A start előtt egy kicsivel

Hivatalosan április 16-án indítottam útjára a harmadik jótékonysági futásom kampányát, amivel a Bátor Tábor lakóit, a súlyosan beteg gyereket segítem. Nagy utazás volt ismét. Röpke másfél hónap alatt az ügy mellé álltak nagyon sokan, és lassan meglesz a háromnegyed is. Ilyenkor a rajt előtti héten mindig azon izgulok, hogy vajon sikerül-e teljesíteni a kitűzött célt. És akármit mutatnak a számok, tudom, hogy igen. Mit is tettünk hozzá mi 75-en, mire lesz elég az összegyűjtött támogatás? Aki már hozzájárult, ilyenekkel találkozhatott: Nyílvessző az íjászfoglalkozáshoz, vércukormérő tesztcsík, ajándékcsomag a táborozóknak, egy táborlakó napi hatszori étkeztetése, egy gyerekcsoport kézműves foglalkozásának anyagköltsége, egy tízfős gyereksereg egy napi elszállásolása. De én biztosan tudom, hogy ennél többet tettünk közösen. Az önzetlen, feltétel nélküli segíteni akarás csodákra képes. Mi  már tudják, hogy adni öröm, jónak lenni jó. És az üzenetek! Felemelő, bizsergető érzés olvasni őket. És tudom, hogy ott lesznek velem a nehéz pillanatokban a huszonsokadik kilométernél, hogy a lila póló ereje mellett a barátaim szavaiban rejlő érzések a célba juttassanak. Mert ereje van ezeknek a gondolatoknak, és biztosan a célig visznek. A fizikai és a fejben történő felkészülésen túl vagyok, és alig várom, hogy futhassak. Már csak három nap, és rajtolok. A futás, ígérem, 100% lesz. Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott ebben a küdetésben. Köszönöm, ha vasárnap is szurkoltok nekem, <3  Hajrá Élménykülönítmény! <3

További blogbejegyzéseim

90% A BÁTRAKÉRT!

Az ötödik jótékonysági futásom kampánya zárul hamarosan. Izgalmas utazás volt..... az eddigi legizgalmasabb. Mint eddig valahányszor, most is úgy hirdettem meg, hogy legyünk 250-en és mindenki csak 1000 Ft-tal járuljon hozzá a vállalásomhoz, és már meg is van :D Mint eddig valahányszor, most sem így lett.... 42 támogató csatlakozott hozzám, (micsoda nevekkel soraikban!) és közösen támogatták a ...

66% és mindjárt itt a maraton <3

A kitűzött dátum közeledik, a kitűzött cél, a 250.000 Ft összegyűjtése lelassult. Sajnos az életünk ilyenmértékű felborulása nem kedvez az ilyen jótékonysági kampányoknak. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy van, aki ilyenkor sem feledkezik el azok megsegítéséről, akik még nehezebb helyzetbe kerültek. Örülök, hogy a vállalásomnak már 66%-át sikerült összegyűjtenem. ...

A fele már megvan! <3

Crossfit edzésen is ez a kedvenc mondásom. Itt is nagyon jól hangzik. Köszönöm szépen mindenkinek, akinek része van abban, hogy az ötödik jótékonysági futásom adománygyűjtése is ilyen remekül alakul. <3 Igazán nagyszerű emberek csatlakoztak a “mozgalmamhoz”, és ez óriási erőt ad nekem a felkészülésemhez.  Az már biztos, hogy a futás rendben lesz, hiszen annyi energiát ad nekem ez a nagylelkű ...