RMC

Összegyűlt a 15 ezer óra és az egymillió forint

Sikerült elérni az idei célunkat. Az RMC Csapat 15274 órát sportolt január óta, ez azt jelenti, hogy közösen körülbelül egy évet és 9 hónapot töltöttünk sportolással. Összesen 13 futóversenyen vettünk részt közösen, 28 alkalommal futottunk együtt futóklubunk keretében és 24 alkalommal tanultunk közösen úszni az úszóklubban.  Többen átúszták a Balatont, sokan futottak félmaratoni, maratoni és 30 kilométeres távot. Májusban együtt körbefutottuk a Balatont, júliusban pedig a Tisza-tavat. Köszönjük a részvételt minden munkatársunknak, most következik egy kis pihenés, jövőre pedig újra ...

RMC

RMC háziverseny: több mint 170 órát gyűjtöttünk!

Az elmúlt héten megrendeztük az első RMC Sporthetünket, ami egy háziverseny volt osztályaink között. Múlt héten az volt a feladat, hogy közösen próbáljon meg mindenki minél több sporttal töltött órát gyűjteni Élménykülönítményünkbe. Az események minden várakozásunkat felülmúlták: a munkatársak nagyon komolyan vették a feladatot és így szuper motiváltak voltak. Sok közös sportra került sor, például a pénzügyi és az adminisztrációs osztály közös bowlingozást valósított meg, asszisztenseink pedig egy komplett közös edzést tartottak a rendelőben, a nyitvatartási idő után. Az összeszámlálás ...

RMC

Mindenki egyért

A célegyenesben járunk, még két hétig gyűjtjük gőzerővel a sporttal töltött órákat a Bátraknak. Legnagyobb örömünkre olyan beszámolók érkeztek munkatársainktól, hogy családtagjaik, barátaik velük együtt sportoltak, így ők is részt vesznek a célunk elérésében. Nagyon örülünk ennek, hiszen ha csak egy embert motiválunk sportolásra tevékenységünkkel, már akkor nagyon boldogok vagyunk. Ki, milyen mozgást választott az elmúlt héten? A futás - mint mindig – most is népszerű volt. Részt vettünk a Szentendrei Panorámafutáson, ahol az eső sem zavart minket, a csapat nagyon élvezte a versenyt. ...

RMC

Átléptük a 10.000 órát

Átléptük a 10.000 órát Több mint tízezer órát sportoltunk eddig az évben, az utolsó hónapban mindent beleadunk. Farkas Kitti doktornő 233 órát küldött a gyűjtésbe a héten, amit június elejétől gyűjtött. Bodon Judit túrázással, biciklivel, és csoportos edzésekkel gyarapította a sportos perceket. Vass Viktor személyi edzésen vett részt, Bajnok Évi doktornő túrázott, Csernák Hajni futott és tornázott, Illyés Olgi futott, Szász Vivi gyalogolt és futott, Kiss Annamari Tokajban túrázott, Végh Imola hot iron órákon edzett és kondizott. Tuba Viki és Varga Szilvi együtt futottak a szigeten. ...

RMC

Beléptünk az utolsó hónapba

Idei Élménykülönítmény programunkat februárban kezdtük és szinte hihetetlen, hogy már ráfordultunk a célegyenesre. Pontosan egy hónap van hátra a kitűzött célig, hogy november végéig gyűjtjük a sporttal töltött órákat a Bátraknak. Elképesztően jó érzés, hogy ez idő alatt munkatársaink lelkesedése egy cseppet sem hanyatlott, épp ellenkezőleg. Az elmúlt hét beszámolói is ezt tükrözik. :) Az indián nyár utolsó napjait sokan töltötték a szabadban. Dr. Jáky Renáta, dr. Lengyel Csongor, Dr. Bajnok Évi, Dr. Várnagy Éva, Baritz Tomi és Hidvégi Andris is túrázott. Dr. Molnár László utazott ...

RMC

Lépésről lépésre, versenyről versenyre

Az elmúlt héten is kihasználtuk, hogy az időjárás egyszerűen tökéletes a szabadtéri mozgáshoz. Most is volt versenyben részünk, méghozzá gyönyörű környezetben, az Őrségi Félmaratonon vettünk részt. Dóczi Ági, Petrovics Oti, Végh Imola és Pozsonyi Dóra is elutazott, hogy a természetben teljesítse a választott távot. Gratulálunk nekik! Az őszi napsütésben többen is a túrázást választották: Dr. Bajnok Évi, Baritz Tomi, Horváth Lilla is így gyűjtötte a mozgással töltött órákat, dr. Várnagy Éva pedig kemény sziklamászással nehezítette a terepet. A futást ezen a héten dr. Somos Éva, ...

RMC

Köszönjük, indián nyár!

A tökéletes őszi időjárás minden percét kiélveztük az elmúlt héten. Munkatársaink nagyon aktívak voltak, sok-sok szuper élményről számoltak be és bőven gyűltek a sporttal töltött órák is. A legnagyobb esemény az RMC csapatban a hétvégi terepfutóverseny, a Koloska Trail volt. Ezen a versenyen Dr. Pulai Judit, dr. Uzonyi Dia, Kiss Anikó és Tuba Viki indult, félmaratoni távot teljesítettek a gyönyörű időben és őszi színekben. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, hiszen ez már haladó szint! A csapatot Rákóczi Feri is támogatta, motivációból nem volt hiány. ? Csapatunk tiszteletbeli tagja, ...

RMC

Vissza a természetbe!

A kellemes, őszi időben munkatársaink közül sokan választották a terepet, hogy a mozgással a Bátraknak gyűjtsék az órákat. Dr. Pulai Judit, dr. Bajnok Évi és Szilágyi Dalma is a terepfutás mellett döntött, amit más szabadtéri mozgással is kiegészítettek. Nagyon büszkék vagyunk Csernák Hajnira, aki ezen a héten elindult élete első terepfutó versenyén, természetesen sikeresen tette meg a 11 km-es távot. Dr. Várnagy Éva folytatta a sziklamászást, majd itthon rúdtánccal folytatta az órák gyűjtését. Dr. Somos Éva is a szabadban futott és túrázott, dr. Keszthelyi Gábor pedig vitorlázással ...

RMC

Az RMC hétköznapi hősei

Az elmúlt hét egyértelmű tanulsága, hogy az RMC munkatársai munkaidőn kívül is a maximumot hozzák ki magukból. Csupa olyan beszámoló érkezett, ami az egyéni csúcsok megdöntéséről és kiemelkedő teljesítményekről szólt. A hétvégén megrendezett Spar Budapest Maraton nagy esemény volt számunkra, 11 munkatársunk állt rajthoz: Dr. Vass Viktor, dr. Uzonyi Diána, dr. Pulai Judit, dr. Fekete Zsuzsi, Csernák Hajni, Baritz Tomi, Illyés Olgi, Balogh Brigi, Felméry Timi, Bálint Évi és Asbóth Hanna. Dr. Uzonyi Dia és Balogh Brigi a teljes maratoni távot futotta le, nem is először. Nagyon büszkék ...

RMC

Egyszerre gyűjtöttük az órákat és a közös élményeket

Már nagyon vártuk a hűvösebb időt, hogy a szabadtéri sportolás még kellemesebb legyen. Ennek örömére több közös programot is szerveztünk. Amellett, hogy gyűjtöttük a sporttal töltött órák számát, csapatot is építettünk. :) Futóklubunk két alkalommal is összejött az elmúlt héten. Először az Orczy-parkban futottak kollégáink, Kadala Zsuzsa, Illyés Olga és Balogh Brigi, edzőnkkel, Dolmány Fannival együtt. A következő úti cél az Omszki-tó volt, ahol a csodás látvány mellett dr. Uzonyi Dia, Csernák Hajni, Balogh Brigi és Illyés Olgi gyűjtötték a kilométereket. A közös programok itt nem ...

RMC

Átléptük a 8000 órát

Újraindult az úszóklub, néhányan a nyaralásukat töltötték az utószezonban és átléptük a 8100 órát. A heti összefoglalónk következik. Simon-Erős Reni és Vass Zsolti is a nyaralni voltak a múlt héten, mindketten sok-sok óra gyaloglást és úszást adtak a gyűjtéshez. Újraindult az úszóklub, az első két alkalom fantasztikusan sikerült, Kiss Anikó, Kadala Zsuzsa, Somos Éva doktornő, Szilágyi Dalma, Balogh Brigi és Pozsonyi Dóra fejlesztették az úszótechnikájukat. Balogh Brigi, Tuba Viki és Dolmány Fanni az úgynevezett Lélekszaggató futást szerette volna teljesíteni a Pilisben. Az ...

RMC

Zsebre tettünk pár félmaratont

Nagy lendülettel kezdtük a szeptembert, 11 munkatársunk állt rajthoz a Wizzair Félmaratonon. Dr. Keszthelyi Gábor, dr. Molnár László, dr. Uzonyi Dia, dr. Fekete Zsuzsi, Kiss Anikó, Tuba Viki, Csernák Hajni, Bálint Évi, Balogh Brigi, Illyés Olgi és Asbóth Hanna is sok-sok kilométert gyűjtött a versenyen, ahol büszkén viselték az Élménykülönítmény lila pólóját. Többen egyéni rekordot döntöttek és Tuba Viki pedig itt futotta le élete első félmaratoni távját. Szívből gratulálunk mindenkinek, büszkék vagyunk erre a szuper csapatra! ? A versenyen kívül sem állt meg az élet, sokan gyűjtötték ...

RMC

Így búcsúztunk el a nyártól

Úgy tűnik, a csapatot feltöltötte a nyár, hiszen az elmúlt hét tele volt jobbnál-jobb sportos programmal. Dr. Uzonyi Dia, Csernák Hajni, Balogh Brigi és Illyés Olgi együtt bevette a Velencei-tavat, az RMC futóklubjának edzőjével, Dolmány Fannival. Futva és két keréken kerülték meg a gyönyörű tavat, a táv több mint 30 km volt. A képek és videók bizonyították, milyen jól érezték magukat, mi pedig nagyon büszkék vagyunk rájuk! ? Az idei Szabadkai Félmaraton futóversenyen is megjelent az RMC, dr. Vass Viktor, Baritz Tomi és Szilágyi Dalma közös programja volt a verseny 5 km-es távja. Így ...

RMC

Vízre szálltunk

Az elmúlt héten irigylésre méltó eseményekről meséltek munkatársaink, jobbnál-jobb mozgásformákat választottak. A hét legnépszerűbb sportja egyértelműen az evezés lett, ami ebben az augusztus végi hőségben teljesen érthető. Ezt választotta dr. Várnagy Éva (Grúziában, barlangi túrával egybekötve), dr. Fekete Zsuzsi, dr. Jáky Renáta, dr. Lengyel Csongor és Baritz Tomi pedig a Dunán szállt csónakba. A víz közelsége nem csak őket vonzotta: dr. Csermely Gyula vízisíelésről, dr. Somos Éva pedig tengerben úszásról számolt be nekünk. Több munkatársunk is szembeszállt a meleggel és a ...

RMC

A hosszú hétvége újra kihozta belőlünk a maximumot

Az elmúlt hét négy napos hétvégéje nagyon jót tett nekünk. A pihenés és utazás mellett a sportra is sokan fordítottak időt, aminek nagyon örülünk. Szokásunkhoz híven, egy „kihívással” is készültünk, több kategóriában is lehetett indulni, például a legtöbb sporttal töltött időt és a legtöbb lefutott kilométert is ajándékkal köszöntük meg. Sokan kaptak motivációt és aktívan töltötték a szabadnapokat, nagyon büszkék vagyunk most is mindenkire! ? A mozgást többen utazással/nyaralással kötötték össze. Így tett dr. Bodnár Eszter, aki Horvátországban úszott és lépcsőzött (ahol dr. Rédly ...

RMC

A nyár legmelegebb napjaiban is kitartottunk

A tomboló hőség mindenkinek kihívást jelent, ha sportról van szó. Munkatársaink ebben az időszakban is igen aktívak voltak és küldték a Bátraknak gyűjtött órákat. Az RMC Futóklubja magas fokozatra kapcsolt, a programba már bekerült a terepfutás is, hiszen ősszel egy balaton-felvidéki terepfutóversenyt tűztek ki célul a futók. A résztvevőkre nagyon büszkék vagyunk, hiszen tökéletes példát mutatnak arra, hogy nem szabad megijedni a kihívásoktól, a fejlődés örömet okoz és mindig motivál egy újabb cél elérésére. Az elmúlt héten a Futóklubon kívül is sok munkatársunk húzott futócipőt a ...

RMC

Szebbnél-szebb helyeken gyűjtjük az órákat a Bátraknak

Elmúlt hetünk fénypontja a szombat esti Generali Night Run éjszakai futóverseny volt. Munkatársaink tavaly indultak először ezen a versenyen és annyira jó élmény volt, hogy alig vártuk az idei alkalmat. A budapesti fények és panoráma mellett szinte észre sem vettük, hány kilométert futottunk. Ezen kívül több olyan szerencsés munkatársunk is volt, akik az elmúlt héten gyönyörű helyeken jártak és sportoltak. Dr. Vass Viktor és Szilágyi Dalma Ausztriában túráztak és gyönyörködhettek a festői tájban. Dr. Fekete Zsuzsi a Tátrában, lenyűgöző környezetben túrázott, még a képeket is egy élmény ...

RMC

A mozgással lesznek színesebbek a nyári napok

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy munkatársaink életében a mozgás nem a teherről, a kötelességről vagy kényszerről szól. A sport legtöbbünk életében a feltöltődést, energiát, jókedvet jelenti. Reméljük, sokakat inspirálunk ezzel! Hiszen ehhez csak annyi kell, hogy szokássá váljon a sport. Csak az indulás nehéz, de hamar örömforrás válik belőle. Mi történt az elmúlt héten? A futás most is népszerű volt, dr. Bodnár Eszter, dr. Bajnok Éva és dr. Somos Éva is futottak, amit mindhárman úszással egészítettek ki. Futóklub eseményünk is volt a héten, Balogh Brigi és Illyés Olgi futottak ...

RMC

Futós hetünk volt

Mondhatjuk, hogy a héten visszatértünk az alapokhoz, sok munkatársunk gyűjtötte futással a perceket. Fekete Zsuzsi doktornő a Hungaroringen megrendezett Ring Run-on futott, ahol húga győzni tudott a 13 kilométeres verseny női távján. Ezúton gratulálunk neki! Bodnár doktornő a futás mellett úszással és biciklizéssel töltötte a hetet, Pulai doktornő terepen futott és bringázott is. Kiss Anikó 2 hét múlva félmaratont fut, a felkészítő futóedzéseit core edzésekkel és stechinggel egészítette ki. Keszthelyi doktor a héten 33 órát sportolt, vitorlázott a Kékszalagon, majd ezt megfejelte az ...

RMC

Egy kis pihenés a hajtás után

Az elmúlt hetekben nagyon aktívak voltunk, futóversenyek, közös edzések váltották egymást. Munkatársaink most kicsit magukra fókuszáltak, mindenki a maga módján sportolt, gyűjtötte az órákat a Bátrakért. Dr. Kemény Viki egy különleges, Dunai evezésről számolt be, ahol több százan így emlékeztek meg Kolonics Györgyről, kétszeres olimpiai bajnok kenusunkról. Illyés Olgi a Bátor Tábor 2. turnusából hazatérve (ahol eü cimbora volt), futást küldött nekünk, amit a táborból hazaérve tett meg. Ehhez írt nekünk egy kis élménybeszámolót is, nagyon megható volt. Büszkék vagyunk rá és köszönjük ...

RMC

A legjobb nyári programok

Csupa izgalom volt az elmúlt hét, munkatársaink közösen és külön-külön is szuper élményekkel gazdagodtak sportolás közben. A nagy esemény számunkra az Ultra Tisza-tó futóverseny volt, 9 lelkes kollégánk futotta körbe a Tisza-tavat váltóban (összesen 111 kilométert). A csapat tagja volt dr. Uzonyi Diána, dr. Pulai Judit, Csernák Hajni, Greguss Timi, Végh Imola, Pozsonyi Dóra, Balogh Brigi, Petrovics Oti és Hamar Kitti is. Nem volt könnyű dolguk, a hőség megnehezítette a futást, de senki sem adta fel. Nagyon büszkék vagyunk rájuk! :) A program másnap is folytatódott, amikor a Tisza-tó körül ...

RMC

Főszerepben: az úszás

Az elmúlt héten is tombolt a meleg, így munkatársaink közül is sokan az úszást választották sportolásként. Amellett hogy a vízben kétségtelenül könnyebben viselhető a hőség, azért is nagyon jó választás, mert egészen másképp veszi igénybe a testet, mint más sportok, ezért a változatosság az egészségünknek is nagyon jót tesz. Szeretnénk büszkén kiemelni Szilágyi Dalmát és Baritz Tomit, akik a hétvégén átúszták a Balatont a 37. LIDL Balaton-átúszáson. Gratulálunk nekik! :) Az úszás mellett döntött az elmúlt héten dr. Bodnár Eszter, dr. Bajnok Éva, dr. Somos Éva, dr. Keszthelyi Gábor (aki ...

RMC

Sport a nyaraláson is? Igen!

Elképesztően inspiráló látni, hogy munkatársaink a csodás nyaralásaikon is megmutatják, hogy a mozgás nem marad el. Dr. Bodnár Eszter és Szerencsés Timi együtt fedezték fel Franciaországot és a mindennapos városnéző séták mellett futni is eljártak, amikor csak tudtak. Dr. Uzonyi Dia Görögországban, a tengerparton gyűjtötte a kilométereket és a mozgással töltött órákat. A Balaton ezen a héten sem került háttérbe, Dr. Pulai Judit, Molnár Szilvi és Patalenszki Ibolya is innen jelentkezett be a sporttal töltött órákkal. Az elmúlt heti nagy hőségben is sokan ragaszkodtak a megszokott ...

RMC

Sportolunk éjjel-nappal

Ismeritek az érzést, amikor a szabad ég alatt, a nyári este illatában mozogtok? Leírhatatlan élmény. Elmúlt hetünk fénypontja ezért egy közös futóverseny volt, ami éjszaka zajlott. A Moonlight Run verseny 12 km-es távját a Dunakanyarban, Nagymaros és Szob között futottuk összesen tizenhárman a csapatból. A csodás élmény mellett egy gyönyörű éremmel is gazdagodott mindenki. :) Másnap is eseménydús napunk volt. Szerveztünk egy rövid kirándulást a Normafán, ami után Dr. Csermely Gyula orvosigazgatónk otthonában vendégelte meg a csapatot. Isteni gulyáslevessel és rétessel vártak mindenkit ...