A versenyt eltolták, de vannak pozitívumok. :)

A versenyt sajnos eltolták, így tegnap nagyon lecsökkent a motivációm is. ("Á, nyáron a kánikulában úgysem fogok futni, így ősszel úgysem fog menni." típusú mondatok.) De a húgommal végül felkerekedtünk, és a mára tervezett első szabadtéri futásra akkor is elmentünk, kint a szabadban, a friss levegőn, ma először még talán azt is merem mondani, hogy jól esett. :D És az eddiginél jóval gyorsabban ment 5 km. Talán mégis le tudom futni ősszel a 10-et, de ha mégsem, akkor is köszönöm az eddigi támogatásokat a Bátor Tábor részére. Úgy gondolom, ha a körülmények miatt nem is futom le éppen április 19-én az ígért távot, a támogatásotok akkor is jó helyre ment. Az oldalam marad, így aki ezután kap kedvet, szintén tudja támogatni ezt a nemes ügyet. És köszönöm azt, hogy a bizalmatok erőt adott a készüléshez, Nélkületek lehet még mindig az 1 km-nél tartanék. :) A kishúgom nélkül pedig biztos. <3Az eddigi mérce:A legnagyobb egy nap futott táv 7 kmA legnagyobb egyben, szünet nélkül lefutott táv 5,5 kmA felkészülés során lefutott távok: kb. 130 km.

További blogbejegyzéseim

A táv rövidült, de azért nem veszett minden.

Télen, koratavasszal többen hallhattátok tőlem, hogy jótékony céllal, a beteg gyerekeket táboroztató Bátor Tábort támogatva rajthoz állok egy áprilisi futóverseny 10 km-es távján. Aztán jött a vírus, a versenyt eltolták, bennem pedig alaposan megcsappant a motiváció. Hiába tartottam már 7 km-nél, azt éreztem, nyáron a kánikulában, pláne egy bizonytalan versenyért nem fogom tudni ...