Minden jó, ha a vége jó! :)

Sziasztok! Nagyon szépen köszönjük a rengeteg bátorítást és az adományaitokat, amivel elérhettük azt a célunkat, hogy aktivitásunkkal rászoruló gyerekeknek tudunk segíteni! ? Igazán kilátástalan volt a helyzet az év elején, a dátum módosítás és a mindenkit körülvevő nehézségek ellenére azt gondoljuk, hogy egy összekovácsolt csapat állt rajthoz és teljesítette az előre kitűzött célt! Azon túl, hogy önismereti szempontból is messzire jutottunk, a verseny napján az is kiderült, hogy a csapatunk egy kiváló, a célért önmagukon túlmutató akarattal küzdő emberekből állt. Úgyhogy mi már ezzel is nyertünk ? Szeretnénk megköszönni ezen a fórumon is mindenkinek a lelkes és támogató hozzáállást!  Mérnökként FutNI csapat