Lassan vége

Lassan vége, szinte még hihetetlen. Eltelt 9 hónap, mintha egy szempillantás lett volna. Nagyon sok minden történt eközben, rengetegen követtétek a bejegyzéseimet, a képeimet, támogattatok és nem csak adományban, hanem szóban, tettekben is. Az utolsó pár napra kis összefoglalókkal szeretnék jelentkezni. Úgy gondolom muszáj bemutatnom nektek is néhány olyan támogatómat, akik többet tettek azért, hogy a kampány sikeres lehessen, mint én. Motiváltak, segítettek és nem utolsó sorban olyan dolgokat tettek meg a célom eléréséhez, hogy minél több gyerkőc táborozhasson, amelyet elképzelni sem tudtam januárban! Először is hatalmas köszönettel tartozom annak a személynek, akinek a támogatása láttán majdnem szívrohamot kaptam! Őszintén mondom azt hittem, hogy valamit elütött a rendszerben és megkárosítottam egy kisebb állam éves bevételével. :) ;) Miután felhívtam telefonon biztosított róla, hogy ez nem tévedés, hogy jó, amit csinálok és mellettem van. Ezt követően volt szerencsém vele menni egy versenyen (a félreértések elkerülések érdekében neki ez a 2. köre volt, nekem az első....) Most lehet, hogy meg fog ölni, amiért kirakom ezt a képet, de KÖSZÖNÖM! Köszönöm, amikor azt mondtad, hogy ne legyek kiakadva, csak fussak és segítsek! :)

További blogbejegyzéseim

Vége lenne?

Sok mindenért futottam vasárnap. Futottam magamért. Futottam azokért a gyerekekért, akiknek a tábor jobbá teszi az életét! Futottam azokért, akiknek nem adatott meg az egészség. Futottam azokért, akik elvesztettek valakit és futottam azokért is, akik el fognak. Futottam a Nagypapámért és reméltem, hogy ő is büszke lenne rám. Futottam, hogy ne érjen utol a záróbusz és hogy lássam azokat, akik szurkolnak. Futottam a tűző napon, az árnyékban, a Duna partján és a Margit-szigeten. Futottam nagyon lassan és még lassabban, de a lényeg, hogy beértem. Valahol ezt egy kis diadalnak éltem ...

Mamuszka

Ki másról is szólhatna a mai írásom? Mint arról, aki mindenben támogat gyerekkorom óta nem csak engem, hanem az egész családot! Aki úgy kampányolt velem, helyettem, ahogy senki nem tudta volna! Aki bevetette minden tudását, ismertségét. Aki a tojások mellé is el tudta adni egy-két kilométerem! :) Aki mindig megosztja minden apró kis sikerem és aki velem(ünk) van minden helyzetben! Holnap nehéz nap lesz, de én tudom, hogy itt leszel(tek) velem, akkor is, ha nem lehettek itt és én ott leszek veled! Köszönöm, hogy vagy nekem(ünk)! :)

Fényképek útján

A tegnapi napon elkezdtem egy minisorozatot, amelyben szeretnék bemutatni Nektek pár olyan személyt, akiknek külön is hatalmas köszönettel tartozom a támogatásukért! Többször is írtam arról, hogy szárnyalt a lelkem minden 1000 Ft-os beérkezésnél is, hiszen olyan emberek segítették a munkámat, akikről sokszor nem is gondoltam, hogy emlékeznek még rám vagy figyelik a munkásságom. :) Aztán egyik nap kaptam egy hatalmas és hihetetlen ajánlatot! Anna a fotókiállítása teljes bevételét felajánlotta a kampányomhoz. :O Szóhoz sem tudtam jutni, el sem tudtam képzelni, hogy valaki ennyire ...