Támogatóim két fronton

A célom eléréséhez két módon is szükségem támogatókra :) Egyrészt értelemszerűen azokra, akik anyagi segítségek nyújtanak és adományukkal egyre közelebb visznek a vállalt összeghez. Eddig 15-en vannak, nekik ezúton is köszönöm! :) Remélem, hogy a következő hetekben számuk szépen gyarapszik majd <3 :) Másrészt a családomra, különösen férjemre, akik nélkül nem tartanék ott, ahol most vagyok és esélyem sem lenne felkészülni erre a távra. Sajnos a vakációs időszak rendesen kifogott rajtam, két gyerek mellett logisztikázni a heti 3-4 futást már igencsak körülményes. A rövidebb távok viszonylag könnyebben megoldhatóak, hiszen a fiam már képes 5-7 kilométereket bicajozni - ha jobb hangulata van, akkor megállás nélkül :D - és elég jó tempót is diktál. De hogy épp mikor van ehhez kedve, az azért lutri :P Most, hogy nincs ovi, nem játszik a babakocsis futás sem nélküle, szóval napközben hozzá alkalmazkodom (na meg az időjáráshoz, hiszen tűző napon eleve el sem indulhatok velük). Úgyhogy az elmúlt hetekben a hosszabb edzésekhez más cseleket kellett bevetnünk :) Volt, amikor lementem hajnalban (konkrétan 5-kor), amíg aludt a család, így ébredésre meg is volt 10 kilométer ;) Másrészt mentem este a vacsi alatt, hogy a fektetésre hazaérjek, ez adná magát, de nem mindig tudjuk megoldani, na meg nehezen is áldozom be a közös étkezést a futásra. Szívemnek legkedvesebb viszont az egy héttel ezelőtti futásom volt, amikor a fiúk bicajjal kísértek el (férjem mögött ült a lányunk). Tettünk egy nagy kört, ők megálltak kicsit játszóterezni, addig én leróttam pár plusz kilométert. Aztán pedig újra egyesülve indultunk haza. Így sikerült összehozni eddigi legjobb tempómat ezen a távon <3 :) Tegnap szerencsés voltam, mert -idejétnemtudommióta :D - úgy alakult, hogy a napot egyedül tölthettem, így egyértelmű volt, hogy be fogok iktatni egy hosszú futást. Na meg még vagy 50 dolgot, amire ilyenkor lenne igazán időm... Így aztán csak telt a nap, a futás tolódott én pedig akkor kapcsoltam csak, amikor a közelgő vihar mennydörgését meghallottam... Hát igen... Így jár, aki tétlenkedik és húzza az időt :D Úgy gondoltam futok a környéken, hogy ha nagyon bedurvulna, akkor hamar hazafuthassak. De erre végül nem volt szükség, hamar eljött a minden mindegy állapot ruházatomat és cipőm/hajam átázását tekintve, úgyhogy végül megtapasztalhattam milyen másfél órán át szakadó esőben futni :) Legalább tudom, hogy ilyen körülmények között is megy :D Sőőőt, bevallom, hogy az elmúlt napok fullasztó melege után nekem kifejezetten jól esett a folyamatos hűtés :D Szóval hála nektek, drága családom <3 És hála nektek, kedves adományozók :)  

További blogbejegyzéseim

Itt a vége…

Hát igen, eljött ez a pillanat is :) Végére ér a kampányom és lassan lezárul a profil is. Mindenképpen szerettem volna még írni egy bejegyzést, mert szeretem lezárni, összegezni a dolgokat és hát igen, az Élménykülönítmény hónapokon át életem része volt. Tavasszal jelentkeztem, akkor még csak motivációt keresve, bevallom kicsit saját magamat segítve, és itt az ősz, én pedig sokkal sokkal többet kaptam, mint vártam az elmúlt hónapokban. Egyrészt támogatásokat tekintve, hiszen pár hónapja még azon görcsöltem, hogy gyűlik össze legalább fele a célomnak, most pedig boldogan jelenthetem, ...

Státusz: Célba ért

Igen. A rövid lényeg és valójában a legfontosabb dolog: célba értem a vasárnapi futáson :) Kemény...nagyon kemény küzdelem volt, de ma már örömmel jelentem, hogy megnyertem a csatát ;) Vasárnap még valami olyan címet adtam volna a bejegyzésnek, hogy "Félresikerült félmaraton"... :D De pár nap múlva már valószínű úgy írnék, hogy "Utolsóként az első" :D Azt hiszem ezzel el is árulom, hogy elég vegyes érzelmekkel zártam a napot és sajnos elmaradt a várt eufórikus állapot. Mostanra már sikerült a mosolygós oldalra billentenem magamat és őszintén jó érzésekkel gondolok vissza a második ...

Örömkönnyek és öröm körök

Itt ülök hosszú percek óta a billentyűzet felett és próbálom szavakba önteni az elmúlt hét történéseit... Aki ismer, tudja, ritkán van olyan, hogy nem bírok dumálni :D Hát most ez olyan... Azt persze pillanatok alatt le tudom írni, hogy alakultak a futásaim az előző héten, kezdem is ezzel, hátha közben jön az ihlet. ;) A 19-i 19 km után hagytam magamnak egy kis pihenőt és csak csütörtökön futottam újra. Akkor volt az Élménykülönítmény Piknik a Margit-szigeten. Kellemest a hasznossal összekötve hazafele futva jöttem a rakparton, így letudva egy kényelmes 10 km-es távot :) Szuper volt ...