Keszthelyi doktor javaslatára hóban, fagyban is a szabadban futottunk

Túl vagyunk a második héten. Dr. Keszthelyi Gábor szülész-nőgyógyászunk a hidegben sem szereti a futópadot és mindenkit a szabadba küldött futni, sokan meg is fogadták a tanácsát. Tuba Viki asszisztensünk gyermekfelügyelettel kötötte össze az edzést, a kis Zsigmond biciklivel kísérte és sokszor megálltak autókat csodálni. Recepciós lányaink kutyákkal gyűjtötték a kilométereket.  Ibolya asszisztensünk pedig mint mindig, most is fiaival edzett. 598,35 km-nél járunk. És csak most jön az igazi futóidő.

További blogbejegyzéseim

RMC

Összegyűlt a 15 ezer óra és az egymillió forint

Sikerült elérni az idei célunkat. Az RMC Csapat 15274 órát sportolt január óta, ez azt jelenti, hogy közösen körülbelül egy évet és 9 hónapot töltöttünk sportolással. Összesen 13 futóversenyen vettünk részt közösen, 28 alkalommal futottunk együtt futóklubunk keretében és 24 alkalommal tanultunk közösen úszni az úszóklubban.  Többen átúszták a Balatont, sokan futottak félmaratoni, maratoni és 30 kilométeres távot. Májusban együtt körbefutottuk a Balatont, júliusban pedig a Tisza-tavat. Köszönjük a részvételt minden munkatársunknak, most következik egy kis pihenés, jövőre pedig újra ...

RMC

RMC háziverseny: több mint 170 órát gyűjtöttünk!

Az elmúlt héten megrendeztük az első RMC Sporthetünket, ami egy háziverseny volt osztályaink között. Múlt héten az volt a feladat, hogy közösen próbáljon meg mindenki minél több sporttal töltött órát gyűjteni Élménykülönítményünkbe. Az események minden várakozásunkat felülmúlták: a munkatársak nagyon komolyan vették a feladatot és így szuper motiváltak voltak. Sok közös sportra került sor, például a pénzügyi és az adminisztrációs osztály közös bowlingozást valósított meg, asszisztenseink pedig egy komplett közös edzést tartottak a rendelőben, a nyitvatartási idő után. Az összeszámlálás ...

RMC

Mindenki egyért

A célegyenesben járunk, még két hétig gyűjtjük gőzerővel a sporttal töltött órákat a Bátraknak. Legnagyobb örömünkre olyan beszámolók érkeztek munkatársainktól, hogy családtagjaik, barátaik velük együtt sportoltak, így ők is részt vesznek a célunk elérésében. Nagyon örülünk ennek, hiszen ha csak egy embert motiválunk sportolásra tevékenységünkkel, már akkor nagyon boldogok vagyunk. Ki, milyen mozgást választott az elmúlt héten? A futás - mint mindig – most is népszerű volt. Részt vettünk a Szentendrei Panorámafutáson, ahol az eső sem zavart minket, a csapat nagyon élvezte a versenyt. ...