanulni, előkészíteni, kipróbálni, letesztelni, szóval nem unatkoztunk. És végre elérkezett az idő, amire mindannyian vártunk, jöttek a gyerekek. Megkönnyeztem az első érkezését. Csodálatos pillanat volt. Tele voltam kétséggel, hogy tudom-e nekik azt adni amire szükségük van, hogy a legjobban segíthessek nekik. Aztán a tábor folyamán valahogy minden a helyére került. Nem mondom, hogy sose hibáztam, de valahogy ...
Kedves Támogatóim! Szeretném, ha a maratoni felkészülésemet és az időskori sportolásról, egészségvédelemről szóló gondolataimat egy szabadabb, időtől független felületen követhetnétek nyomon, amely nem korlátozódik kizárólag a kampányidőszakra. Ezért létrehoztam egy önálló, saját blogot, ahol kényelmesen, reklámoktól és zavaró tényezőktől mentesen olvashattok konkrétan a felkészülésről, általánosságban a mozgásról és táplálkozásról. A jövőben írásaimat csak itt fogom közzétenni. Kérlek benneteket, hogy tartsatok velem, és látogassatok el új oldalamra az alábbi ...
Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!