Kis helyzetjelentés

Kicsit régen írtam. A felkészülés a Vivicittara alakulóban van. Bár az utóbbi hetek időjárása megnehezítette a dolgom. Esőben munka előtt nem áll módomban futni, arra azért nem vagyok berendezkedve, de hétvégi "hosszú" futások azért minidg összejöttek. A futás van amikor jobban, van amikor nehezebben megy, de utána mindig jól esik a felfrissülés. Ha reggel munka előtt is sikerül beiktetni az 5 km-t a munka is könnyebben megy és kevesebb kávét igényel a szervezetem, inkább csak az íze miatt van rá szükségem. A támogatói kedv az ismerőseim részéről sajnos visszafogott, de nagyon hálás vagyok minden rajtam keresztül támogatónak minden forintjáért. Továbbra is hiszek benne, hogy jó ügyért futok és mégha virtuálisan is, de a vállalt távot a Vivicitta napján teljesíteni fogom. Egyébként a tavasszal teljesített virtuális Vivicitta érmem már kézhez is kaptam. Nagyon szép. Nekem tetszik :) Egyébként érezhető a jóidő, reggelente egyre többen nyomjuk a km-ket a Budai rakparton. Ma kifejezetten sok volt a keréppáros és a futók is. Néhol már oda is kellett figyelni egymásra, hogy elengedjük egymást. Ettől függetlenül nagyon jól esik és örülök, hogy végre ideért a tavasz :D nyárnak azért még nem mondanám, hisz reggel otthonról elindulva még igen hűvös, átmeneti kabátos idő van.

További blogbejegyzéseim

Reggeli felfrissülés :)

Második nap volt alkalmam reggel futni. Nem sokat, mert nincs sok időm, 5,2 km fért bele. Annyira nem esett jól, mint tegnap, de a teljesítményemen ez érdekes módon nem látszik.   Sajnos a gyűjtésem nem annyira halad, tegnap senki sem talált támogatásra méltónak, így nem gyűltek a forintok. :( Igyekszem azért nem feladni a reményt.

Az első bejegyzés :)

Még sosem írtam blogot :D A múlt héten csatlakoztam az Élménykülönítményhez és vállaltam, hogy támogatást gyűjtök. 2021. júliusig 150ezer forintot. Elsőre ilyesztőnek tűnik ezt az összeg. Vajon érdemesnek találnak-e az ismerőseim, hogy segítsenek ebben? Remélem. Szombaton voltam futni. Jól esett. Kicsit több, mint 14 km.  Ma is futással kezdtem a napot, ha lehet így mondani, hisz előtte azért 1,5 ...