24 óra, két félmaraton

Körülbelül két hónapja a BSI Futónagyköveteként megismerkedtem a csepeli futócsoport pár tagjával (remélem, hamarosan a többiek is előmerészkednek ) Lelkes és kitartó lányok, vidám és elszánt mindegyikük. Jó páran készülnek a Vivicittára is. Ennek kapcsán született egy kérés, hogy menjünk, fussunk egy huszast, kíváncsiságból. Szombat délután 14 óra. Vártam, hogy tényleg jönnek-e a jányok, és nagyon örültem nekik, amikor elkezdtek szállingózni. Elszánt mosolyok, izgatott csivitelés vette kezdetét, ötből hárman még nem futottak 15-nél nagyobb távot. Nagyon jó hangulatban indultunk, voltak elmélyült csendes szakaszok de végül mindenkinek sikerült elérnie a célját. Megküzdöttek fejben is a távolsággal, jó volt látni az örömüket, képesek rá, bebizonyították maguknak is! Mire hazaértünk, félmaraton lett belőle és rengeteg boldog poszt. Jó érzés volt :) ...de sajnos nem volt jó mindenkinek a szombat...így vasárnapra is jutott egy félmaraton, amit nagyon szívesen teljesítettem :) Vasárnap, délelőtt 10 óra. Az óraátállítás engem is megkavart kicsit (szívroham ébredéskor két más-más időt mutató óra miatt), de összegereblyéztem a szerteszét lévő végtagjaimat, ugyanezt tettem a hajammal -és még fogat is mostam, bizony!- lenyomtam egy banánt és indultam a második körre. Vasárnap csak ketten voltunk, és Zsuzsi már sokadik FM-jét nyomja, így végig is nyargaltuk 6-6:30-as km-kel. Nekem kellett egy kis idő, amíg a futáshoz használt alkatrészeim újra megtalálták a helyüket és bemelegednek, ez alatt az idő alatt legalább fejben is rendet raktam. Valami ilyesmi párbeszéd zajlott le a fejemben... Mit csinálsz? -futok, nem látod? Már megint futsz?-ja. csak ne kérdezz sokat, mert levegőt kéne vennem nem beszélgetnem. Hát bolond vagy te, édes lányom? -ezt eltaláltad! Mi a bánatot keresel itt?-nem tudom. de tudom. tudni akarom, hogy képes vagyok-e rá? tudni akarom, hogy 24 óra alatt mit szól hozzá a szervezetem. De nagy marha vagy! -anyád, az a lánctalpas...Beköplek az edzőtársadnak, mit fog hozzá szólni?!-kinyír és elveri a se@@fenekem. De ólomból vannak a végtagjaim- hát aztán?súlyzós edzés... Éhes vagyok! - nem vagy éhes! Szomjas vagyok! - ittál, nem? De nem eleget!- oszd be. De fáj a...-nem fáj!  Menjünk hazaaaa! -nem megyünk. Álljunk meeeeeg-nem állunk meg. Nincs semmi erőm! -hazudsz, kaptál magnéziumot és dextrót, tegnap vissza lettél töltve, még pizzát is, meg csokitortát is csapattál. ....csend...na mi van elfogytak a kifogások, mert akkor futhatnánk is akár. Jól van na, mire van szükséged? -segíts sóhajtani egy nagyot, mélyet, le a hasamig. Hülye vagy te, futás közben?! -kuss, csináld! ahogy szoktuk. mondom mélyet. mondom a hasamig! szuper. megvagyunk, sikerült. akkor most emeld fel a fejed, nézz körül, húzd ki magad, oszd be az erőd, figyelj a tartásodra, iramjátéknál számolj, nézd hová lépsz és élvezzük a maradék 19 kilométert. Mindeközben beszélgettünk Zsuzsival, ismerkedtünk és nyargaltunk. Így indult a vasárnap a fejemben, és végül egy nagyon kellemes második félmaraton lett belőle. És még bele se haltam, kifejezetten jól esett délután járni, lehajolni, legugolni. Igen, másnap is. Menni fog a maraton :)

További blogbejegyzéseim

Utolsó nap a BSZM körön

A harmadik nap hibátlan teljesítése után Balatonfüreden sikerült kicsit végre ellazulni, leereszteni, kész a harmadik nap is. Még a séta is jólesett, amíg vacsizni mentem. Kocsis Árpiék éppen akkor indultak futni, kedvesen invitáltak, de vigyorogva passzoltam ? A nap már lebukott a horizont alá, kékre, lilára, rózsaszínre festve az eget és a síma víztükröt. Ott egy kicsit megálltam. A ...

3.nap, csont nélkül

Spuri Balaton Szupermaraton, 3.nap, Badacsony-Balatonfüred, 43,89 km A 2. nap 36 kilométeres, nem tudok ráállni a térdemre-fájdalmai után, ma remekül ment.Reggelre minden elmúlik. Még rajt előtt kaptam egy mondatot: "" Vállaltál valamit, ami nehézségekkel és fájdalommal jár" Köszönöm! ❤ ...a napközbeni telefont is ? Beleséta nélkül ment, megfutottam az emelkedőket is gond nélkül. Tartottam a hetes tempót, nem ...

Spuri Balaton Szupermaraton, 1. nap, Siófok-Fonyód, 48,5 km

Spuri Balaton Szupermaraton, 1. nap ? Siófok-Fonyód, 48,5 km Gyönyörű időnk volt, Zsókával futottunk vidaman, jókedvűen. Ezer ágra sütött a nap, rendesen megkapott minket. A part mentén reggel még fagyos volt kicsit, de a kezdeti hatos kilométerek hamar meleget csináltak. Nagyon jól haladtunk, 35 kilométerig be nem állt a szánk, beszélgettünk mindenről IS ? Nagyon sok ismerőssel energiapacsiztunk, bíztattuk egymást, ezúton is ...