Tavalyi első félmaratonom

Sziasztok! Gondoltam leírom, hogy éltem meg az első félmaratonom, amelyet tavaly májusban teljesítettem: A félmaraton teljesítésének gondolata a maximalista, és kíváncsi fejemből áradt. 3 távon nevezhettem: 7 km, 10 km, 21 km. Tekintve, hogy életem során már 7 és 10 kilómétert is volt szerencsém futni, úgy gondoltam csak a 21 km "éri meg" nekem. Semmit nem készültem, amolyan szintfelmérőnek szántam az egészet. A táv felét gond nélkül futottam le, teljesen meglepődtem magamon, úgy éreztem jó tempót is futok. Azt gondoltam: ,,nem is lesz ez olyan nagy kihívás". Elkiabáltam. A 15. kilóméternél mindkét combom elkezdett görcsölni, minden lépés szenvedés volt. Úgy éreztem helyben futok, az egyes kilóméterek elérése egyre több időbe és energiàba kerültek. A vállam zsibbadt, éreztem, hogy gyengül. Az utolsó szakaszokban már nem annyira hittem benne, hogy ez olyan egyszerű lesz. Sikerült úgy teljesítenem, hogy csak 2 frissítőponton álltam meg fél percre, egyébként csakis futottam. Kis pihenés után felállni is nehéz volt, mikor a helyi büfében megjutalmaztam magam egy hamburgerrel, fizetni is alig tudtam a túlerőltetett vállaim miatt. Persze készülhettem volna, komolyabban vehettem volna... akkor miért is panaszkodom? Miért is lepődöm meg, hogy ennyire nehéz volt? Nos, egyiket sem teszem. De biztosra veszem, hogy az áprilisra vállalt, két nap alatt teljesítendő 38 kilóméter (21+10+7) még edzéssel is nagyon kemény kihívás lesz, és alázatra tanítja a testem minden porcikáját. Kérlek titeket, ha lehetőségetek van rá, támogassatok megtett kilómétereim megvásárlásával, hogy még több értelmet adjatok szenvedéseimnek. Küzdök, izzadok, sőt könnyeket is ejtek a jó cél érdekében, de ahhoz, hogy sikerrel járjak, a ti segítségetekre is szükségem van. Feltöltök 2 képet, az egyik a félmaraton előtt, a másik azután készült. Azt hiszem, könnyen megállapítjátok, melyik melyik, ugyanis az egyiken nem annyira őszinte a mosolyom. Előre is köszönök minden segítséget, támogatást! Üdvözlettel, Ádám      

További blogbejegyzéseim

Első futás

Tegnap hivatalosan is megkezdtem a felkészülést. Általában nem kezdek neki ilyen korán, de áprilisban két nap alatt 38 kilómétert kell megtennem, ami eléggé nehéz lesz, ennyit ilyen kicsi időintervallumban még sosem futottam. Van egy bejáratott útvonalam, amely körülbelül 6,5 km hosszú. A helyzet komolyságára való tekintettel ezt meghosszabbítottam, így az év legelső futása 10 km-nél is hosszabbra sikerült. Sajnos a szél erősebben fújt, mint vártam, így pedig kifejezetten élménydúsnak számított az az egy óra, amit futással töltöttem. Jelentem, túléltem, bár hazudnék ha azt mondanám, ...