Ez egy fantasztikus futás volt! A szokásosnál nem izgultam jobban verseny előtt, bár kicsit aggódtam az időjárás miatt. Egész délután heves záporok-zivatarok érkeztek országszerte, gyönyörű volt az égen, elképesztő légköri jelenségekkel. Az odaúton, a Dunakanyarban az Ég a Földdel összeért, a Duna felett alig 100 méterre kóricáltak a felhők. A lenyugvó nap gyönyörű fényeket adott a vérnarancs és a bíbor, a lila összes árnyalatát egy képen megjelenítve. Mire odaértünk besötétedett, és rákezdett egy új zápor, de a rajtra elállt. Több futótársammal összeakadtam, Négyesi Laci az Élménykülönítménytől, és még sok ember, aki engem igen, de én őket még nem ismertem fel. Hangulatos volt a rajt, a kis fejlámpák igazi éjszakai izgalmat adtak. Szükség volt rájuk, mert amúgy kuksötétben futottunk. Kerékpár úton, de a lámpáktól messzire, a Duna parton. Itt az autós ráhajtást megakadályozó oszlopok voltak nagyon veszélyesek a tömegben, kiérve a városokból pedig a teljes sötétség. És pont ez volt benne a gyönyörű, sehol semmilyen fény. Lacival indultunk, de az elején feltorlódó lassú tömegben, az állandó lendületes előzgetések során, valahogy elszakadtunk és külön folytattuk. Szerettem volna minél hamarabb kiérni a tömegből és a földön ugráló fényekből, a beszélgető emberek gyűrűjéből. Így viszont egészen a mezőny elejére sikerült nyargalni, ahol megtaláltam az áhított nyugalmat. Zene nélkül futottam, hallani szerettem volna magam körül a természetet. Az út nagyon sima volt, különösebben nem kellett a lábam elé figyelni, de egy hibát elkövettem; sildes sapkát vettem a lámpa alá, így egy nagyon éles peremet adott a szemem köré. Mint egy fordított napszemüveg. Csak ez középen volt éles, és körben teljesen sötét. Az utolsó kilométereken, már nagyon nem volt jó. Csőlátást okozott. Végig nagyon jól haladtam, egy lendülettel sikerült lerohanni az egészet. Csak futottam és levegőt vettem automatikusan, közben nézelődtem és a lámpám fényében látszódó permetszerű páracseppeken mulattam... hallgattam a csendet a párás levegőben és néha elkalandoztak a gondolataim, mások ilyenkor már alszanak én meg itt futkosok. Az emelkedőkön is könnyedén felszaladtam, magam is meglepődtem ezen, és még mindig nem tudom, hogyan csináltam. Közben is éreztem, hogy nofenemiaszöszvankirúgottfenéken, de nem akartam kizökkenni, nem álltam le gondolkodósat játszani 🙂 Egyszer csak előbukkant a Visegrádi Vár kivilágított épülete, és tudtam, hogy vele szemben ott vár a cél. Egy utolsó sprintre is volt még erőm 🙂 , bár azt mondták, hogy a célban nem voltam önmagam vagy 10 percig, én nem éreztem ezt. Jól voltam, csak a lámpa hatását vártam, hogy elmúljon, nem is lihegtem, az órám szerint egy perc alatt visszaállt a pulzusom.  De egy liter kék helyre rakott. Gyorsan kirakták az eredményeket és még jobb kedvem lett: 50. korcsoportos női 71. női helyezés 500/172. hely összetett 6 perc alatti kilométerekkel meg volt az egész, és én új egyéni csúcsot futottam 🙂 Ne kérdezd, nem tudom a választ....