Nyári összefoglaló

Aktív volt a nyár minden szempontból, így a heti blogolás elmaradt, most egy rövid összefoglalót írok, mi is történt edzés szintén! Egy éjszakai futás, ami 9km, bringatúra a Tisza-tó körül (70km) Kéktúra, kenuzás, futás a Katlanon (sajnos csak edzés, a Katlanfutáson nem voltam, újra Trx ❤️ mellé pedig utazás, kirándulás, táboroztatás. Most pedig izgulok hogy lesz vasárnap (aug29)!!

További blogbejegyzéseim

Felkészülés a maratonra, első felvonás.

A szeptemberi versenyre egy 16 hetes edzésterv segítségével fogok felkészülni, amit persze úgy alakítok át, hogy tudjam tartani a kitűzött célokat. De azért már most is járok heti egyszer trx-edzésre és rövidebb távokat futok a környékünkön. Legutóbbi versenyem a Vivicittán félmaraton volt párban. A kezdő 9.2 km volt az enyém és nagyon jó visszajelzés volt, hogy szinte végig tudtam tartani az 5.30-as kilométereket. Ezenkívül a bringzás lett nagy barát, tegnap már az usziba is bicikliztünk a kislányommal, délután pedig betekertem az Örsre edzésre. Sajnos az időt elnéztem, így a trx nem ...

Let’s start! 🙂

Kedves olvasó! Ma vált aktívvá az Élménykülönítmény kampányom, így most már "hivatalosan" is bejelentettem az ismerőseimnek, hogy ősszel maratont fogok futni. De legalábbis megpróbálom 🙂 Ez a második Bátortáboros kampányom, az előzőben nem blogoltam túl sokat, most megpróbálok rendszeresen bejelentkezni ezen a felületen is. Mivel ezt nem csak az ismerőseim olvassák, néhány szót magamról. Nagyon szeretek sportolni, 20 hónapos kislányom mellett újra rendszeresen járok trx edzésre, bringázunk közösen, futok (legutóbb a vivicittán 9.2 km-t) szeretném kipróbálni a futóbabakocsizást is. Eddig ...

Kéktúra

A vasárnapi edzés (21.07.11) 27 km túra volt az OKT Gerecse szakaszán. Barátokkal szuper volt élményeket és kilométereket is gyűjteni.